Star Trek, Deep Space 9, 1. évad

1. évad:
1. rész:

Egy: Picard pont úgy fest mint Darth Vader.

Kettő: az űrállomás kialakítása bár nyilván csinosan mutat távolból, de tlejességgel értelmetlen. A szélén azok a "szarvak" mi a frász akarnak lenni?

Bátor húzás amúgy egy fix pontra helyezni a dorozatot az eddigi "körbejárjuk a bolygókat, azt csinálunk amit akarunk bármely részben" felállás helyett.
Mivel akkor gyártották mint a NG-t, legalábbis az első 2-3 évadban nem számítok sok jóra, mert a NG egyszerűen (a 3. évadtól eltekinvte) katasztrofális.

Az intro: ez mégis mi a frászt akar jelenteni? Először beleúszunk egy üstökös csóvájába, aminek semmi értelme, ám zavaró. Bejön az űrállomás, ami látványnak jó, és hát kulcselem. Aztán rögtön képünkbe tolnak egy űrkompot, amitől újra kell fókuszálnunk, ami nem jó ötlet, fáj. A stáblista alatt viszont legalbb nem unatkozok, ellentétben a NG szükségtelen unalmával.

A poén kedvéért a csillagidőt megint másként darálják le. Hogy nem lehet egységesen lenyomni, mindig t kell szoknom, a frász bele. Vajon itt is össze-vissza lesznek acsillagidők, vagy kivételesen balról jobbra haladnak majd?

Hoppá, Cardassia kivonult a Bajoroktól? Miért? Hogyan? Megijedtek a kantárosnadrágtól?

És had jegyezzem meg hogy az Enterprise egyetlen alkalommal járt a DS-9-en, és nem akkor (hanem csak jóval később) amikor ez a rész megy!
Arról nem is szólva, hogy a csillagidő számításával megint valamit összekutyultak, mert se a TOS, se a NG számításával nem egyezik.

LOL a vallás vs nemvallás rögtöni megjelenéséért:
"- Kapitány, a próféták már várják.
- Talán majd máskor."
XDXDXD

A stábot máris szeretem: a gyerek gyerek és nem mini-felnőtt, Sisko nagyon Shaftes, OBrian már bizonyított, a ferengik is jönnek...
Viszont emlékszem, hogy Kira a sorozat előrehaladtával egyre nagyobb csalódást okozott nekem. Bár vonzó teremtés lehetett volna, de mint a mellékelt képen is látszik, egyszerűen közönséges. Ami jó(sőt!) a való életben, az a sztárvilágban kifejezetten kiábrándító.

Mindenesetre az állandó ferengi-jelenlét és Odo választása merész lépés, mivel trükkigényes. Az arcmaszk egy dolog, de a ferengiknek külön fogsor kell, Odo meg CGI-t jelent.

Jó hír az is, hogy a számos állandó szereplő felvonultatását dinamikusan sikerült megoldani. De nagy kérés lett volna Picardnak megtartani a magyarhangját?
Pluszpont viszont hogy rögtön megemlítik a Földet.

Itt is útálom az orvost.

Nem hiszem el. A magyarok ebbe is belebarmoltak? Hála legyen a kitartóknak hogy én a kivágott részleteket is láthatom.

Meglepően sok a díszlet.

Na EZÉRT érdemes mozit nézni:
Először váratlanul elnyeli őket egy feketelyuk, aminek már a méretétől összeszarnám magam, hát még a tudattól mi is az. Aztán aszondja: Hm, itt vagyunk egy fekete lyukban, de a műszerek okés életfeltételeket jeleznek odakint. Nosza, szálljunk ki!
XDXDXD

Meh hogy Odo egy Data-klónnak indult.


2. rész:

VÉGRE egy karakter aki nem diplomata, csillaghajótiszt, vagy más bárgyúság, hanem SZABÓ. Egyszerű, mindennapo SZABÓ. Mint Mott a fodrász. abból is mennyit ki kellett volna hozni!

A főcímhez: a ezene jó. Az üstökösnek ha nem beemennénka csóvájába, hanemcsak elzúgna "előttünk", akkor lenne jó. A járatból előszökő űrkompnak tompítanám a színét.

Kirának máris levágták a haját, amitől megkapta a klasszikus kinézetét. Bár azzal az '50-es évekbeli frizuval se volt rossz XD

Leersha és Betor... Mint karakterek se rosszak, és külsőre se. Izgalmasak a klingoln nők ruhái ;)

Odo gyorsan különböző lett Datatól azzal, hogy nem fog elmerülni az önazopnosságkeresés vermében. Ezt az tudatja mikor azt mondja:
"- A cardassiaiak elnyomtak /minket/"

Kirát is kiemelték az egysíkú karakterből, és átemelték oda, ahonnan bárhová fejlődhet.

Odo meg tudjátok kit juttat eszembe? a Muppet Showból a két öreget. Mindent tud, mindenkit útál, de mindig kíváncsi vagy mi fog történni.

Btw, szerintetek mit árul el rólam ha szerintem a képen látható lény vonzó?


3. rész:

Na, a csillagidőt máris szé*szták, mikor a mostani rész az első rész előtti időpontban történik annak ellenére, hogy ugyebár az első részben nyitották meg egyáltalán a DS-9-et. Legalábbis a naplófile-okban.

A végén a lincselő tömeg kissé erőltetett, de legalább többet megtudunk az állomás protokoljáról.


4. rész:

Múlt, jelen, jövő, és Quark :)
Vannak ám itt lehetőségek.


5. rész:

O'Brian első valós szerepe, és most először látunk rendes dokkolást zsilippel meg minden, nem nyamvadt átsugárzást.

Elég gyorsan halad a sorozat, minden részben nem hogy elkezdenek, de totálisan újraírják a várakozásokat. Meglátjuk meddig tart ki ez a lendület.


6. rész:

Q mint háttérszereplő?
Viszont crossover a NG-vel egy visszatérő szereplő által. Ms. Vals a NG 4. évadában ment kirándulni, és most "2 évvel", azaz évaddal később tért vissza.

Bashir karakterét viszont kezdem rühellni. Eddig csak Daxnak csapta a szelet - aki megjegyzem még nem csinált semmit -, most hirtelen az állomás legnagyobb nőcsábásza lett, és ami meglepő, hogy megy is neki, annka ellenére mennyire GÁZ amit csinál. Hiteltelen, értelmetlen, ellenszenves.

Az is érdekelne, mikor fognak leállni a fajgyártással. A pár rész alatt annyi faj összejött mint a többi sorozatnál több évad alatt!

Kirát meg jó lenne ha még ebben az évadban felszedné valaki, de legalábbis ráhajtana, különben el fog vesznia tömegben.

A tömeg amúgy érdekes, szerintem összesen legfeljebb 20 statiszta rotál, mégis úgy néz ki mintha egy egész városnyi népesség lakna ott.


7. rész:

A történet DS9, de Dax NG-s karakter. Abban reménykedek hogy igaz hogy a 2. évadra újraírták a szerepét. Mondjuk úgy is emlékszek.


8. rész:

A készítőknek van önkritikáéja és gyorsan is reagálnak, de egy lebenymetszés talán túlzás volt :D


9. rész:

Jön a főcímnek az állomást hírdető magasztos fanfárja, hogy aztán váltson a kép Quarkra - mint ~kulturális miniszter :D Behaltam.

És ahogy kezdik kiépíteni a ferengi-mentalitást. Eddig legfeljebb olyat láttunk hogy kimagyaráztak vele tisztességesre egy alapvetően tisztességtelen megoldást követelő helyzetet, ami a ferengik alaptermészetéből adódott volna, de most sokkal többet kapunk, egy olyan értékrendet, ami teljesen más mint a föderációs-emberi, mégis aoznos irányba vezet.


10. rész:

Ó a Nagy Nagus és a Ferengi Vagyongyűjtés Szabályai.

Jó hogy máris vannak kisebb jelentőségű, vagy epizodikusan visszarendelhetőkarakterek.

De azért nem bánnám ha legalább a leggyakoribb dabo-lány is kapna nevet.


11. rész:

Na ITT érdekel a karakterek sorsa, élete, mert mindegyik egy kis világ.
Még a nevek litániája se zavar, mert mindig valamit elmondanak vele, nem pedig öncélú felsorolások.


12. rész:

A csillagidőket itt nem kezelik kötelezően bemondani, és a mási ST-trendi dolog, a "vörösegyenruhások" sem léteznek.


13. rész:

Zseniális rendezés, ami persze a kiváló alakítások nélkül nem talán fel sem tűnne.
10/10


14. rész:

<-- a="" adott="" br="" eg="" eszembe="" ez="" festm="" j="" jutott="" k="" l.="" m="" nek="" ny="" nyit="" pn="" szen="" t="" vlatokat="" xd="">
Kira szegény meg olyan mint a kisebbik lánytestvér: mindenki szépnek tarja a szőke loknijait, de senki nem akarja megdugni, mert nem veszik észre hogy már felnőtt.


15. rész:

A képnek semmi köze a részhez, ami egy jó kis elmevihar.
A kép csak azért van itt hogy lássunk egy igen ... amatőr hibát.


16. rész:

Egy dolgot mondhatok: grat az egész stábnak. Kiemelten ahogy a computernél megoldották a cardassiai rendszerről való áttérés problémáját.


Comments

Popular posts from this blog

Swamp Attack Wiki (episode 1-10)

Herkules, 1-6 évad (sorozat, 1995-1999, The Legendary Journey)

Bűbájos Boszorkák 9-11. évad