Steven Seagal 13 - A patrióta (1998)
Nem összekeverendő a 2000-es Mel Gibbson filmmel.
Seagal karakterének foglalkozása:
- közegészségügy (DARPA)
- orvos, állatorvos, mikrobiológus, immunológus
A gyártó cég az Interlight Pictures (a film szerint), amit a kereső egyszerűen "Interlight"-ként tart sázmon. Nem volt egy nagy stúdió, a film egyenesen DVD-re ment. A tartalmi összefoglaló alapján Kevin Costner - A Jövő hírnöke, és Sean Connery - Medicine man-jének összegyúrása. A legnagyobb forgalmazójuk a Touchstone Pictures volt, ami a Walt Disney leányvállalata.
Ez nem tudom miféle képarány.
Seagal a Tehenekkel Suttogó.
Egy nacionalista-milicista kommuna vezérét tartoztatják éppen le a szomszédban - ám ő közben megfertőzte magát valami Végítélet Vírussal.
A vírust egyébként a kormányzat már keresi, és persze Super Seagalt is felhívják ezügyben.
Aztán Seagal körül elkezdenek hullani az emberek, erről eszébe jut a talán-CIA-s ismerőse, és visszahívja őket.
36 percnél kiderül, hogy az ellenanyag már csak lassítja a betegség lefutását. Mondjuk ez kérdés hogy csak a közvetlenül fertőzött szektatagoknál (akik jóval nagyobb adagot kaptak), vagy un-block.
A 42. percben a szektavezér valahogy kiszabadult, és elfoglaták a kórházat, mer' "A Nagy Tes'vérnek bizti van titokban jobb ellenanyaga". Hát nincs.
Viszont Super Seagal lánya immunis a betegségre! Yeah!
Seagal miért a pengéjénél fogja azt a kést?
Seagal elmegy egy katonai víruslaborba, mert persze hogy van a közelben ilyen, és a hamisított DARPA-igazolványával simán be is engedik.
Az állomáson egyébként mindenki fertőzött, mert a parancs arra nem vonatkozik mikor jön a vírus, hiszen ezek is oltásellenes vírustagadók.
A film hatásvadász, és a Seagal-akciókban is szegényes, de ha tv-szinten is, ez legalább film, nem 90 perc akciójelenet. Hozzá nézzük meg ezt a képet:
A sminkkel most ne törődj, a párnára figyelje:
Az ilyen részletek amik a szememben mindig pluszpontot érnek. Egy nyamvadt, pici izzadságfolt a párnán. Ennyi különbözteti meg a gagyit az erőfeszítéstől.
Ja, közben Seagalék rájöttek, hogy valami virág lsz a gyógyszer. Mármint virágból lesz a gyógyszer, de ezt a tudományellenes nézőközönségnek ne így mondd, hanem úgy, hogy a virág a gyógyszer, a tudomány meg egy csaló összeesküvés, aminek a célja a beteg betegentartása, bezzeg a "természetes gyógymódok"!
1 óra 14-kor a milicisták elkapják Seagalékat.
Seagal rögtön ki is nyírja a szektavezért.
Comments
Post a Comment