A Káosz hősei

 

7 novella+ van benne, mindegyik a Káosz Szavában szereplő Többi Csapattagról szól. Egyik erről, másik arról.

 

Az első Marlénáról és férjéről, Norcasról. Ezek úgy keveredtek össze, hogy M. belezúgott vmi mutatványosba, és ellopta vmi város fejének ketrecben tartott démonkáját, ami állítólag elf tulajdon, bár Elfengand már üszkve 25,000 éve üszök. Az viszont átverte, a démon megátkozta (szerelemmel a pasi iránt), de attól még elszaladt, Norcas meg rádobott vmi gyengítőbűbájt, amitől nem rohant vissza már másnap. Cserébe csak engedelmes rabszolgája kellett legyen... Amitől persze még nagyjából-egészéből egymásba szerettek.

Aztán ismét belefutottak Exbe. M. lopná a démont, de mire megtehetné vki lenyúlta, a gyilkosságokat amik ehhez kellettek pedig rákenné. Természetesen mindenki gyanús. Szerencsére még látja merre futottak a rablók, így uccu utánuk. Az út során próbáljuk(?) eljátszani, hogy Norcas meghótt, de hát tudjuk hogy nem. Ugyanakkor elismerem, van ez a téma az eleve elrendeltség és szabad akaratról... meg indítékokról.

Lényeg: a démon kiszabadul, a démon lelép. És akkor kapunk egy csavart.

Ha az egészet lecsupaszítjuk akkor kaptunk egy időutazós sztorit. És ez a része még jó is. Csak összességében a többi túl hosszú. Felét-harmadát - a sallangot - le kellene hámozni róla.

Az egyetlen poén ami tényleg vicces volt pedig:

"- Két lovat ígértél! - kiáltotta. - Ez pedig csak egy ló!
- Na és a másik? - hördült fel megbántottan Lekhtar Morian, és oldalra bökött a döglötten heverő állat felé, amelyből a reggelijét kanyarította ki. - Az tán nem elég jó neked?"

 

Csend, és hó, és halál az Telkontar története. Nem tudod ki az, nem ügy, rég megmondtam hogy ezekből tizenkettő egytucat, épp ezért születtek ezek az írások. A kisregényen már túl is vagyunk, az átlagos oldalszám így jelentősen lecsökkent (20 oldal per novellával).

A fickó amúgy ranger kasztú volt, nem mintha ennek bármi jelentősége lett volna úgy igazán. Azok ilyen erdészek, akik két handzsárral egy-egy kézben írják aki betéved az erdőbe. Roppant jó kaszt, mert ha 100 métert arrébb kell menni, elveszíti összes képességét.

Tippre a történet az lesz, hogy Mr. Tökre Nem Vérfarkas "a családi ékszereket" eltulajdonító tolvajok után nyomoz, de kell neki egy vezető - ez lesz a kósza -, de persze majd jól kiderül hogy az ékszer olyasmi, ami megakadályozná az átváltozását.

Persze ez csak tipp.

Valahol kimaradhatott pár oldal (lehet az én példányomból a teljes 4. fejezet - vagy inkább a harmadik), mert egyik pillanatban T. elküldi az üldözőcsapatot, mert kajtasson anyagi dolgokat akinek két anyja van, a következőben viszont már a főnökükkel dumál - aki eddig ott sem volt -, és már gyilkosságról van szó (a főnök szüleit ölték meg, nem pedig aranyat raboltak). Azért össze tudom rakni mi történt. Pláne hogy már nem csak főnök szüleiről van szó, hanem vmi helyi lakosokról is.

Ééés a 6. fejezet végén kiderül, hogy főnökcsaj bizony vmi vérlény.

Eh, csak vmi átkozott gyémántot kergetünk, amihez ha hozzáérsz, átkozott leszel. Bah. Micsoda klisé! És mi lett a sok felvezetett dologgal? A fura szemekkel, a vérivással...? Újabb unalmas klisék.

Mindegy. Ideje kinyírni a megbízót. Ehhez az erdőjáró rájukuszít egy vengigót. De tudjátok mi lett volna még hatásosabb? Ha a wendy azért jön, mert megérezte a megszúrt ork vérének szagát. Nem ez a hülyeség.

 

A harmadik történet Rőtszakállú Arachar története. Ilyen névvel még én is kitalálom, hogy ez a törpe.

Ebben őkelme megsérti a helyi király, így az "tárgyalni" küldi a szomszédos királyságba, ami egyet jelent a kivégzéssel. Útközben belebotlanak egy klánonkívülibe, és mivel a Küldetéshez foggal-körömmel ragaszkodó társukat már kinyírták, megint irányt vált a történet.

 

Hát, ennek is olyan mintha hiányozna egy része, de úgy néz ki, hogy az 1. után az 5. a következő szám az nyomdahiba eredetileg is, pedig nagyon olyan érzésem van, mintha itt tényleg hiányoznának oldalak. De több letöltési tárhelyet megnéztem, és mind ugyanígy néz ki benne az anyag. Valaki csak szólt volna valahol, hogy ez így nem oké, ha tényleg hiány lenne... Ugye?

A másik, ami kezd jellemző is lenni a Worluk-írásokra, bemutatni egy célt, vagy inkább rögtön egy karaktert - aztán azonnal kilőni. Ennek mi értelme van? Mert totál elveszítem tőle az érdeklődésemet.

No, végül csak kiböki a szerzemény, hogy itten az összes klántalan törpe kannibál, mert ősi átok.

A 11. fejezetre sikerül elkapni a grimdark hangulatot, csak hát 11 fejezet az 11 fejezet.

A negyedik (középső) novellát elrakjuk későbbre. 

 

Az ötödik novella Nicolaus és Kvanar története, akik egy druida, meg egy harcos. Faölelgető hülye hippik.

Egy dolgot feltétlen ezen írások javára kell írnunk: a címszereplők végre használják képességeiket.

Sőt, igazából a druida annyit varázsol, csak még jobban felhívja rá a figyelmet, mennyire szánalmas alak Skandar Graun.

 

"Kvanar megborzongott, mégsem állt meg. Elég jó kardvívónak tartotta magát, hogy néhány zombival vagy csontvázzal elbánjon" - karddal csontvázra. Hát peeersze.

 

Szóval  barátaink vmi ősi druida szentélyben kutakodnak, és akkor összeszedik Kvoxot, a kutyát, aztán belefutnak egy rakás Cerebis-hívőbe (a halál istensége, ha jól értem). Kinyírják őket.

Ezzel vége is a sztorinak, még annyi, hogy megtudjuk, Az Élet Fája - bármi is az - Drakónia erdeiben van. Ami azért jó, mert arra mentek a ...Szavában. Ilyen szempontból a 2. történet eddig a leggyengébb, az semmiféle motivációt nem adott a szereplőjének.

Megjegyzés: nem ártott volna meg, ha a cherubionosok Jack Vance mellett némi Lovecraftot is olvastak volna, gondolva itt pl. Az Őrület Hegyei faragvány-leírásaira.

Következő novellánk főszereplője Felius, az alkoholista pap.

"Ottomár, az Idő Ura" - Ottomár istenség, Felius istene, és anno Worluk (a későbbi Yvorl) tanítványa. Azonnal beindul a fantáziám a Worluk Átka ismeretében, miért is kapta ezt a címet. Itt egy történet van, kérem!

 

"Kadwill mélyűri protektorátus asztro-boszorkányai" - hörr?

Az kicsit kemény, hogy Worluk gépe nem csak a földet szívta át, de egész galaxisokat, ha jól értelmezem.

Mindenesetre azt is gyanítom, valaki W40K-t játszott...

 

"Kétszáztizenhat év múlva a Feketebotos személyes párharcba bocsátkozik Yvorllal Gerrendiar földjén..." - mármint ahhoz képest, ahova Felius visszautazott az időben.

 

Mindegy. A sztori az, hogy időutazással megszerzik Ottomár Tarot-Pakliját, ami nagy katasztrófát jövendől, de senki nem tudja mit. Többek között Ottomár halálát.

A befejezés egy olyan ötlet, ami viszont kifejezetten tetszik. Egy amnéziás pap, amint halott istene evangéliumát terjeszti... Amit ő maga sem ismer.

PS: ez a történet legjobban egy proto-Mysterius Universe írás.

 

A kötet utolsó novellája Siliana és Yutakil története. Ők egy varázsló és egy lovagnő. Az eredeti játékalkalomnál valószínűleg beléjük került a legtöbb konstruktivitás - bár ez összehasonlítva a többiekkel nem jelent sokat.

Én amúgy tényleg nem vagyok a dualclass ellen, de miért kellett ezt így beretkonolni?

Van valami hülye átok, hogy "mindmeghalunk" - tudjuk, olvastuk a Káosz Szavát, ez koncepció a kötet olvasáskor. Ez emiatt unalmas.

Oh, remek, és a novella befejezésével kezdjük a novellát. Bah! Mi értelme, ha sosem írják meg a történetet, hogyan lett Józsi harcosból varázsló?

Yutakil cmi Shaq-tól akar mágiát tanulni, mert miért pont azt ne, aki vagy egy nekromanta, vagy egy isten, vagy tán nem is létezik...

Az írás/fogalmazás minősége nagyon gyenge, így mikor elkezdenek szaporodni a kérdőjelek, apátiával találkoznak, nem képesek érdeklődést csiholni.

"Yutakil az utolsó pillanatban rántotta le a hídfőről Silianát. Sahq a mélybe zuhant" - ennek mi értelme, ha "A szárnyas démon ott lebegett felettük"?

Na és akkor térjünk vissza a Sötét Szemek Pillantása-ra, ami Yamael története. Yamael ugyanis ezen kívül kapott még egy történetet - de arról később.

"Mélysötét, csillagtalan éjszaka volt." - mi ez a kezdés, valami edgy 17-éves írta ezt?

"Sötét szemének pillantása ekkor maga volt a gyötrelmes halál." - ez gyermeteg. Amúgy arról van szó, hogy az orgyilkoscéh hülye, nem szabott árakkal dolgozik, előre megbeszélve, így "feszültség" támad a céhvezető és Yamael között. Értsd: nekiállnak kinyírni Yamaelt.

 

Szintén itt a szokásos "rejtély megoldás nélkül", amiről a szerző nyilván azt gondolja hű de kurva okos, meg mennyire szubverzív, pedig nem az.

Sőt, itt a még nagyobb bűn, Agatha Christie legnagyobb baromsága: a nyom, ami ott volt, a Végső Monológ szerint - de a nézőnek sosem mutatták meg.

----------------------

Yamael

 

Ez egy midquel a Káosz Szavához. Amilyen összeszedetlen az a szöveghalom, állítom, fel se tűnne ha beletolnánk mint plusz fejezet.

Egyébként ez egyike a Cherubion-kiadó egyik kisalakos, feketefehér-borítós kiadványainak egyike, szóval oltári szerencse hogy valaki megőrizte nekünk.

Szóval Yamael testőrként kísérgeti vkinek a lányát, de a helyi katonaság egyik tisztje lopná a csajt. Ezt lerendezi, de így nevezett tiszt nekilát menteni az irháját azzal, hogy szövetséget köt a környéken kóborló ork haramiával, Karaidussal.

Aztán csak hogy komplikált legyen, kitalálják, hogy Yamaelnek van egy másik megbízatása is, nevezetesen hogy épüljön be vmi szerzetesrendbe (alig titkolt Umberlee ripoff - l. AD&D), ahol derítse ki, miért pattog a főpap. Nem igazán orgyilkosmeló, de hát..

Az igazsághoz tartozik, hogy ez nincs szarul megírva. Különösebben nem jó, de olyan közepes. Nem csak átfut rajta a szem, hanem el is olvasod.

 

A 3., egyben leghosszabb fejezetből kéne megtudnunk mit művel a nem-Umberlee pap, de nem tudjuk meg, ami nálam nagy hibapont. Annyit tudunk meg, hogy gond van vele. De amiatt jöttünk ide, mert gond van vele. Szóval ez eléggé egy nulla.

 

A 4. fejezet azzal kezdődik, hogy holmi hegyimanók megostromolják a kaotnák várát, amit mostanra elfoglaltak az orkok - azok a hegyimanók, amiket a 3. fejezetben szétvertek. Na mindegy.

A legnagyobb baj továbbra is az marad, lófaszt nem tudunk meg arról, miért nyírja ki magát a ...Szava végén.

 

"akik kiáltozva, hosszan kísérték a viskósoron, nem válaszolt már benn, a városban őt megszólító utcalányoknak, sem az úti célját kérdező városi őrnek a Déli Kapunál. Utólag rémlett neki, mintha az egyik utcán Skandar Graunt látta volna egy kocsmából kiténferegni," - és ez kit érdekel? Említés az említés kedvééért. Korábban volt egy sokkal összeszedettebb "látom őtet" pillanat, de ez itt lustaság.

A nem-Umberlee pap likvidálása után Y elugrik a korábban leszállított csajhoz visszavenni a fegyverét. Mibe, hogy bár erre semmi ok, beleugratják hogy ... Á, nem, a gárdakapitányt kell most likvidálnia, ugyi? Nem! Ingyen teszi! Az érzelmek nélküli, metát rágó bérgyilkos most nekiáll érzellgősködni! Ez az! Romboljuk a karaktert, porig! Eleve meredek túlzás volt lereszeltetni a fogait egy piti megbízásért (hacsak az orkok fogai nem nőnek folyamatosan, vagy regenerálódnak, vagy mi).

 És így fejeződik be:

 "A bosszúállás története itt fejeződik be. Ám arról, hogy merre vezettek ezt követően Yamael útjai, talán még olvashatunk…"

Miféle bosszúállás? Kit érdekel? Megmondom hogyan lehetne ezt megmenteni: ha átírnánk úgy, hogy Yamael masszív Yworl-hívő. De ez így sovány.