Mire kellett volna koncentrálnia a Magyar Gárdának a védekezésben
Azokra a felvételekre, amikben olyanok hangzanak el, mint "nem azért vagyunk itt, hogy zsidózzunk! Hagyjátok abba!" (a vezetőjük utasításaként hangzott el)
Mert a gárda valóban a tehetetlenségtől dühös emberekből szerveződött, és olyanokból, akikkel könnyen elszalad a gépszíj. Ellenben folyamatosan javult a mutatott összképük. Csendesebbek, határozottabbak, célratörőbbek és NYUGISABBAK lettek.
Szerettem volna látni, mivé lettek volna még 1-2 év alatt. A parlamentben ülőknél mindenképpen jobbak. Elvégre azok be sem járnak az úgynevezett munkahelyükre; Michael Moor óta tudjuk, hogy faszt se tudnak arról amiről szavaznak; és ugye honatyáink korrputabbak és haszonesőbbek mint a legostobább rajzfilmfigura.
Kíváncsi leszek ki fog jönni új óvónéninek/-bácsinak a parlament élére.

Comments
Post a Comment