A világ legpocsékabb könyve - Tad Williams: Másvilág ciklus

Avagy az Arany Árnyék Város + folytatásai, esetleg Másvilág-tetralógia (mert 4 kötet), angolul "Otherworld". A cucc annyira szar hogy a magyar kiadó már a 2. kötetnél kapcsolt és a többit szó nélkül ki sem adta. Szólhattak volna hogy mi se törjük magunkat...


Ez a könyv/sorozat kiakasztó.
Négy kötetből áll, és mindegyiknél egyre jobban látszik hogy azírót leütésre fizették. Már az oldalszám is gyanús: az első kötet 800 oldal, a következő 900, a harmadik 1000, az az után következő pedig már 1100 oldal.
Azt várnád, ha már ekkora terjedelmet engedtek-rendeltek-megvettek, az biztos minőséget-eladhatóságot jelent.
Nem mintha nem lennének meg adott esetben a kvalitásai. Az első könyv például elképesztően ígéretes. Már maga az, hogy bushman legendákkal keretezi a történetet egyedülálló (persze nem tudom ellenőrizni nem ő találta-e ki őket), emellett pedig felépít egy hihető és érdekes sci-fi világot, ahol van „mátrix” (valósághű virtuális világ), vannak az egekbe törő globális vállalatok – de megvan a lecsúszott alkoholista karaktere is, vagy épp a bushman diák küzdelme a hipermodern civilizáció asszimilálásával saját kultúrájába. Jobban mondva épp fordítva: a saját kultúrájából menetné át amit lehet a modern korba, például azzal hogy igyekszik egy minél élethűbb virtuális szavannát létrehozni.
És ebben a világban, ahol 18+os „honlapokon/virtuális klubbokban lógnak fiataljaink, dúl a kiber- és hagyományos bűnözés, de ahol létezik szerelem, és az emberek dolgoznak a napi megélhetésért, és vannak jó napok és rossz napok, itt hirtelen kómába esnek a gyerekek. Valami kapcsolat látszik a nettel, de a dolog rejtélyes és különös, és nincs nyilvánvaló nyom.
Azért hőseink, akik között akad egyetemi professzor (a dögös fiatal fajta), vagy éppen MMO-játékos, szépen egymás mellé sodródnak a kötet végére, követve az Arany Város Árnyékát, egy csak általuk látható virtuális ikont. Mint kiderül azzal terelte össze a kóma-rejtély felderítésére igazán rászántakat egy titokzatos figura (hacker-titkosügynök-cégtag), aki elmondja hogy A Gonosz MegaVállalat hiperspéci, mesterséges intelligencia irányította rendszere a ludas, ahova cliffhangerként be is juttatja mostanra vagy tucatnyira bővült stábunkat. Ezzel ér véget az első könyv.



A második sehogy nem ér fel az elsőhöz. Nem tudni hogy az első kötetet látva a kiadó döntött vajon úgy hogy ebből rentgeteg pénzt ki lehet hozni(az első kötetet megveszik mert lenyűgözően jó, a másodikat megveszik mert várják a folytatást, a harmadikat megveszik hátha az jobb,a negyediket meg azért mert ha már ennyit elolvastak, elolvassák a végét is) és nekiláttak szárazra fejni a tehenet, majd leporítani és azt is eladni – vagy mi történt, de a Kék Tűz Folyója nem lángol, csak folydogál. A semmibe. Nem is igen érteni mit keres itt, amíg nem olvastad a 3. részt.
A kötet első fele ugyanis egy Alice csoda/tükörországban akarna lenni. De összeszedetlen mintha hirtelen ötlet lett volna az egész, funkciója nincs, csak egy nagy random semmi.
A második fele annyival jobb, hogy egy Agatha Christie-szerű krimi. A Gonosz MegaVállalat felbérel egy bérgyilkost, az kinyírja a valóságban az egyiket a főszereplők csoportjából, majd elkezdi leöldösni a többieket a céges mátrixon belül – nyilván rájöttél hogy aki ott meghal, az a valóságban is elhalálozik. De ez mégis ki a faszt érdekel? Tök lényegtelen az egész. Ha a történet rövidebb lenne, nem 4000 oldal, és ez egy mellékszál lenne ami végigmegy innentől, akár érdekelhetne is, de ebben a formában kurvára nem. A könyv végére mindenesetre bérgyilkosunk jól lelepleződik, ami miatt kénytelen kicsatlakozni, és azt reméled végre mehet tovább amit az első kötetben elkezdtek.
Az első kötetben ugye felállították a világot, az alapszituációt, a központi rejtélyt, és még egy Megbízó is akadt – tehát joggal feltételezhette az olvasó hogy van hőseinknek valamilyen tervük a kómába esett gyerekek kiszabadítására, a Cég ügyeinek nyilvánosságra hozására, meg úgy egyáltalán. Na itt kezd gyanús lenni, hogy ez talán még sincs így.
Nem mintha a harmadik kötet, a Fekete Üveg Hegy rossz lenne. Legalábbis ha jártál középiskolába és olvastad az Odüsszeiát, és kicsit még figyeltél is, elég szórakoztató annak modern kori újramesélése. Majdnem olyan mint az első kötet bushman-legendáriuma – és elismerem, itt ismertem fel hogy a 2. kötet Alice-konverziója valahol tematikát mutat. Nem olyasfajta tematikát ami a történetet szolgálná, de irodalmi kvalitást nyilvánvalóan ad az írásnak. És elég jól is van megírva ahhoz hogy élvezni lehessen – önnmagában.
Csakhogy mi lesz a történettel?
Hát az lesz, hogy a 3. kötet végén a bérgyilkos – akinek hátteréből egy senkit nem érdeklő, terjengős, több száz oldalon át tárgyalt rejtélyt csinál a szerző - fogja és kinyírja a Nagy Gonosz Céget. Mármint annak összes vezetőjét vagy mi. Deus Ex Machina a köbön.
De oké, a nagy gonosz Cég kinyúvadt, és így egy arctalan céges entitás helyett ost egy jóval megfoghatóbb Főgonosszal kellene megküzdeni. Itt kezdődik a 4. kötet,az Ezüst Fény Óceánja (ezüstfény = adatfolyam). De hogyan? Továbbra se tudunk meg kis csapatunk (vagy megbízójuk) tervéről semmit, ellenben egyre több a szereplő. Két zsaru is bóklászik a bérgyilkos után, de a legelkeserítőbb egy banya aki azért eredet a Cég nyomába mert … telepatikusan a netben rekedt gyerekek azt mondták neki? Várj, ő nem lett öngyilkos az előző kötetben, ahol ok nélkül behozták? Dehogynem!
Na ez a gond ha túl sok a szereplő: maga az író se tudja még számontartani sem őket, nemhogy kezdeni velük valamit. Így eshet meg pl. hogy egy bunkerban rekedt, cselekvési lehetőségekhíján lévő alkoholista piakutatását szenvedhetjük 10-15 oldalon keresztül egy olyan bunkerben amit korábban amúgy már átkutatott. És nem, nem talál semmit. Alkoholt sem, nemhogy olyasmit ami elbbrevinné a történetet.
Történet… Mi is az? Gyakorlatilag már elfelejtettük. Ellenben ez a Céges Net elég aggasztó, nem ártana kikapcsolni. Terv, mód, bármi? Nincs – szerencsére úgyis épp elkezd összeomlani. Nem vicc. Deus Ex Machina. Ezzel amúgy van egy „csöpp” gond, mert hiába oldja meg a Céges Net/Mesterséges Intelligencia problémáját, felveti a kérdést hogy mi is volt a Cég terve vele? Merthogy azt azért közlik velünk hogy a Cég nem csak számított rá, de elkerülhetetlennek tartottaa végleges rendszerösszeomlást. Az mindegy hogy nem tudjuk hogyan működik a rendszer még mindig, de hogyan tervezték akkor a rendszerbe letöltve örök életüket?
Tehát a rendszer összeomlik – terv, cselekmény, bármi annyira nincsen hogy a mátrixvilág szó szerint semmivé foszlik mint a kibaszott Végtelen Történetben. Vagy 100 oldal tleik el csakazzal hogy a nagy SEMMIben „mennek előre”.
Aztán a 4. kötet 30 fejezetében közli hogy eddig nem volt semmi terv, de most majd jól felfedjük mi az értelme ennek az egésznek. Mármint egy kicsit később, mert a többi szál még nem tart itt, előbb azokat is felhozná az író erre a pontra. Mert ja, vagy százféleképpen kinyomozzák ebben a quadrológiában az Illuminátit és minden titkot. Mármint...
Mármint az van, hogy a 33. fejezetre végre beéri magát az összesszál, amikor is azíró elveszi a megvilágosodást. Egyszerűen fogja magát és beletrollkodik az eseménybe. A 36. fejezetelejn rgötön odáig jutunk el hogy amikor azt mondja „nincs garancia”, már úgy értelmezzük: nincs garancia hogy itt bármi tisztázva lesz. Mondjuk hogy ki valós, hogy ki AI, mi van a többszörös karakterekkel, mi a fenéért fontos Paul Jonas, vagy kihozzák-e valaha a gyerekeket a kómából.



A vége pedig az, hogy SENKI NEM FONTOS. Na jó, kivéve egyet. De rajta kívül egyszerűen senki nem ért el semmit!
A rendőrnő, vagy épp a bérgyilkos hackere nem fedeztek fel semmit (pedig több száz oldalt szentelt a könyv a kérdésnek), és nem intézték el Dreadet (pedig az író még a saját szabályait is megszegte hogy úgy legyen: a rendőrnő hgy spéci védelmi öltözéket viselt még éppen elmegy, de hogy a másikról a sorozatgyilkos Dread ne vegye észre miután halálra kínozta hogy nem halott, az egy vicc, csak nem vicces).
A kisfiú, a kislány, vagy épp a kislány családja nem csináltak abszolúte semmit.
„Főhőseink” (beleértve a hangokat halló később bevezetett asszonyságot) ténykedéséről pedig un-block kiderül hogy kezdettől fogva bukásra voltak ítélve, egyszerűen annyival jobban felszerelt a Gonosz Cég, meg a mátrixuk a Mesterséges Intelligenciával.
Amire miért is volt szükség? Merthogy anélkül is vígan elvan a rendszer, holott valami roppant különlegesnek kellett volna lennie. De ez legalább „elért valamit”, mármint a Gonosz Céget megsemmisítette – járulékos kárként mikor úgy döntött ÖNGYILKOS LESZ. Ja, és tudod mi volt a „mesterséges” intelligencia? Egy telepata kisfiú! Ami már csak azért is érdekes, mert a könyv eszetlen ritka, és kimagasló tehetségként magasztalta több tíz oldalon keresztül Dreadet, aki mindössze pár elektront tudott megbajgatni (ezzel esetenként hackerkedni tudott saját magát wifiként használva).
Paul Jonas és a madár-lady amúgy sosem voltak fontosak, és semmilyen szerepet nem játszottak a történtekben.



De akkor mégis mi a fene volt ez az egész?
Egy karaktert kihagytam a fenti listáról – Sellarst, a nyomorék kiborgot, a „főhősök” megbízóját.
Hogy neki mi a története? Valamikor réges-régen fejlesztett magának egy csokornyi mesterséges intelligenciát, majd azok eltűntek és vissza akarta szerezni őket, illetve szabadonengedni őket a világban.
Hogy közben meg kellett volna menteni a kómás gyerekeket, lenyomni a digitális halhatatlanságra törő Gonosz Multicégvezetőket, megfékezni az összeomló-megőrülő Mesterséges Intelligenciát? Arra ő magasról szart kérem.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Swamp Attack Wiki (episode 1-8)

Fegyverek házilag - krumplipuska

Star Trek, Enterprise, 4. évad