A Három Anya vs A Pokol Kapui (1/2)

Két trilógiáról van szó, ráadásul olasz termés, szóval még én is összekevertem emlékeimben a kettőt, pedig hajaj, eléggé különbözőek.

Az olasz horroripar úgy a '70-es évek végén-'80-as évek elején virágzott, és olyan címeket adott a világnak, mint:
- Cannibal Holocaust, amiben egy rakás NatGeo dokumentumfilmes addig basztat egy törzset amíg azok kinyírják és megeszik őket
- Zombi, amiben egy őrült tudós zombikkal vacakol egy szigeten, ahol egyébként főszereplőink egy félpucér csajt keresnek
- Demons, amiben démonok esznek meg mindenkit egy filmvetítésen (az első részben egy moziban, a másodikban egy házibulin)
- Zombie Holocaust, amiben egy őrült tudós egy szigeten zombikat eszkábál kannibálokból (akiknek ez sem tetszik), és van félpucér nő is akit keresni lehet
- A vámpírok bolygója, amiben nincsenek vámpírok, mert az eredeti (olasz) címe Terror az Űrben, és testmegszállós idegenekkel van dolgunk, inkább sci-fi akcióban mint horrorban, de ha az Alien horror, akkor tulajdonképpen ez is lehet. A testmegszállásnak amúgy külső jegyei is vannak, afféle kórság emészti az alanyt. Másként párhuzamot vonva meg Ray Bradbury Marsbéli Krónikáival lehet.

Az olasz horrorok elsődleges jellemzője a közepes színészi játék, a gyenge filmminőség (mintha mindent VHS-re vettek volna), a nem-igazán valósághű anyagból készült effektek (számítógép még nem volt), a nem túl kidolgozott forgatókönyv, és a mindezen hiányosságokat feledtetni kívánó eszetlen mennyiségű, sokszor totálisan öncélú gore, avagy belezés.

Ennyit előzetesben egy zsánerről, amit sajna korántsem ismételnek annyit mint  hollywoodi cuccokat.

-------------------------

A Három Anya rendezője Dario Argento.
Mindhárom film egy-egy házban játszódik, ott kell levadászni az #IlluminatiConfirmed #Háttérhatalom három boszorkájából az egyiket.
A három cím: Suspiria (magyar cím: Sóhajok), Inferno (magyar cím: Pokol), és A Könnyek Anyja. Merthogy mindhárom banyára mint egy-egy anyára utalnak, mindegyik a halál és szenvedés egy arca: az egyik az utolsó lélegzeté, a másik a sötétségé, a harmadik a könnyé.
Szerintem a történet leírva sokkal jobb mint filmen. A lore ugyanis komolyan ki van találva, míg a film úgymond szobákon átsétáló, legyilkolandó karakterekből áll, ami viszont nekem túl egyszerű egy ilyen nagyszerű háttérhez.
A spanyol Witching and Bitching egy filmben sokkal jobban tudja hozni az archetipikus Három Boszorka felállást.
A "trilógia" kapcsán meg kell jegyzeni hogy ... nem is trilógia. Az első két rész elég közel készült egymásoz: '77-ben és '80-ban, de a harmadik film '07-ben jött csak, és  '18-ban remakelni kellett az 1. filmet.

A Suspiria a '70-es években nagyot üthetett, bármikor máshol az alaphelyzet röhejes. Miért is megy át afféle fenyegető hallucinogén alagúton megérkezéskor a balettáncosnő? Mert '70es évek, pusztán azért.
Az iskola nagyon "finom" utalással az Escher-utában van (fura képeket festett)


és megérkezéskor elküldik a jó francba hősnőnket. Persze csak miután őrülten motyogva kijött vmi másik ifjú hölgy. Ezeknek semmi értelmük, de belőtt hippiként gondolom ezen anno nem akadtak fenn. Uhm, azt mondtam, hősnőnk? Nos, a csitri rövid úton elhalálozik: ledöfi egy testetlen kéz. Hirtelen beugrott ez a másik film:


Aztán a lány akinél megszállt elmegy az iskolába, ami most készséggel fogadja, és simán elhiszik hogy hölgy II. = hölgy I. Nyilván plot convenience.
Voltaképpen egy Rosemary Gyermeke (1968) történetet kapunk: sok furcsaság történik egy lakásban egy nővel.  A különbség az, hogy itt semmi nem indokolja a történetet.
A Végső Összecsapásban az iskola alapítója ráküld egy zombit a csajra, de hiába láthatatlan, mert lebukik, mivel csillámlik mint egy Alkonyat-vámpír, így sikerül ledöfni. Emiatt mindenki megfolytja magát, és az épület összeomlik.

Btw, nincs szó  a filmben róla hogy három boszorka van, vagy valami. Addig jutunk el hogy boszorka: legit.

-----------------

No, itt végre  felmerül a Három Anya:


Mostani delikvensünk is művész, ezúttal valamilyen zenész. A 37. percben sikerül megmurdálnia.
Helyét a kanos évfolyamtársa veszi át, aki ráadásul ffi. És ha már karaktert váltottunk, ugorjunk helyszínt is: irány Nyú Jork!
Óóó, mármint a film legelején kolbászoló lányka NEM azonos a film első felében kolbászoló lánykával! És ha a New Yorki némber a legfiatalabb, ez a banya meg Rómában van:


akkor szerintem senki nem hibáztathat.
Szóval szvsz a színészek jók, de a casting mégis pocsék. Méginkább a rendezés pocsék, mert nem öltöztettette úgy a színészeit hogy megkülönböztethetőek legyenek, ha már így sikerült. És abban sem vagyok biztos, a pasi rendelkezett a Kulcsokról szóló infókkal...
Egyébként attól tartok, ez önálló filmnek készült. Ugye ott a probléma, hogy az "első filmben" szó nem volt fura szagról, holott az lenne a Hármak egyik jellemzője. Másfelől pedig a Végső monológban úgy tűnik arra utalt az (aktuális) boszorka, hogy mindössze egyetlen boszorka van, nem három.

A Könnyek anyja (igen, ez is volt szinkronosan, bár nekem nem sikerült hallani róla) egy Sötétség Fejedelme (1987) felállással indít: pap talál jó régi okkult cuccost, és megerősítést kér tudósoktól.
Aztán Hellraiser 1 jön: a múzeumban vmi asszisztensek a dokumentációba belepillantás nélkül nekiállnak basztatni a leletet, véletlenül megsebesítik magukat, és a lecsöppenő vércsepptől feltámad a Gonosz. Bár az előző két filmben nem volt ilyen.
Aztán a megsérült magára marad, és a'la Halálmester a tudományos módszereivel tovább baszogatja a cuccost, mire az felszabadítja a bezárt lényt és az kinyírja.
A rendezés itt is szaros: miért kezd el menekülni? Miért kezd el menekülni a rendőrök elől IS? És milyen simán kinyírta azt az ázsiait Asia! (Asia Argento amúgy elégjószínész hogy csak miatta végigülj egy filmet, de az a film pusztán ettől nem lesz jó.)
Aztán kiderül - már vártam -, hogy ő a Jó Boszorkány Ózból...
Hogy mindenki megőrül és gonosz lesz, az ismét a Sötétség Fejedelméből van, nyilván az volt a fő inspiráció.

Úgy 1óránál végre, ebben az olaszokhoz képest meglehetősen vérszegény sorozatban van némi gore. Nem sok, de valami. Viszont úgy tűnik elfogyott a költségvetés ÉS szara rendező. Alapban három majom (igen, AZ a három majom, nem tudom hogy kerültek nem-ázsiai gonoszhoz), illetve azok démonvariánsa lenne a Boszorkány ügyintézője. Nos, háromból maradt 1, majomdémonból még csak nem is torz ember hanem sima ember lett, és az elejére odaírta három ~embert, ÉS egy majmot. Ez szimplán rossz. Ja, és a gore eltűnik, mert valahogy kétvágás közt a kiszúrt szemek begyógyultak.

Végül: az 1-2 filmben az volt a jó, hogy az aktuális Boszorkány halálával vége is volta filmnek. Ugyanis "főhőseink" a kérdésekben személyesen nem érintettek. Itt meg öt percig azt kell nézni megmenekül-e a rendező lánya. De mennyiben érdekel ez engem? A világ már megmenekült.
Egyébként ez az öt perc a Pokol Hét Kapuja, a Pokol Kapui-trilógia egyik jelenetének lopása...

Comments

Popular posts from this blog

Swamp Attack Wiki (episode 1-10)

Herkules, 1-6 évad (sorozat, 1995-1999, The Legendary Journey)

Bűbájos Boszorkák 9-11. évad