God's Not Dead 5 (Isten nem halott 5)
Szóval csak kijött végül. Bár a címe megváltozott: "Lázadjatok fel" helyett immáron "Istenben Bízunk" lett. Nyilván a dolognak "semmi köze" az október 6-i lázongásokhoz. Oh, igen, egy hazaáruló most az USA elnöke!
A film azzal kezdődik, hogy az elnöki jelöltek egyike megnyúvadt, miközben a korábbról már ismerős gonosz ateista szenátor-vagy-mi meg vígan él. A fickó programja: kevesebb vallási szabadságot, hogy ezáltal nagyobb államigazgatás legyen (értsd: hogy az állam több dologba szólhasson bele). Most azt hagyjuk is hogy ez épp a vallásosak programja, de ráadásul a mondat két fele között nincs összefüggés ugye, legalábbis ha liberális oldalról nézzük. Hiszen ha egy baloldali korlátozná a vallásgyakorlást (pl. a gyerekeknek biztosítani az Alapvető Emberi Jogokat, így nem lehetne csecsemőket keresztelni meg hasonlók), akkor az hogyan is vezetne ahhoz, hogy beleszól pl. lehet-e abortuszod vagy sem?
Ellenben ugye a jobboldal pl. betiltja hogy ne járjál templomba - mint Orbán atyánk tette -, akkor azonnal nyakon vagy öntve vallással, és annak dogmáival, pl. hogy az abortusz elvégzése tilos, még akkor is ha az apád erőszakolt meg.
Egyébként Mr. Szenátornak igaza van, lapos-Föld-hívők ne szóljanak bele az államigazgatásba, mert abból semmi jó nem származik.
Eztán persze bevágják állandó szereplőnket, Mr. Papot, aki olyanokat motyog, hogy "Ne hagyjuk a szabadságunkat, a történelmi áldozatok ne legyenek hiábavalók" - csak azt felejtik el a film készítői, hogy ezen áldozatokat a vallással szemben hozták, hogy a szabadságunkat kitépjék az egyházak zsarnoki kezei közül.
De hagyjuk a teológiai elemzést, lássuk a személyes történeteket, én ugye mindig azokra koncentráltam itt.
Van pár vágókép itt, pl. a Holdraszállás - ebbe itt nem kötök bele, pedig tehetném -, Martin Luther King, akit azért gyilkoltak meg mert vallási reformot hirdetett - tehát az elkövetők a vallási konzervatívok voltak, nem valami ateisták, aztán mutatnak egy maszkfelrakást, tehát maszkellenesek - Covid ugye -, mutatnak egy oltásbeadást, tehát oltásellenesek (ismét Covid), és Alkotmányellenesenek mondja az evolúció tanítását - mert szerinte az USA alapító keresztény államot alkottak, hiába a nyílt kijelentés részükről, írásba adva, hogy "az USA semmijen értelemben nem alapul a keresztény hiten".
Előkerül Ázsiai Srác, sok értelme nincs, de megtudjuk, Mr. Pap elvesztett egy jelentős állami támogatást, mert vmi szenátor állami pénzen tartott hittanórát. Hát ugye aki nem tiszteli az Alkotmányt...
Oh, Mr. Szenátor neve Káin? Ez vicces. Értékelem a poént.
A film egyetlen valamirevaló történése, hogy Kane egy rá látszólag terhelő dossziét "szivárogtat" Mr. White stábjának, amiről persze kiderül hogy csupa hamis adat - de ez sem változtat semmin, a papot megválasztják elnöknek, azonnal bevezetik az Eretnekség Elleni Törvényeket, és megkezdődik a dportálása az ateistáknak, zsidóknak, muszlimoknak, hinduknak, és mindenkinek úgy általában aki nem keresztény.
Comments
Post a Comment