unortodoxianak beintettek
Izraelt elküldték világhódító (de legalábbis igértföld-hódító) útjáról a jó büdösbe.
Először megjelenik az előre várható eredmény a Palesztín állam várható ENSZ-előléptetésével kapcsolatban (várhatóan meglesz az), másodszor az USA kihátrál(!) a fegyveres konfliktus támogatása mögül! Azt nyilatkozták ugyanis: "Igen támogatjuk Izrael ügyét. De nem volna jó ha most a fegyveres konfliktusok folytatódnának." - mindezt annak kapcsán hogy Izrael háromszoros erőket vont össze a gázai övezet határára, nyilvánvalóan félelemből hogy Izrael rakétával szétlőtt valami főtábornokot, de ami kapcsán rögtön ürügyet próbált kovácsolni a nemzetközi sajtóban egy újabb területfoglalásos banzájhoz (ami így leírva valljuk be legalább akkora baromságnak tűnik, mint az Orbán-rezsim működése).
Ennek tetejébe még Egyiptomot is megkapták nyakukba közvetítőnek, akiről azt kell tudni, hogy herótja van az izraeli-palesztín konfliktustól, és a térségben egyedül eredményesen sikerült kezelnie a helyzetet (felhúztak egy határt, és azt mondták, itten SENKI nem megy át, akármelyikről is van szó a két fél közül: tessék ott ahol vagytok lerendezni!).
------------------------------
Persze Agyarország Orbán Rezsimjét is elküldték már sokadszorra, ami nem csoda, lévén gyakorlatilag egyetlen legális tettük nem volt "kormányzásuk" alatt. A legnagyobb show ebben mikor egyik nap Balog Zoltán képviselő még azt nyilatkozza:
„Rohanok vissza a Parlamentbe, hogy le tudjak ülni a pedagógus-szakszervezetek képviselőivel, akik sztrájkkészültségben vannak, és alig várják, hogy ne kelljen tanítani.”
Emellett a hab a tortán ez a kijelentésrészlet ugyanakkorról: " Mint mondta, az egyéni érdeket alá kell rendelni a közösségi akaratnak, ha úgy tetszik, az államérdeknek." Tehát az "egyéni érdekeket" fel kell függeszteni/el kell törölni = rabszolgasorba a népet!
Valamint közösségi akarat = államérdek = I. Orbán Viktátor! Éljen a császár? Vagy Frei Tamásnak megvan még annak az orosz "színésznek" az elérhetősége?
Visszatérve az előbbi kijelentéshez, tegnap már azt nyilatkozta az oktatási államtitkár asszony, Hoffman Rózsa: "nincs sztrájkkészültség, hergelik a pedagógusokat".
Ebből elsőre felvetődik a logikai lánc: szakszervezeti működés = a munkások "hergelése". Mi ez, az '50-es évek USA-ja?!? "A szakszervezetek letörése"?
De nézzük meg mégegyszer a kiemelt részt, és hogy kik nyilatkoztak és mikor!
2012.11.15, fidesz: übernagy sztrájkkészültség van, ami ellen nem tudok mit tenni, hogy kapnák be
2012.11.19, fidesz: nincs sztrájkkészültség, soha nem is volt
Na MOST ki a mocskoshazugkommunista?

Comments
Post a Comment