Star Trek, Deep Space 9, 4. évad
1. rész:
Rendesen felturbózták a wisht, de még mindig azt mondom nem kellett volna a kamerát bevinni az üstökös csóvájába, ugyanis ott hányingert kapok.
Éééés ezt a részt sikerült a szinkronosoknak sz*rrá vágniuk. Szánalmas. Éljenek a hackerek akik időt nem sajnálva beszerzik a teljes kópiákat, és rájukvágják a szinkront.
Érdekes a sorozat világában a nemi érdeklődés tárgyköre, most konkrétan az egyéjszakás kalandokra és a házasság kereteire gondolok. Az egyéjszakás együttlétek teljesen elfogadottak, sőt, a Flotta még támogatja is, ám a házasság nagyon konzervatívan monogám.
Kíváncsi vagyok mit hoztak volna ki a sorozat mostani űrcsatájából, ha a készítők látták volna a Battlestar Galactika űrcsatáit.
Mindenesetre Roddenberry halála JÓT TETT a sorozatnak, ez kétségtelen.
2. rész:
Valahol érdekesek ezek a "mi lett volna ha" (elkaszálják az évaddal a sorozatot) részek.
Az öregítő-maskmesterek tudását is had dícsérem meg végre. Nagyot fejlődtek a TOS vastag műanyagmaszkjai után a TNG-re, de jó maszkot erre a célra ott is csak nagy korkülönbségre tudtak gyártani. A DS-9-re viszon már apró változásokat is ki tudtak dolgozni.
PS: Sisko meghalt.
3. rész:
Azt hiszem azért nem tartóztatják le életfogytigra Quarkot, mert a Bajornak szüksége van a feketepiacra.
4. rész:
Ez már egy új cardassia.
Kíváncsi vagyok mikor támadják meg a Föderációt.
5. rész:
Erős LGBT-rész, aminéla negatív hozzáállást valójában kikerüli az, hogy a probléma valójában biológiai lesz, mivel egy idegen faj áll a központjában a történetnek.
Plus gyanítom hogy itt (a sorozatban) nem nagyon lesz pucrékodás, de ez a csók (majdnem) felér vele.
6. rész:
Itt (a sorozatban) még a mellékszereplők is jól játszanak.
Extra: van amiben az eltérő kultúráknak be KELL avatkozniuk egymásba - hogy élni tudjanak egymással együttműködésben.
7. rész:
lolololol, most nem emberek időutaznak :)
8. rész:
Tudjátok honnan tudni hogy a Voyager a DS9 4. évada előtt indult el?
Kvantumtorpedók.
Ha ismerték volna a technológiát (akármi a szösz is az), akkor lett volna belőlük a fedélzeten. De nem volt.
Egyszerűbb erről írni mint a badar klingoln legendákról.
9. rész:
Majdhogynem standard eljátszatni a színészekkel egymást, annál izgalmasabb feladat mikor valaki teljesen újat kell eljátszaniuk. Izgalmas lehetőség.
Megvallva az őszintét, "O'Brian"-nek sikerült ez most legjobban. A többiek a szokásos eszköztárukat használták :(
10. rész:
Nog elment az akadémiára, de ez nem jelenti hogy úgy járt mint Wesley, hogy kiírták volna a sorozatból!
A történettel kapcsolatban (mert ismételten egy duplarésszel van dolgunk) csak azt rmeélem, valakinek volt annyi esze, hogy az elnököt is megvizsgálta... Szánalmas lenne ha nem.
11. rész:
Az ilyen puccsisták egyenes következménye a Föderáció ambiciót ösztönző nevelésének.
De hát mindennek ára van, amit meg kell fizetni. Az újítás ára a lázadás, a felfedezés ára a bűnözés.
12. rész:
Ah, megvan miért kellett a "Földre menni".
Végre megírták a történetet amiben bevonják Worfot a DS-9-be.
13. rész:
A Dominium olyan mint a Borg: mindig csak jön, Jön, JÖN - de sosem érkezik meg.
Az egyetlen különbség hogy ők közel laknak, ezért folyton lehet emlegetni őket.
14. rész:
Eszembe jutott a kérdés:
Vajon mikor készültek ezek a művek?
Mit látunk, ha ebből a szemszögből, öszefoglalóan nézzük őket?
Szeretném hinni, hogy mindegyik sorozat - a filmeket most hagyjuk - az őt MEGELŐZŐ évtizedet mondhatja szülőjének, legalábbis én így emlékszem azokra a világokra emlékeimben. Bár persze mi nem az USA vagyunk, meg hát az emlékek csak emlékek.
A TOS-t elnézve mintha mindenki a tv-ben cowboy-elnök lenne. Mind hatalmas, de hányaveti legény, akik félkézzel kiosztják a világegyetemet.
A TAS teljesen más, színtiszta scifence-fiction. Mintha a jelen nem is létezne, a jövő pedig valami képzeletből előbugyogó - bár egyértelműen új és fantasztikus - katyvasz. A múlt egy letűnt, nagyhatalmú kor, ami felemésztette, tönkretette önmagát.
A NG-ben mintha a Világegyetem nagy és békés hely lenne, amiben az Enterprise (az USA) mint jóságos ősapák és ősanyák gyülekezete őrzi a Világbékét.
A DS-9 a '80-as éveket juttatja eszembe, azt az ízta számban amit az hagyott benne: vastag kőből épült, betonházként porló, szürke, gázolajjal terhes várospor, egy város, egy világ amiben mindenkinek megvan a helye, még ha alkalmanként adódnak is problémák.
A Voyager az 1990-es évek. Vas és üveg szerkezető monstrumok, legyen szó épületekről vagy járművekről. Az általáunk elképzelt világ működik, de más ~országok közé szorult, akiknek semmi kedvük beállni az általunk diktált rendbe mert megvan amaguk elképzelése - és ereje ahhoz hogy ne lehessen rájukkényszeríteni. Haladás van - de az technológiai, és nem politikai (ami egyenlő kenne a területi terjeszkedéssel és más államok, más életfelfogások felszámolásával). Különös hogy az "emberi" fejlődés ebben az értelmezésben sosem etikai a sci-fi műfajában, hanem mindig egyértelműen valójában politikai.
Komolyan kíváncsi lettem a ST:E-ra.
15. rész:
Egy amerikai műsorban a Kommunista Kiáltványból idéznek.
Hát igen.
16. rész:
Keiko még él? Pont mint "A kiválasztott" XD
Jó hogy számosak a visszatérő/alkalmi szereplők, mert lehet rotálni őket.
17. rész:
Ha klingolnt látsz az vagy épp megöl valakit, vagy atomrészeg.
Kifejezetten üdítő hát pár klingoln nőt, vagy épp most ez az ügyvéd.
18. rész:
Többet tanultam a jogrendszerről ezekből a sorozatokból, mint az összes nyomozós sorozatból mindenestül.
19. rész:
"Az időutazás felfedezésével a múlt pont olyanná vált mint az otthon: ugyanolyan zavaros, teli turistákkal." - Douglas Adams
20. rész:
Hát igen, mostanában kicsit hanyagoltuk Odot.
21. rész:
Mr. Edington méltatlanul elfeledett szereplő. Pedig jó karakter, és jól van eljátszva.
22. rész:
Én valahogy a Vortától leszek leginkább ideges a három Dominium-faj közül.
23. rész:
Ahogy egyre több a szereplő, egyre nehezebb mindet elegendő szerephez juttatni.
Btw, szerintem Quark megúszta volna a hírdetéseket, ha a pohár nem zenél :)
24. rész:
Az elején nézzétek meg ki beszélget Mornnal.
Szerintem "Kes" a Voyagerről.
Persze könnyen leheth hogy tévedek, de akkor is.
25. rész:
Több szempontból azt mondom, az Alapítók olan mint Q.

Comments
Post a Comment