The Wolf Man (1941)

Hű. A stáblistán sok karakter katonaszerep, de talán mégis leginkább ez ragad meg azonnal:


Na de ez! Nincs ennek civil neve?


Ügyeletes őrült tudósunk csillagvizsgálótávcsővel kukkol valami nőt miutánváltott pár semmitmondó szót régről való ismerősével. Vagy lehet hogy az ismerős kukkol, nem figyeltem. Elterelte a figyelmemet a Hófehérke idekeveredett aláfestőzenéje.Igen messze vagyunk még ettől:

 
 Mindenesetre siet is közölni a kukkolását a nővel. Van ám bőra képén. Farkassáválni már fel sem fog tűnni.
De ha erre a csaj elmondja a farkasmeber legendáját, a film első filmkockáiban miért kellett egyszer azt már elolvasnunk?
Azért jó tudni hogy minden vérfarkast pentagramma jelöl.

Végül Farkasember ráveszi Megkukkolt Lányt hogy csináljanak valamit. Ez a valami az lesz hogy Megkukkolt Lány barátnőjét elkísérik jósoltatni. Ami mint tudjuk ördögi praktika - bele is hal rögtön utána egy farkastámadásba.
Rövid úton az is kiderül hogy a farkas a jós volt (Lugosi nagyon rövid szerepet kapott, hm), akit Farkasember az ezüst fejű sétapálcájával agyonvert. Ez az első alkalom hogy az ezüst felmerül a témában, ugyanakkor rá kell mutatnom hogy nem volt követelmény a vérfarkas legyőzéséhez, az egész puszta összefüggés nélküli véletlen.
Mindenesetre a nyilvánvaló emberölés vádját is megússza Farkasember, mert jó ügyvédje van.

Tulajdonképpen elég vacak film amit csak a pénzért csináltak. Semmiről nem szól, és bár a technikai része láthatóan fejlődött, a színészi munka lapos mint a beton, és Lugosi neve puszta clickbait volt.

És akkor hirtelen bedobnak egy Rómeó&Júlia háttérsztorit (a te apádnak ilyen boltja volt, az ő apjának olyan boltja volt, tehát mind útáljuk egymást).

Ah, az ezüstgolyó:


Egész jó lábai vannak ennek a farkasembernek. A legnagyobb problémája szvsz mindigis az az élőszereplős farkasembernek hogy a két anatómia nem kompatibilis. Rajzban megoldható, de élőben...


Élőben itt van ez a nekem disznóember-szerűség:


A cigányok megdobják őkelmét egy preventatív amulettel, majd lelépnek a filmből.

Érdekes hogy mintha a farkasemberség a jó/rossz különbségével a 48. percben mintha a kihaló vallásosságra és modern tudományos világra lenne vonatkoztatva. Biztosat persze nem mondhatok, de a nyomozó és Farkasember beszélgetése úgy hangzik.
De ez mindenképpen gyakorlati kérdés: ki ás sírt a sírásónak?

A fake-science szerint itt  farkasemberség olyan mint a stigmatizmus. Egy rész hit, egy rész önhipnózis, ás az agy uralma a test felett. Csak itt a tudattalan irányít.

Aztán a bűnös visszatér a tett helyszínére, because convenience, és bele is lép az egyik medvecsapdába.
Tetőpontként pedig meglátja a pentagrammot, a következő áldozat jelét a Nőn. Megpróbálják lekötni, de elszabadul és belehal.










Comments

Popular posts from this blog

Swamp Attack Wiki (episode 1-10)

Herkules, 1-6 évad (sorozat, 1995-1999, The Legendary Journey)

Bűbájos Boszorkák 9-11. évad