Nemi erőszak a tv-ben, valóságosan, mint show-elem
Valóságshow.
Most mit mondjunk, a valóságshowk azok amik. Shownak show, de ugyanúgy valóság is. Amit ott látsz az nem egy "film", amiben a gonosz mindenképpen elnyeri méltó büntetését, hanem maga a vérbüdös valóság, laza korlátok közé szorítva és néhol lökdösve-irányítva.
Az is tiszta hogy az átlagélet senkit nem érdekel, ezért vannak mindneféle feladatok, a játékosokat/szereplőket pedig erősen motiválják az extrém viselkedés felé. A legjobb persze ha dugnak is, mert a szexel mindent el lehet adni.
Az erőszakkal is, de az a "valóságból" száműzve van, meghagyjuk a tényleges filmeknek.
Ilyen keretek között ha valaki szorosan odabújik az ágyban amásikhoz, abban semmi különös nincsen. A valós valóságban persze már ez is WTF, de most mégiscsak egy műsorról van szó.
Következő kategória ha odabújás mellett benyúlok illető gatyájába. Akit össz-vissz két napja láttam először egész életemben.
Nagy kretén aki ilyet megenged magának, de amíg felszólításra abbahagyja, azt mondom egyszerűen műsorban van, a készítők (nem a másik szereplő!) által provokált helyzetben, neki megírtó vastaga kép a bőrén, mondhatni illető totális bunkó híján minden önkritikának.
És még azért sem vetem börtönbe rögtön ha a nyomorult kretén nekiáll tovább nyomulni, hiába kérik hogy ne, küldik el a francba, rúgdossák fejen. A gyökér nyilván lapból agresszív fajta, és itt tovább elengedte magát rábízva a korlátok meghúzását a mindent szemmel tartó stábra.
Persze még így is felelős, ígyis azonnal ki kéne zárni, és mindenképpen jót tenne neki valami csoportterápia.
A nagyobb vétkes maga a csatorna, itt a TV2, ami hiába látott mindent nem avatkozott közbe, nem állította le a műsort.
Mit nem állította le, műsorba engedte.
Amit megtromfolt azzal, hogy a rész az alábbi címmel ment adásba: "Nóra éjszakája nem úgy alakult ahogy tervezte". Iszonyat trollkodás, ami viccet csinál a nemi erőszakból. Mert félreértés ne essen, ez nemi erőszak kísérlete volt. Ha "Nóra" nem üti eleget a fickó fejét, akkor most konkrétan meg lenne erőszakolva.
És ezt valaki látta, hagyta, jóváhagyta és leadta. Hány lépcsőn is ment át? Ha ebből nem lesz elsötétítés a csatornának a felügyelet által, akkor semmiből. Visszajönnek a bibliai idők, ahol a nemi erőszak puszta házassági rítus.
Kivártam mi lesz belőle mielőtt megírtam ezt a cikket. Hátha kitalálnak valamit ami miatt nem kell megírnom. Hátha bűnbánatot gyakorolnak.
Ehelyett szerződés szerint kötelezték "Nórát" hogy cáfoljon, mentegesse az esetet - és nemhogy szótlanul ültek folytatva azadást hogy nem sül le a bőr a képükről, de egyenesen cáfolták hogy szerintük nemi erőszaknak akár a gondolata is felmerült volna a dolog kapcsán. Hát basszák meg, valaki gyújtsa fel a székházat!
"Folyton azzal voltam elfoglalva, hogy lerugdossam magamról, és ne dugjon meg." - Nóri

Comments
Post a Comment