Pornófétisek - bondage
Szóval azt tisztáztuk hogy a szadomazoban bár kedvelt a latexruha de nem kötelező, viszont jóleső fájdalommal járnak a dolgok, illetve a domina-dologban az egyik fél (nemfeltétlen a női) domináns a másik megalávetett/szolga, és így nem feltétlen jár szexxel, hanem mondjuk gazdag ember arra gerjed hogy míg a cégnél nem szólhat be neki senki, itt felsúroltatják vele a padlót.
A bondage viszont egy olyan műfaj, amiben köteleket használnak. Ennek alapvetően két módja lehet:
Az első, hogy tehetetlenségre kárhoztassuk az egyik felet, és így nemhogy valaki más simogatja saját maga helyett, de mondhatni teljesen kiszolgáltatott.
A másik már kis hozzáértést igényel, mert a test művészi megkötözéséről szól, illetve a testtájékok, különösen a nemi szervek olyan elszorításáról, ami - állítólag - fokozza az élvezetet.
És ha már ez is egy Disney-hercegnő volt (Tangled, aminek olyan szörnyű agyar címe volt hogy azt hagyjuk), említsünk meg még egy rajzfilmet (nem Disney): Angry Birds!
Ki hinné, de beleraktak egy #GoldenShower pillanatot:
Az bizony nem víz amit egymás szájába köpködnek, hanem húgy.

Comments
Post a Comment