Posts

God's Not Dead 5 (Isten nem halott 5)

 Szóval csak kijött végül. Bár a címe megváltozott: "Lázadjatok fel" helyett immáron "Istenben Bízunk" lett. Nyilván a dolognak "semmi köze" az október 6-i lázongásokhoz. Oh, igen, egy hazaáruló most az USA elnöke!  A film azzal kezdődik, hogy az elnöki jelöltek egyike megnyúvadt, miközben a korábbról már ismerős gonosz ateista szenátor-vagy-mi meg vígan él. A fickó programja: kevesebb vallási szabadságot, hogy ezáltal nagyobb államigazgatás legyen (értsd: hogy az állam több dologba szólhasson bele). Most azt hagyjuk is hogy ez épp a vallásosak programja, de ráadásul a mondat két fele között nincs összefüggés ugye, legalábbis ha liberális oldalról nézzük. Hiszen ha egy baloldali korlátozná a vallásgyakorlást (pl. a gyerekeknek biztosítani az Alapvető Emberi Jogokat, így nem lehetne csecsemőket keresztelni meg hasonlók), akkor az hogyan is vezetne ahhoz, hogy beleszól pl. lehet-e abortuszod vagy sem?  Ellenben ugye a jobboldal pl. betiltja hogy ne járjál te...

Disney - Utódok univerzum

Image
 Meglepő módon ez az egész egy rakás shorttal kezdődött, amik a Disney u2b -csatornáján megtekinthetők.  Azt a 24*1 percet jól kihasználták. Arcokat nem látunk, így azt vesznek fel akit akarnak ha befut a széria, a lényeg, hogy anno Szörnyeteg Király (Szépség és a Szörnyeteg - megvan?) száműzte az összes Disney-gonoszt, akiknek azóta gyerekeik születtek, és mégse kövessünk el népírtást kollektív büntetéssel, felmerült hogy visszaengednék az Utódokat a külvilágba az Elveszettek Szigetéről. Első körben 4 diák érkezne a mesehősök utódainak iskolájába. Ez sokakban aggodalmat, sőt ellenérzést szül, mások azonban lehetőséget látnak benne. Pl. Gaston (ismét: Szépség és a Szörnyeteg) kigyúrt volt mint állat, a gyereke valószínűleg jót tenne a ... akármilyen sportcsapatnak.    Eztán következett az első film, amiben a koncepciót áttolták a "gonosz" oldalra, tehát mégsem fedjük fel ki volt a kamerázó diák, hanem a 4 meghívott gonosz-utód a POV. A "jó" oldalról 3 diákot kapunk,...

Amityville Turkey Day (2024)

Image
This is the first screen of the movie:   And this is not some dubious site, this is Tubi. This resolution is unaccaptable. Got suspicious, and I was right: some 3D is going on here! Some very low quality 3D-filter. So put up your Digital 3D glasses, or bleed your eyes out.   The first 5 minutes  is what is most likely the kickstarters sent-in videos, basicaly summing up the previous movie from the couples' male perspective, oathing revenge on the cultist therapist. the segment closes with a news-segment telling Frank Demonico closed down his business, and while being likely mortaly ill, went underground, possibly never to reappear.   After the title-card the reporter say we have a leaked confession video from Frank - instead we switch to some director Rocco, who is being fired for flops after flops. He is definitely not working in the big league like Disney, or EA, or Biosoft, or Blizzard, or Ubisoft, else he'd fail upwards!   There is an injoke here, that there...

Ghosts of Amityville

 So for starter they show a bunch of clowns, likely a traveling troupé. Then they show a clown traveling in a cab(?) who then - I assume - kills the dirver on some highway, near Amityville. Then we switch to Father and Daugher traveling in their car probably years later, judging from the very different film-quality. Digital camera and all that. The editing work is shit. You need the subtitles to understand what is aired in the radio - there1s no other sensory input for this part. Meaning no talking. And cutting to comlpete silence from the out-of-the-car perspective makes the absolute silnce there deafening. They go to a Cabin in the Woods, where we watch a lotof B-footage, when finaly the(?) clown lures Daughter to the attic. The clow is obviously a ghost, as it turns invisible to her. Unrelated to that, Father is called back to his company "because the other driver didn"t show up". I assume then he is a truck-driver then. But then again he only goes away "for a co...

Transformers (most sikerül megnéznem mindet?)

(I): Kezdetben vala Primus, aki átváltoztatta magát Kibertronná. (6): a transformerek előtt volt Unicron. Egy nap megtámadta Kibertront hogy megszerezze a csillagkapu-technológiát. (5) (1): Kezdetben vala A Kocka.(/5) A transformerszek összevesztek a tulajdonjogán a Kibertron bolygón, (3) fel is robbant a bolygójuk miatta ami a háború miatt lakatlan pusztasággá vált.(/3) Pedig a Kibertron békés volt meg salalala amíg nem jött (5) Megatron a Bukott(/5). A Kocka elrepült az űrbe, a droidok elmentek megkeresni. (5) (4): 60 millió évvel ezelőtt: a transformersek teremtői jártak a Földön a dinoszauruszok korában, és "magot" hoztak, hogy a szerves életből gépit teremtsenek (/5) (2): a sumér birodalom korában (~i.e.5000 (6)) a Hét Fővezér a Földre jött hogy energont bányásszanak - a Nap felrobbantásával. Hát legalábbis A Bukott akarta, annak ellenére hogy a bolygót lakottnak nyilvánították. A másik hat kinyírta magát hogy eltemesse a gépet. (1): i.e. 10,000: A Kocka leesik a Föl...

Heroes of Sword and Spell - Green Furies DLC all boss guide

Image
Mikor elindítjuk az "Antiheroin" küldetést, ne aggódjunk amiért az "Main Adventure"-t látjuk ismét, egy-két másodperc, és tisztázódik a helyzet: Kezdünk Groonyaval a warriorral, és Gvaashaval a tolvajjal. A hátizsákban 1 db citrine lapul, és a felszerelésünk igen hiányos: Groonya: fegyver: Old Club pajzs: - sisak: - vért: Old Light Breastplate ékszer: - kesztyű: Old light bracers cipő: Old Light Boots köpeny: - Gvaasha: fegyver: Old Dagger pajzs: - sisak: - vért: Old Light Breastplate ékszer: - kesztyű: Old gloves cipő: Old Boots köpeny:Old Hiking Cloak Első feladatunk beszélni a nagyival (ezt nem tudjuk elhalasztani sajnos), mert most dobtuk ki a kérőinket, így nincs aki drágaszágokat és hamikát hozzon, szóval el kéne kezdeni az önálló életet, ami goblin nőstényként nem ígérkezik könnyűnek. A goblin halandóság nagy, így a nőstények dolga szinte kizárólag szülni (és főzni). A lányok azt főzik ki, vissza kell hozni a régi szép időket, és karavánokat fosztani ki. De a...

Az Ördögűző 3 (1990)

Image
 Kihozni ezt ugyanabban az évben mint a paródiát  érdekes döntés, de nem feltétlen elhibázott. És a készítők megerőltették magukat - még ha a könyv aminek alapján a film készült nem is nevezte magát Ördögűző-nek, és mivel ugyanaz az író, ő már csak tudja - még ha ez csak egy egyenesen-vhs-re minőség is. 15 évvel vagyunk az eredeti film után, 1990-ben. Sokat nem lehet itt mutatni képileg, ez egy tv-film, unalmas szürke falak, közép-közelik és totál-közelik váltják egymás, semmi érdekes látnivaló. Az egész film alatt. A 40. percben már tudjuk ki a gyilkos - a kérdés amink mard: hogyan, ha egyszer kényszerzubbonyban ül a zárt osztályon. Meg amúgy halott is. Mármint volt egy korábbi sorozatgyilkosság, aminek az elkövetőjét kivégezték. A címből innen kitalálhatjuk, hogy megszállta ezt a fickót, aki tömindegy ki - de még mindig ott a kérdés, hogyan jut ki? Vagy miért szállta meg ezt a fickót, ha aztán átszálldos másokba? Oh, és nem lesz ördögűzés. Az azért kemény, mi? Azért van némi...