Amerikai szuperhősfilmek - Jonah Hex (2010)

De most komolyan, kinek volt erre szüksége? Minek? Csak azért mert létezik még nem kell filmet csinálni belőle!

Először is, senkivel ne csinálj komoly filmet aki úgy nevezi magát "Weed Road", azaz "füves" utca.

Másodszor: ha horror-képregényt adaptálsz, akkor oda kell a gore, akkor is ha emiatt egekben lesz a korhatárbesorolásod. Az úgyis csak ajánlás, és anélkül a legtöbb horror szánalmas.
Így ha izzó piszkavasatnyomok a fickó arcához, az lesz szíves füstölni. Kezdetnek. Akiket meg elevenen elégetek lesznek szívesek vonítani.

Ami pozitív, hogy vankapcsolat ez és a Holló-filmek között. És a ló vicces.


De könyörgöm, ha az elején akkora felhajtást csináltatok abból hogy vmi betűket égetteka fickó arcába, miért nem látni egy betűt sem?!?

Az első 15 percben legalább 3 dolog felrobban because of Michael Bay, a Főellenség halott, mégsem halott, illetve le volt tartóztatva, egy vagon katonát pedig meglepett egy idegen hadtest / két fickó két hatlövetűvel kinyírt / két fickó két hatlövetűvel sakkban tartott / felrobbantottak. Valamelyik, de leginkább mindegyik igaz a felsoroltakból, akkor is ha lehetetlenségek, illetve kölcsönösen kizárják egymást.
Nesze neked "hólivúd".


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Swamp Attack Wiki (episode 1-8)

Fegyverek házilag - krumplipuska

Star Trek, Enterprise, 4. évad