Alkohol 2.

Ha minimálisnál több alkoholt fogyasztunk, annak részegség a következménye - vagy alkoholmérgezés.


Az alkoholmérgezés önmagában is veszélyes dolog, és nem sok köze van a mindennapi részegséghez.
Úgy lehet előidézni, ha nagyon rövid idő alatt nagyon sok alkoholt veszünk magunkhoz. Mondjuk 10 perc alatt 7-10 pohár alkoholt.

A szervezet első reakciója hogy nem hajlandó több alkoholt fogyasztani, majd hirtelen rosszullét és erőteljes, folyamatos hányás jön, mialatt még rövid ideig józannak érezzük magunkat.
Röviddel utána súlyos dezorientáció, azaz botladozva jársz, nem igazán tudod hol vagy és hogyan juthatnál el máshova. Kemény fejfájás, homályos látás, erős hányinger, ismételt hányások akár órákon keresztül.
A hányás először magát az alkoholt dobja ki, így víztiszta.

Lehetőség szerint felügyeletet, esetleg orvosi segítséget igényel.


A részegség általában az az élvezeti érték amiért az alkoholt fogyasztják.
Elsősorban a gátlásokat szabadítja fel, ami azt jelenti, egy viszonylag visszahúzódó személy kb. úgy kezd viselkedni, mint az osztály egy vezéregyénisége, ha középiskolás ivókról beszélünk, ami a leggyakoribb időszak a nagyobb mennyiségű alkohol fogyasztására úgy, hogy az "normális" viselkedésnek számítson.

Persze a dolognak több buktatója van, kezdetnek a helyes helyzetértékelés romlása, azaz hajlamos lesz a részeg hülyeséget, ostobaságot, felelőtlenséget csinálni.

Minél inkább "hangadó" természet az illető józanul, annál nagyobb az esélye hogy valami komolyan veszélyesbe fog, pl. nálunk volt egy olyan aki bár a lábán alig bírt megállni, kölcsönkért egy görkorcsolyát, és felcsatoltatta egy olyan faluban, aminek a teljes főutcája lejtett. Vagy két kilométer után sikerült utólérnünk, amikor egy fába kapaszkodva sikerült megállnia. Ha jött volna egy auto, vagy ha - aminek minden esélye megvolt - elbotlik, sose kaparjuk össze.

További hátrány a koordinációs zavarok. Tipikus részeg-történet hogy "mentem a fa/fal/stb. felé, aztán valahogy hirtelen már mögöttem volt".
A történet jellemző része hogy egyenesen a "fal" felé tart az illető, tisztában van vele hogy ez fájni fog, mégsem tud megállni, pedig még méterekre van tőle. A dolog nem hallucináció, hanem ösztön és piszok nagy mázli, mert az ilyen jól elsült esetekben külső szemlélő elmondása alapján hirtelen és valószínűtlen mozgással kerüli el az illető az ütközést (valami olyasmi mozgás, mint Jackie Chan "Részeges Karatemester" fimljeiben).

A fenti főleg önveszélyes dolog, komolyabb probléma ha az illető valamelyik szub-kategóriát produkálja. Például:
- az agresszív: bárkibe képes belekötni, hajlamos verekedést provokálni, verekedésbe változtatnia helyzetet. Egyértelmű miért gond. Ha nem személy elleni erőszak lesz belőle, akkor a berendezést teszi tönkre, pl. buszmegállók plexitábláit, társasház bejárati ajtaját, bútorokat.
- a "poénos": lehány, fellök, levizel, kínos élményeket emleget fel. Ő viccesnek éli meg, de egyszerűen csak gonosz, jobb esetben felelőtlen.
- aki nem tud magáról: elalszik az útpadkn/padon akár minusz 20 fokban, összevizeli, összeszarja magát, céltalanul, magában motyogva kóborol, nem vesz tudomást a körülötte lévőkről (bár a tárgyakra reagál). Gusztustalan, szánalmas és önveszélyes típus.
- az erőszaktevő: nemileg felizgul, és ráhajt valakire, bárkire. Nem lehet lekoptatni, és hajlamos a fizikai erőszakra. Akár magát kínálja fel, akár másranyomul, mindenképpen rossz helyzetbe kerül, és ha a másik szívesen is van benne a dologban, az ébredés még mindig kínos lehet. A védekezés problémája természetesen az illetőnek eszébe sem jut.

Érdekes adalék, hogy a rögzült motorikus funkciók nem sérülnek.
Ez azt jelenti, hogy pl. ha vki nagyon tud zongorázni, az még ha járni sem tud, azt se tudja hol van, ha leülteted egy zongora elé, továbbra is hibátlanul fog játszani.

No, most mindenki menjen és csináljon feleősséggel amit akar.
De jegyezzétek meg: részegnek lenni nem kötelező!

Comments

Popular posts from this blog

Swamp Attack Wiki (episode 1-10)

Fegyverek házilag - Molotov-koktél

Naruto - Shippuden - filmek - ovak - sorrend