Dec. 24. - ünnepek
Lévén az ünnepnap funkcionális eredetű (a téli napfordulóról van szó eredetileg, amikortól a nappalok hosszabbak lesznek megint ahelyett hogy csökkenne a hosszuk), így nem meglepő hogy mindenhol mindenki megünnepli, bárminek is nevezi az ünnepet, és az sem véletlen hogy mindenki ajándékozással és zabával ünnepli.
A ma - még - legáltalánosabban használt elnevezés a karácsony, ami keresztény ünnep. De korántsem az egyetlen lehetőség, mint arra egyre többen kezdenek rájönni.
Ennek a változatnak a járulékos szertartása a betlehemezés, ami két dologból áll: egyfelől mindenfelé megépítik a "kisjézus a jászolban" csendéletet, amiben ezen kívül szerepel Mária (ki Jézus anyja), József (ki Mária férje), valamint a "háromkirályok", ami érdekes, mivel semelyik evangéliumban nem szerepelnek királyok mint a kisjézust köszöntő alakok (helyette egy rakás pásztor van az egyikben, a másikban meg bölcsek).
A karácsonyfának amúgy semmi köze a kereszténységhez, ugyanis pogány szokás németföldről, és nem is túl régi, talán az 1500-as évektől kezdett elterjedni. Mi több, a Biblia kifejezetten tiltja holmi fa feldíszítését, mert az pogány bálványimádás.
Ha már judeokeresztény kultúrkör, kb. ugyanekkorra esik a judeizmus hanukája. Ennek járulékos körülménye az adventi koszorú négy gyertyájához hasonlóan működő menóra (asszem 9 ágú gyertyatartó, de lehet hogy csak hétágú). Amúgy a fene tudja, és nem is sietnek az orrunkra kötni, de a név ismert, így említsük meg.
Harmadik a Kwanzaa, ami az USA feketebőrű lakosságától kiindulva lett népszerű. A fenti három közül a legkevésbé ismert, DE ugyanannyira elismert változat, bár errefelé még nem láttuk a gyakorlatban, de filmek, meg globalizáció, ugye.
A negyedik az ateista változat, ami egyúttal pl. a wikka változat is, meg mindenféle régi, vagy egyszerűen fantáziátlan (vagy kiejthetetlen, vagy feledésbe merült nevű ünnepet tartó) vallások hagyománya: a Napforduló Ünnepe.
Bármit is ünnepelsz, kellemes ünnepeket kívánok. És ne feledd: szabadon választhatsz!

Comments
Post a Comment