A magyar filmgyártás filmjei 246 - Kalózok (1999) / A napfény íze (1999) / Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten (1999)
Hát, Geszti Péter ért hozzá hogy kisajtolja az utolsó fillért is a produkciójából amíga csúcson van. Sajna otta gond hogy az első csúcson mindig kiszáll(t), sosem teremtett maradandót.
A Kandi Kameránál mondjuk akkor hagyta abba mielőtt kiüresedett, de a Rapülőknél 2 album után egyszerűen lelépett, még a haknit sem járta végig. A Magyar Vágtát beizzította, aztán átadta várva hogy akkor más tartsa fenn. Az Aranycsirke-díjat is nyomta 1-2 évig, aztán nem csinált belőle hagyományt, ledegradálta egy viccé, pedig a satnya Oscar-díj mellett nagyon kellett volna, és hát mégis a belföldi filmbemutatókon alapult, nem az ide jórészt el sem jutó pl. Hólivúdon (nézd csak meg minden évben hány jelöltet mutattak be nemzetközileg és hányat mondjuk decemberben az USA-ba, így máshová ki sem jutott, ide mondjuk február-márciusban fog, majd, HA nyer, mert az Oscar-díj nem teljesítményre jár, hanem reklámfogás. Lett. Mára).
Naszóval Geszti ügyeletes együttesét (Jazz+Az) benyomta hogy még egy filmet is gyártotsanak alájuk.
Sajnos rögtön egyértelmű hogy a zene nem olyan jó, viszont ChristianSlater 1990-es Adj rá kakaót c. filmjét másolja egyik szempontból.
Gagyi, és még a kötelezőcsöcs is gagyi.
A történet másik szála egy félredugósfilm (kicsit megvarálva, mert itt két pasi veszekszik egy nőn).
Azolyan szépirodalmi utalások meg mint "Az Édentől Keletre az meg ketchup", érted, éden= paradicsom = ketchup meg csak Geszti fejében viccesek, a 2000+os ifjúság még a könyvről sem hallott ami a szóviccben szerepel.
Javasolnám helyette a jazz+az (első) albumát.
3/10, bár inkább 2/10.
-------------
A napfény izé. Holokausztipari termék, aminek fő, és egyetlen célja letuszkolni a torkunkon a zsidóimádatot. Ezzel én nem töltök 3 órát. Egyet sem.
-------------
Jancsó Miklós film.
Mi ez a mánia az agyaroknál a fejezetcímek berakására a filmekben?
Egyértelműen próbált Mucsi Zoli trágár stílusára építkezni mint sztárszínész, csak hát ez attól hogy Mucsinak jól áll, az nem jelenti hogy Jancsónak is. Aki szerepel a filmben, mert az trendi.
99%-ban amúgy Mucsi jutalomjátékát bmulhatjuk - aki bírja a palit annak tetszeni fog, aki nem nem, der az is nyáladzhat a 78. percnél, mert bármilyen szar-irritáló "színésznő" Oroszlán Szonja, te is lenyomnál neki egy nyelveset, ha fiú, ha lány.

Comments
Post a Comment