A magyar filmgyártás filmjei 43 - Pókháló (1936) / Sárga csikó (1936) / Sportszerelem (1936)

Múltkor említettem hogy így fennmaradt, úgy hozzáférhetőek ezek a filmek.
Valamiért úgy tűnika '45 előtti filmekhez jobbára mind hozzá lehet férni, már amelyik nem veszett elspontán módon.A '45-'90 közöttiek közt viszont mintha valaki mesterségesen szelektált volna a filmek évenkénti száma alapján.

Szerencsére annyi önkritikája tényleg volt hogy az olyan és ehhez haosnló "MOZIfilmeket" mind kihajítsa a francbe, mint pl. "Az ipar újra él!" 1947-ből, vagy "A szovjet mezőgazdasági küldöttek tanításai" 1951-ből. Az előbbi egyszerű propagandatermék, a második szakfilm, nem tudni mit kerestek ezek egyáltalán moziban, pláne mint nagyjátékfilm.

1970-ig a túlélő film/év szám felmászik kb 10-re, és úgy is marad, bár mondhatnánk hogy a '80-as években ez a szám felkúszott inkább 15-re. Persze ezeken kívül gyártottak annyi filmet, minden hónapra jutott 2-3. Ami elég sok.
Felteszem központilag nem jöttek rá hogy a mozi és a tévé két különböző dolog, nem azaz útja a filmgyártásnak hogy moziban indul, és ha kifut mehet a tévébe.
Azt is sejteni vélem, hogy a magyarfilmgyártás nem igazán jutott el arra a felismerésre hogy a film az önálló alkotás, és nem színházi darab, sem nem könyv, és az embereket idegesíti ha egy történetből az utolsó cseppet is ki akarják préselni, így először lenyomják könyvben, aztán filmben, aztán tévében, és még színházban is... Nem feltétlenül ebben a sorrendben.

A Pókháló annyira pocsék minőséggel maradt ránk, hogy ha kedves a szemed, nem nézed meg. Amúgya végén összeházasodnak.

1/10.

-------------------

A Sárga csikóban Spontán Énekléssel alapozunk - már nem jelent jót.
Elég keveset beszélnek benne, ettől máris nem olyan szar. Ha a korabeli falusi életrőlszóló dokuként tkeintünk rá még egész jónakis mondhatnánk. Sajna a kép elég ócska és a történet a szokásos klisé, bár itt picit nagyobbanjátszanakmint két magánszemély: a falu két családja akik útálják egymást is kibékülnek.
Ajánlom ehelyett a Sok Hűhó Semmiért Keanu Reaves

2/10

--------------------

Sportszerelem. Nos, részemről nem vagyok oda a sportért, pláne a fociért (nemm ondom hogy itt az van, csak mondom egyébként). Persze azért az is van benne:



Alulvilágított elmosódott szar a kópia, és Latabár csetlését-botlását máris útálom. A képen éppen ugrókötelezik:

és úú, micsopda családi fotó lehett egy ilyen!


A "tökéletes befejezés" az alábbiakból áll össze:
- nyer a magyar focicsapat
- "Végre nem kell többet footbalozni" mondá a fő"hős" és Megélhetési Bevándorolt Amerikába
- a főszereplő elveszi a főszereplőnőt.

Okádhatnékom támadt. 1/10.



Comments

Popular posts from this blog

Swamp Attack Wiki (episode 1-10)

Herkules, 1-6 évad (sorozat, 1995-1999, The Legendary Journey)

Bűbájos Boszorkák 9-11. évad