A magyar filmgyártás filmjei 108 - Makkhetes (1944) / Hazugság nélkül (1945) / Sarajevo (1940)

No, ezzel a posttal nem csak1944-et, de '45-öt is lezárjuk. Plusz találtam még egy filmet korábbról.

Talán nem mondtam de útálom a magyarkártyát is mint a focit és a sakkot. Az ulti egy nagy baromság amiben inkább fejben számolsz amillió előre betanulandó hülyeség alapján aminek semmi köze semmihez, más játék meg nincs magyarkártyával (ami persze nem magyar, de mindegy).
A Zaranycsapat óta (akikből mind Megélhetési Bevándorló lett) foci sincs,nem mintha valaha a tenisznél izgalmasabb lett volna - ellenben mindig sokkal költségesebb volt.
A sakk meg... A sakk semmiről nem szól. Annyira kiszámolták már azösszes lehetséges lépést hogy azmár nem játék, hanem legjobb esetben pasziánsz. A tereken felállított államisakkasztalok is eltűntek, eltűntekazazok mellett játszó múmiák is. Utoljára azok a sakkozó lányok csináltak valamit a sakkal. Ennyi. Eltemettük. Kiment a divatból, mertaddig tolták míg megútáltuk.
A Rubik-kockát is már csak robotok rakják ki. Ember megnézi a megfejtőkönyvet és allgoritmussalrakja ki. Ha nem úgy csinálná, akkor egy jó IQ-teszt lenne, csak ugye kurva nehéz, nem célja befejeznia kirakást, csak megnézni meddig jutsz el vele. De Agyarországon nem divatdícsérni,csakszidni és büntetni. A jó munka az "természetes", és az extra termeléssel a munkavállaló csak önmagát szivatja meg.

No de volt nekünk egy filmünk, rossz helyesírással érzésem szerint. Valójában két étterem vetélkedése folyik. Miközbenafelvétel rossz minőségű, a hang sistereg, és láthatóan valami olyan kamerát sikerült használni aminek a képsebessége elmarad a szükségestől.

1/10.

-------------------

Én megmondom az igazat: azok a részek "jók" (nagyon pihentető film) ahol a filmhez pénzt adó fickó választotta főszereplőnő szerepel. A 3 fiútestvér-család az Latabár-szerűen irritáló.
Adok neki egy 4/10-et Latabár ELLENÉRE.

------------------

És akkor lássuk "visszamenve az időben" a1940-es Szarajevót. Akár rövid, akár hosszú ó.
Történet szerint Agyarország nemzetközi kapcsolatainak megszakításáról szól az addig baráti Oroszországgal.
Meglepően jó a rendezés, elegánsan nyúltak a témához is. Egyetlen baja hogy a témája ma már semennyire nem aktuális. 3/10 amiatt.

---------------

1946-ból nem maradt fenn semmi, pedig olyan "műremek" is akadt az ott legyártott 5 db mozifilm között mint a "Kommunista Budapestért".


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Swamp Attack Wiki (episode 1-8)

Fegyverek házilag - krumplipuska

Star Trek, Enterprise, 4. évad