Choose Cthulhu #2
Ez az Őrület Hegyeit feldolgozni hivatott, de szerintem már a történetválasztás is balul sikerült.
Az eredeti történet ugyanis a lassú feszültségkeltésre épül, amiben minden szépen végigkövethető a lore-tól a döntések okáig, de itt a játékosnak kéne döntenie, egy felszabdalt és lerövidített történetben - az eredeti elég hosszú, és nem ok nélkül -, így a döntések eléggé ad-hoc jellegűvé váltak ebben a verzióban. Amit ki kellett volna javítani.
Az eredeti történet szintén egy nagy csavarra fut ki (Tekeli Li!), ami itt nincs felvezetve, nyilván a formátumból adódóan - hát nem kellett volna ennyire ragaszkodni hozzá.
A történet is ragaszkodik az eredetihez, nincs akkora elkószálás mint az első kötetben. Döntésekre sincs annyi lehetőség, főleg a történet közepe gyakorlatilag egyirányú. A történet elején megjelenő "mindent megfigyelünk" kultista ügyködés se vezet ki sehova sajnos.
Szintén gyakori a tényleges game over a gumiszoba helyett, ami annyira nem jó.
A könyv erősségei közé tartoznak továbbra is az illusztrációk,
amik közül egy egyenesen fejezetpontként működik:
Térképezés közben azonban rá kellett jönnöm, hogy az író túlvállata magát ezzel... De nem mondom meg hogyan.
A nyelvezet továbbra is erősen lovecrafti, de némileg könnyített (nem olvastam eredetiben, lehet az is ilyen), azaz könnyebben olvasható mint az archaikus szavakkal tömött Call of Cthulhu.
Amikor olvastam, egyszer megfagytam, de amúgy zökkenő nélkül értem el az utolsó fejezetpontot.
A könyv összességében még mindig hozza egy Fighting Fantasy (Kaland Játék Kockázat) könyv szintjét - amiknek igazi rákfenéje az Egy Igaz Út koncepció számomra - , de az első könyv ennél jóval magasabbra rakta a mércét számomra legalábbis biztosan.
Az eredeti történet ugyanis a lassú feszültségkeltésre épül, amiben minden szépen végigkövethető a lore-tól a döntések okáig, de itt a játékosnak kéne döntenie, egy felszabdalt és lerövidített történetben - az eredeti elég hosszú, és nem ok nélkül -, így a döntések eléggé ad-hoc jellegűvé váltak ebben a verzióban. Amit ki kellett volna javítani.
Az eredeti történet szintén egy nagy csavarra fut ki (Tekeli Li!), ami itt nincs felvezetve, nyilván a formátumból adódóan - hát nem kellett volna ennyire ragaszkodni hozzá.
A történet is ragaszkodik az eredetihez, nincs akkora elkószálás mint az első kötetben. Döntésekre sincs annyi lehetőség, főleg a történet közepe gyakorlatilag egyirányú. A történet elején megjelenő "mindent megfigyelünk" kultista ügyködés se vezet ki sehova sajnos.
Szintén gyakori a tényleges game over a gumiszoba helyett, ami annyira nem jó.
A könyv erősségei közé tartoznak továbbra is az illusztrációk,
amik közül egy egyenesen fejezetpontként működik:
Térképezés közben azonban rá kellett jönnöm, hogy az író túlvállata magát ezzel... De nem mondom meg hogyan.
A nyelvezet továbbra is erősen lovecrafti, de némileg könnyített (nem olvastam eredetiben, lehet az is ilyen), azaz könnyebben olvasható mint az archaikus szavakkal tömött Call of Cthulhu.
Amikor olvastam, egyszer megfagytam, de amúgy zökkenő nélkül értem el az utolsó fejezetpontot.
A könyv összességében még mindig hozza egy Fighting Fantasy (Kaland Játék Kockázat) könyv szintjét - amiknek igazi rákfenéje az Egy Igaz Út koncepció számomra - , de az első könyv ennél jóval magasabbra rakta a mércét számomra legalábbis biztosan.
Comments
Post a Comment