The Mad Monster (1942)
Nah, a '40-es években mondhatni beindult a filmgyártás. Átlagban az évtized minden évére jutott még egy vérfarkas-film is.
Valójában ezek többsége a dekád első felében készült.
Indításként itt (megint) farkasból emberbe vérátömleszt valami őrült tudós. Alanyunk pedig eléggé Frankeinsteinre, esetleg a Gólemre hajaz:
No, kész is a farkasember:
Az Őrült Tudós motivációja amúgy hogy kidobták a katedráról. Felhasználási célja a kísérletnek: szuperkatonák. Az olyasmi mindig jól sül el...
Hozzá jelen alanyunk értelmileg kihívásokkal küszködik, mondhatni állati szintű elme. Nem sértésből, csak a koncepció miatt mondom.
Amikor meglátjuk az ismeretlen farmercsaládot, ki is írhatták volna: "az első áldozat(ok)". Talán mégis pici meglepetés hogy a kislányt viszi.
Ja, a szörnyet csak ezüstgolyóval lehet megölni, ez itt már tudott.
Másnap egy újságíró azzal jön elő hogy biztos dinoszaurusz vót. A doki lebeszéli.
Mint kiderül a doki egy rafinált gyilkosságot tervelt ki. A korábbi kollégáját (és később nyilván a többit) ráveszi hogy nézzék meg a kísérletét, de ő távozik a közepén egy telefonhívásra, az alany nincs lekötözve, és az alanyról már tudja hogy öl.
Nem is olyan rossz terv azt mondanám.
Előkerül vmi tudós asszisztense, aki a doki lányának nyilvánvalóan közeli ismerőse, mondhatni. Nyilvánvalóan. Mondjuk én azt hittem az újságíró jött vissza, de annak nem sok értelme volt, ezért különösen figyeltem, és hát legalább tisztázta a társalgás.
A kertészből lett farkasember meg megint odakinn kószál. Eskü ugyanazokkal a vágóképekkel mint korábban...
És vágási-szerkesztési problémákat is kezdek gyanítani ezen a ponton.
A film leggyengébb pontja a farkasembert játszó fickó. Azt indításként ki kellett volna rúgni. Aztán valamit kezdeni a forgatókönyvvel, koncentrálni vele valamire, mert ez így gáz.
Végül mindenesetre kigyullad és leég a labor a'la Jackyl&Hyde.
A farkasember meg kinyírja a dokit. Megfojtja...
A szörny maga pedig bennég a házban.

Comments
Post a Comment