az USA rendőrállama vs. a Világ

Annyi mindenről írhatnék most, pl. hogy a Telenor még mindig ül a telefonomra befizetett összegen, gyakorlatilag ellpova azt (az esetből azt kell mindenkinek megtanulni: a legevidensebb, legpiszlicsárébb dologról is MINDIG KÉRJ PAPÍRT, és addig ne tágíts, még ha rendőrt hívnak se, míg oda nem adják hivatalos bélyegzővel, akáírással, dátummal ellátva),

vagy hogy Herr Orbán Führer rátalált hol üléssezzen a kormány vagy az országgyűlés, vagy mi hogy lászámolja a demokráciával ami kommunista csökevény. Ez a hely egy FEUDÁLIS KASTÉLY.

De ezek helyett arról írok hogy az USA, bár aláírva, szavazva róla nem volt, de működteti a SOPA törvényt, leaglábbis ami az internet tlejeskörű lehallgatását illeti.

Ehhez természetesen semmiféle joguk nem lehet, még akkor sem ha csak asaját szervereiknek csak azon forgalmát kívánnák megfigyelni, amit a saját állampolgárai csinálnak - ez ugyanis lehetetlen anélkül, hogy mindent és mindenki mindenhol megfigyeljenek.
III/III-as ügyosztály? Az ehhez képest egy vicc.

Az meg pláne vicc hogy "50 terroristagyanús eseményt előztek meg", mert ehhez 500 MILLIÁRD alkalommal kellett jogot sérteniük - vagy akár még többször.
Márpedig az illegális úton történt bizonyítékszerzés esetén a fellelt bizonyíték nem hazsnálható fel. És ilyen törvénykezés nem elképzelhető ott, ahol alapelv az ártatlanság vélelme (nem a vádlottnak kell bizonyítania az ártatlanságot, hanem a vádlónak a bűnüsséget).


Bizony, elérkezett a nemzetállamok halála.

Először a kereskedelemben történt meg: a multicégek szartak a határokra. A McDonadls mindenütt McDonalds, a Cheebo mindenütt Cheebo, a Windows mindenütt Windows.

A Világháló (= internet) pedig egy újabb frontot nyitott a globalizációnak, ahol most az egyes személyek kerültek ki a szánalmas területi kötöttségből, és mondták azt, elsősorban emberek vagyunk.

Ehhez jön még a statisztika, hogy az atizmus (a wikipedia adatai szerint) 2007 óta 13%-al növelte (összesen 16,5%-ra) globális arányát, ami ha a vallásokat felekezetekre nem bontjuk szét a 4. legnépesebb "világnézetet", ha pedig szétbontjuk, akkor a római katolikus kereszténység után szorosan a második helyet jelenti!


Agyarország vonatkozásában a wiki nagyon elavult adatokat közöl, de nézzük meg azért azokat is!

Ha a 2001-es népszámlálást vesszük, akkor az ateisták aránya 14,5%
Ha az 1990-es évben végzett szociológiai felmérést vesszük, akkor az arány (a kérdésfeltevés, a kérdezőbiztos személyes nyaggatása a népszámlálásnál erősen torzat a vallásosság javára) 30,5%

Ha a 2009-es 1%-os adófelajánlást nézzük ,akkor a szervezett vallásban részt nem vevők (ateisták + felekezeten kívüliek összesen) aránya 80,23%.

A 2004-es Medián-felmérés eredménye szerint az ateisták aránya 25%.

A 2005-ös Eurobarometer-felmérés alapján az ateisták aránya 19-50% (fogalmazásbeli probléma miatt nem eldönthető mit takarnak az adatok).


Tehát az ateisták JELENTŐS arányt képviselnek ebben az országban, annak ellenére hogy lenézik, elnyomják, diszkriminálják őket, és alaptörvény-szinten sértik meg a jogaikat.

Az is egyértelmű, hogy a vallásos (és különösen a szervezett vallásban résztvevők) aránya minden évben csökken. A vallás, mivel ma már az információkhoz könnyű hozzáférni, így nehezebb hazudniuk, kihalóban van.

Épp úgy mint a nemzetállamok.

Comments

Popular posts from this blog

Swamp Attack Wiki (episode 1-10)

Herkules, 1-6 évad (sorozat, 1995-1999, The Legendary Journey)

Bűbájos Boszorkák 9-11. évad