Jobb oldal, bal oldal, SJW

 Nézzük az alapvető feloszlást:
 

Tehát van egy jobb oldal, meg egy bal oldal. Hogy kik ülnek ott, azzal mindjárt foglalkozunk, de van itt még 3 vonal amivel foglalkoznunk kell.
Először is, középen egy miniszter sem ül. Ott a házelnök ül, aki levezeti az üléseket, meg a jegyző aki jegyzőkönyvet készít, ilyesmi.
"Lent" azért vékony a vonal, mert az ideológiákban átmenet van, a jobb és baloldal "középen" átmenetet képez egymásba. Ez ugye az alapeset, ideális modell esetén, tehát ahol végtelen mennyiségű párt van jelen végtelen mennyiségű ideológiával.
Ettől még lehetne az egész egy félkör, de teljes kör lesz, mert a két szél külső szemlélő számára ugyanúgy viselkedik Ideológiailag végletesen eltérnek, de megjelenésükben nagyon-nagyon hasonlók, jóformán megkülönböztethetetlenek. Gondoljunk csak Hitler és Sztálin rezsimjeire.


Mindkettő írtott a saját népét ipari méretekben munkatáborokkal, mindkettő világuralmi törekvéseket dédelgetett, mindkettő keményen fektetett a hadiiparba, mindkettő populista szar volt, mindkettő totális rendőrállamot tartott fenn...

Mivel az emberek hajlamosak a pártoskodásra, idővel megjelent középen a magát "cwntrális"-nak nevező erőtér.


A centrum-pártok ma is kevesebben vannak mind a bal- és jobboldal, bár mint látni fogjuk, funkciójukban megváltoztak. Eredeti céljuk szerint a két oldal közötti közvetítő szerepét töltötték be, illetve biztosították az erőegyensújt - ezért is nem kellett sokan lenniük.

De kik is ülnek a két oldalon (bal és jobb)? 
Kínát most hagyjuk ki, meg a többi kommunista országot, ők anomália, gyakorlatilag függetlenek az általános rendszertől, amikből a kommunisták valójában kihaltak - és ezzel megszűnt a szélsőbal.

 
Na de mégis, kik ülnek a bal és jobboldalon? Általánosságban, nem konkrét pártokon keresztül.
A bal oldlaon olyan pártokat, ideológiákat, neveket találunk, mint: demokrata, liberális, kevesebb korlát, több szabadságjog az egyénnek, több hatalmat a népnek.
A jobb oldalon olyanokat találunk, akik arra szavaznak, legyen erősebb állami irányítás, központosítás, mindent egy hivatal - sőt, egyetlen személy - irányítson, a hatalom egy kisszámú elit kezében összpontosuljon, lassabb haladás legyen, maradjon minden ahogy jelenleg is van mert az bevált, minden haladást óvatosan tegyünk meg. Egyetlen ideológiai név merül fel ezen az oldalon általánosan: konzervatívok.

A rendszer működését az amerikai modell írja le legjobban, amit a késő-huszadik században dolgoztak ki: a baloldal tulajdonképpen a progresszivizmust, a haladást képviseli, a konzervatívok pedig jelentik a féket, ellensújt ezzel a haladással szemben.
Kitalálhatjátok mi lett a probléma.
És igen, azt is észrevehettétek, hogy a centrum-pártok ebben a rendszerben vagy nem léteznek, vagy igazából nem látnak el különösebb közvetítői feladatot. Egyetlen szerepük az erőegyensúj biztosítása tud lenni - ideológiát viszont így nélkülözni kénytelenek, mert mint mondtam, ideológiai közvetítői szerepet nem látnak el.
Az amerikai centrális erő mindazonáltal tovább"fejlődött" (inkább evolválódott, azaz változott, alkalmazkodva a környezeti feltételekhez), mindjárt lesz róla szó.

Szóval mi is volt a probléma az amerikai módival?
Hát az, hogy a progresszivizmus átkozottul bejött. Irányításuk alatt sosem látott fejlődés, haladás, siker érte az országot - a konzervatívok feleslegessé váltak. Erre reakcióként persze meg kellett változniuk a túlélés érdekében.

Az amerikai jobboldal a reformjához az antikummunizmust használta. Ez volt a McCarty éra. Amikor a Jobboldal átváltozott a Vallásos Jobbá. Természetesen ez a lépés törvénytelen volt, de most nem azt vizsgáljuk.


Az se igen érdekes, hogy most itt mennyire volt vallásos beszivárgás, vagy inkább szalmaszálak után kapkodott egy halódó párt. Sokkal inkább érdemes megnézni miért merülhetett egyáltalán fel a vallás, mit nyújt a konzervatív ideológiának, hogyan jelent ez "fejlődést" (ismét nem javulást, hanem megint evolúciót) számukra, és mi következett még ebből?
A konzervativizmus mint említettük, a berögződött dolgok iránti ragaszkodáson alapul. Az új módi viszont már nem egyszerűen a fejlődés fékezését célozta, hanem haladást - vissza a múltba. Már nem egyszerűen ésszerű mértéket kellett tartani - vissza kellett fordulni. Mert a múlt nem csak "eddig bevált", hanem most már "jobb volt".
És mivel a konzervativizmus mindig a már bevált iránt vonzódott, mindig meg kellett mutatnia, hogy az adott dolog tényleg létezik, mióta létezik, ki óta létezik. A konzervativizmus mindig is hajlott az autoritásokra - a vallás pedig tökéletesen autokratikus, azaz tekintélyelvű, azaz diktatórikus.
A jobboldal jobbra tolódott - az egész jobboldal szélsőjobbá vált.


De mi történt közben a bal oldalon? A haladás felfedezéseket jelent, új területek betöltésének lehetőségét. Ironikus módon ez jelenti ma a baloldal tragédiáját. Mert míg a jobboldal kiszelektálódott miközben radikalizálódott (ennek okai igen érdekesek, köztük van pl. a baloldal támogatása a minél radikálisabb jobboldali megjelenésnek), addig a baloldal diverzifikálódott. A megjelent hatalmi vákuumot rengeteg ideológia töltötte be.


Nézzük most meg, hogyan és miként létezik-működik a centrum, különösen egy USA-beli kétpártrendszerben!
Hát úgy, hogy a két párton belül egyes tagok "centrálisak", "mérsékeltek". Mármint a bal oldalban léteznek, a jobb oldal a radikalizálódásakor kiszelektálta magából a mérsékelteket. Még érdekesebb, hogy az USA-ban nem is mérsékeltként, hanem "insitiutionalist"-ként, azaz az intézményben hívőként határozták meg magukat. Az ő céljuk - pl. Joe Biden tartozik közéjük - nem nyúlni a rendszerhez, minden jól működik ahogy van. Ők gyakorlatilag a Három Majom.


Nem lát, nem hall, nem beszél - nincsenek problémák, akkor sem, ha vannak.
Ezzel csendestársaivá váltak a szélsőjobbnak, maguk is jobboldal lettek. Megszűntek centrum lenni, maximum azt lehet rájuk fogni, hogy "mérsékeltek". No de miben mérsékeltek?
 

 
A helyzetet sújosbítja, hogy a Jobboldal Vallásos Jobboldallá válása precedensként legitimizálta a vallás beszivárgását a politikába, erénnyé, szavazatszerzési témává tette - így a "baloldal" megfertőződött teokratákkal.
Így egy Joe Biden hiába ül a Parlament bal oldalán, ő valójában jobboldali politikus. Ó, ő nem tenne javaslatot Roe v Wade és a többi haosnló eltörlésére - de ha már így alakult, hála érte Istennek!

És itt a probléma másik fele, hogy az USA egy két-párt-rendszer. Az eddig ábrák tisztán ideológiai felosztás voltak, de hogyann éz ki egy USA parlement a gyakorlatban, a kétpártrendszerben gondolkodás berögződésének hatására?
Így:


Azt hiszem, nyilvánvaló a probléma.

Térjünk vissza az ideológiai nézőponthoz, és akkor vizsgáljuk még meg az SJW-t, a Social Justice Warrior-okat. Mert az töri össze végleg a hagyományos modellt.

Mik is az SJW-k, mit akarnak, kik akarják?
Az biztos, hogy a társadalom megveti őket - de nem árt megvizsgálni a baloldal miért, és a jobboldal miért külön-külön, az okok ugyanis mások.

A baloldal emelt először kifogást, lévén nekik feltűntek ezek baloldali eszméket hangoztató elemek, akik viszont számukra egyértelműen nem tartoztak közéjük, mert úgy tolták az arcunkba a dolgaikat, hogy láthatóan fogalmuk sem volt róla, miről beszélnek, nem volt tapasztalatuk a témákkal, nem érintkeztek a témákban érintettekkel. Ilyen témák pl. a hajléktalanság, szegénység - de különösen az LGBT+ kérdéskör. Eszement javaslataik, amik a valósággal köszönőviszonyban nem voltak, a porblémák/témák alapvető félreértése ezen általánosságban gazdag ficsúrok által egyértelművé tette, hogy itt valami új dolog folyik.
A mozgalom a szegények közé is begyűrűzött később: belőlük lettek a Karenek.

A Jobboldal kicsivel később figyelt fel rájuk, széles körben pedig akkor, amikor az SJW-tételek, amik meredeken innovatív baloldali dolgok voltak (pl. gender-tanulmányozás, társadalmi nemek és hasonlók) mainstream vállalati politikák része lett.

De hogy kerültek az SJW-k által hordozott témák megavállalatok fejeseihez? Miféle emberek voltak ezek? Mi motiválta őket erre az egészre? És miért nem tartja magáénak semelyik hagyományos oldal őket?

A válasz utólag talán nyilvánvaló.
A vállalati fejesek, előttük pedig az Újgazdag Influencerek mindigis a kedvezőbb adózásra hajtottak. A vállalatok célja pedig pénz termelése, tehát a cégvezetők nyilvánvalóan pénzt reméltek az egészből. De kitől és hogyan? Miért jelentek meg baloldali ideológiák témái olyanok kezében, akiktől alapvetően jobboldali mentalitást várnánk?
Vagy a jobboldali mentalitás mindigis ott volt, és a baloldali eszmék puszta kirakat?


A vállalat feladata hogy pénzt termeljen. Egy profitéhes - vagy egy jövőképhiányos - konzervatív vezető tehát megpróbálhat pénzt csinálni a baloldalból azzal, hogy progresszív nézetekre próbál felhúzni egy terméket, rögtön termékskálát.
Hol bukik el az egész?
Ott, hogy a jobboldali elme képtelen megérteni ezen elméleteket. A jobboldali elme tekintélykövető és dogmatikus. Mit jelent ez a gyakorlatban?
Azt jelenti, hogy a jobboldali elme, jobboldali személyiség nincs felkészülve a megértésre. Bedobja a hívószavakat (buzzwords), de ezek között nincs összefüggés, és a mondanivaló nincs felépítve, az egész nincs kifejtve. De ő úgy képzeli, hogy ennyi elég, hiszen ez-meg-az azt mondta. És ha ez-meg-az azt mondta, akkor bzitos igaz, nem tudjuk mi, de hát használtuk a kulcsszavakat, a jobboldali közönségnek ennyi elég volt, közönség az közönség, tehát működni fog.
Természetesen nem fog. Ez olyan, mintha az írástudatlan próbálna pizzát rendelni telefonon. Megbökdösi ő a telefont, mondja is mit akar - de még bekapcsolnia sem sikerült a készüléket.

A jobboldal külön emberfajjá vált. Ideológiailag elhatárolódott és bezárkózott, így kialakult a szexuális elszigetelődés, ami az evolúció alapja. Nem tudni mióta folyik ez a szelektív természetes kiválasztódás, de mára egyértelműen látszik, hogy az emberiség két alfajra vált - és az egyik ebből a gombnyomogató fajta.


Az SJW-mozgalom tehát bár baloldali eszmékre épül, de jobboldali tömörülés. Így a parlamenti kör immár nem kör, megdőlt egy paradigma.



Comments

Popular posts from this blog

Swamp Attack Wiki (episode 1-10)

Herkules, 1-6 évad (sorozat, 1995-1999, The Legendary Journey)

Bűbájos Boszorkák 9-11. évad