2016 összes filmje

Jó, jó, tudom én is hogy ilyen próbálkozásba kétszer már beletörött a bicskám. Szóval most ahelyett hogy  nyafognék rajtuk, simán ABC-sorrendben, hetente frissítve összeírom mik voltak ennek az évneka filmjei.
Mert ilyen máshol nincsen. Én meg folyton keverem mi volt "idén" és mi volt közvetlen "tavaly".
EDIT: mármint nem VOLT. Most, hogy a port.hu "bezárta kapuit", azaz a fórumához ahol notóriusan kitiltottakm indnekit VÉGLEG az indapasst rendelte ismét keresgéltem, és találtam egy oldalt ami megteszi ugyanazt amit én itt tettem ebben az évben. Szóval ezt az évet még befejezem (van még kb. 40 nap, lol), de akirt egész éves magyarmozik filmforgalmazása érdekel, azt irányítom ide. Köszönet minden érdeklődőnek!

A címek mellett a számazt jelenti ha ingyen hozzámvágnának egy jegyet mennyire akarnék elmenni rá a rövid leírás, a trailer és az esetleges egyb szembejövő reklám alapján. Ez nyilván teljesen szubjektív, főleg indoklás nélkül, de ez van.

1/5: ha fizetnek se akarózna
2/5: ha nincs más dolgom, vagy jó bőr a kísérőm
3/5: ha épp ráérek
4/5: ha alkalom adódik
5/5: naná! Minimum letöltöm!

Vastagított kiemelés, zárójeles értékelés: láttam a filmet, és ennek megfelelően saját értékei szerint értékeltem.


-------------


24 hét -1/5
400 nap 2/5, de én már láttam korábban! Ha nem láttam volna, 3.5/5 (2.8/5)
A barátságos óriás 1.8/5
A beavatott sorozat: A hűséges 1/5
A bigger splash 2/5 (nem tellett se magyar címre, és gyanúsan emlékeztet a nemrégiben kijött filmre amiben a nyaraláson a fickó haverja elszereti annak lányát)
A boldogság titka 1/5 (3/5 LENNE ha kiderülne most akkor el akarják adni a céget, vagy meg akarják tartani?)
A dán lány 2.9/5
A démon arca 2.2/5 (1 pont mert van, 1 pont mert ateista végez ördögűzést a horrorban, 0.2 pont a Trónok Harca Vörös Asszonyáért)
A dzsungel könyve 2/5
A fegyvertelen katona 2/5
A fekete ötven árnyalata 3/5
A fiú 4/5 (ez a magas pontszám nem az agyar forgalmazónak szól!)
A fiú és a szörnyeteg 3.2/5
A főnök 1/5
A függetlenség napja - feltámadás 1.1/5 (hé, végülis sokat költöttek rá)
A hét mesterlövész 2.3/5
A hegedűtanár 1.5/5
A játékkészítő 1/5 (feliratos némafilm?)
A játszma 2/5
A Keresztapa 3.2/5 
A kincs 2/5
A kis kedvencek titkos élete 4/5
A klán 2/5
A kommuna 3/5
A kórus 2.3/5
A könyvelő 2/5
A lakás 1/5
A lány a vonaton 1.2/5
A lánykirály 3/5
A legkúlabb kalap 3.2/5
A lovasíjász 1.2/5
A martfűi rém 1/5
A mestergyilkos - feltámadás 3/5
A messzi észak 2.4/5
A mélység kalandora 2/5
A mi jövőnk 1/5 (felirat nélküli trailer)
A modell 2/5 (mégis mit képzeltek a dánok? Egy kiírás, két győztes? Ugyanazon a héten vetítve. Ed Skrein miatt kap extra pontot, de egyértelműen ez a második helyezet a kettő közül)
A művészet templomai: BOSCH: a gyönyörök kertje 2/5
A művészet templomai: Leonardo da Vinci - a lángelme Milánóban 3/5
A művészet templomai - Milánói Scala, a csodák palotája 1/5
A művészet tempolomai: Pápai bazilikák 3D 2/5
A nagy dobás 3.5/5
A pince 5/5 (4/5)
A remény receptje 3/5 
A sors kegyeltjei... meg a többiek 1.5/5
A szerelem gyerekkel jön 4/5
A szoba 2/5
A szobalány 4/5
A törzs 1/5 (nekem bazmeg ha dumálsz egy idegen nyelven KELL a kibaszott felirat! Fogadok végig azt mutogatják "ezek a kretének lol, akik beültek, gázt rájuk, lol)
A vadász és a jégkirálynő 3.5/5 (3/5) (a hollós plakát csodás design mindentől függetlenül)
A visszatérő 2.6/5
A zarándok - Paulo Coelho legjobb története 3/5 (de van olyan aggodalmam hogy a fickó vallásos irodalmat ír, és a film csak egy térítőmozi)
A zátony 3.5/5
Agyas és agyatlan 3/5
Aladdin legújabb kalandjai 2.3/5
Alice Tükörországban 1/5
Aljas nyolcas 2.5/5
Alvin és a mókusok - a mókás menet 2.7/5
Amerika kapitány: polgárháború 3/5
Amikor kialszik a fény 2.5/5
Amnesia 2.9/5 (de ha ez is egy holokausztipar-film, akkor kimegyek a vetítésről)
Angry Birds - a film 1.5/5
Anyák napja 2/5 (Nevetséges ez a fajelméleti "minden árva kutassa fel avér szerinti szüleit" dolog)
Aranjuezi szép napok BANNED BY A STÁB (az előzetest a film készítői tiltották le, lol)
Assassin's Creed 1.5/5
Ave Cézár 1/5
Az 5. hullám 1.3/5
Az alsó szomszéd 2/5
Az állam Fritz Bauer ellen BANNED
Az eljövendő napok  2/5
Az ember akit Ovénak hívtak 1.1/5
Az élőhalottak éjszakája 3/5 (nem értem miért nem a remake. Ez max. a filmtörténeti vonatkozása miatt érdekes, azt meg úgy tv-ben ingyér)
Az én csontsovány nővérem 1.2/5
Az én szerelmem 2.5/5
Az ismeretlen lány 2/5
Az itt élő lelkek nagy része 1/5
Az utolsó emberig 3.6/5
Az utolsó király 3/5
Az utolsó tangónk 2/5
Az ügyfél 1/5
Állva maradni 1/5
Barátság extrák nélkül 1/5 (felirat nélküli olasz film...)
Batman Superman ellen - Az igazság hajnala 4/5 (BANNED)
Barbie: csillagok közt 2/5
Barbie: titkos ügynök 1.5/5
Bazi nagy görög lagzi 2. 2.8/5
Beépített tudat 3/5
Belle és Sébastien - a kaland folytatódik 2.5/5
Ben Hur 1/5 (könyörgöm, FELIRATOSAN adják?)
Ben Hur (2016) 1/5
Ben Hur nevében 1.3/5
Bezárva 3/5
Breki, a békakirályfi 1/5
Bridget Jones babát vár 2/5
Brooklyn 2/5
Bűnvadászok 4/5 (5/5)
Café Society 2/5
Carol 3/5
Casblanca 2/5
Cloverfield Lane 10 2.5/5
Cop Mortem 1/5 (de Kamarás Iván miatt megnézném) 
Creative Control 4.8/5
Creed - Apolló fia 3.2/5
Csodálatos Bocaccio 2/5
Csokoládé 2.5/5
Csontok és skalpok 2/10
Deadpool 4/5 (5/5)
Derült égből apu 3.9/5
Démonok között 2 1.5/5
Doctor Strange 4/5 (4/5)
Eddie, a sas 5/5 (4/5)
Egy háború 2.8/5
Egy őrült pillanat 1/5 (nem vagyok pedofil)
Egy szobalány naplója 2/5
Egy szó, mint száz: szerelem! 2/5
Egy tökéletes nap 2.5/5
Egyesült szerelmes államok 1.5/5
Egyiptom istenei 2/5
Elcserélt világ 1/5 (felirat nélküli idegen nyelv)
Elliott, a sárkány 1.5/5
Emlékek őrzői 1.8/5 (mióta "igaz történet" a Veszélyes kölykök (1995, Michelle Pfeifer)?)
Emlékezz! BANNED
Ernelláék Farkaséknál 1.1/5
Éjszakai ragadozók 3.9/5
Életem szerelme 2/5 (a Nagyon Nagy Ő francia klónja)
Én, Daniel Blake 3/5
Én és Kaminski 3/5
Énekelj 2/5
Érettségi 4/5
Érkezés 2/5
Évszakok 2/5
Fantomfiú 3.5/5
Farkas Totem 4/5
Ferenc pápa - Buenos Airestől a Vatikánig BANNED
Félvilág 1/5
Férfiak és csirkék 2/5
Florence - a tökéletes hang 2/5
Frankofónia 2.5/5
Gagarin 2.9/5
Gondolj rám 2.5/5
Gólyák 3/5
Graffaló és barátai 3/5
Gyalog Galopp 3/5 (3/5)
Gyilkos páros 2.5/5 (tetszett volna legalább egy utalás rá miért csinálja) 
Ha Isten úgy akarja -1/5 (felirat nélküli francia film. Ki nézi ezt meg?)
Haifai kikötő 1/5
Halál Szarajevóban 0/5 (se szinkron, se felirat)
Halj már meg! 2/5
Hardcore Henry 5/5
Harmadik típusú találkozások Zsigmond Vilmossal 3/5 (dokumentumfilmhez képest ez jó pont)
Határtalan szerelem 2/5
Haverok fegyverben 3.3/5
Hétköznapi titkaink 2/5
Hideg hegyek 0/5 (feliratozás nélküli külföldi nyelvű)
Hivatali karácsony (szokásos keretek közt nem értékelhető. Kizárólag felnőtteknek. Akik jó Tapló Télapót akartak.)
Hogyan legyünk szinglik 3/5
Hogyan találtam rá a boldogságra El Caminón -1/5 (trailer megnézése, vagy bármiféle információ nélkül is unom az El Camino szériát)
Holtpont 2/5
Hóesés Barcelonában 1/5
Hókirálynő 2.3/5
Hurok 3/5
Idegpálya 2/5
Inferno 1/5
Izzie nyomában 1/5
Így jártam a mostohámmal 2.4/5
Jack Reacher: nincs visszaút 3/5
Janis - A Janis Joplin-sztori 1.2/5 (hittérítésnek tűnik, nem dokunak)
Jason Bourne 1.5/5
Jégkorszak: a nagy bumm 1/5
Joy 3/5
Jöttünk láttunk visszamennénk 3 - A forradalom 1.9/5
Jutalomjáték 1.5/5
Kaliforniai álom 2.2/5
Kenneth Branagh Theatre Company - Shakespeare: Téli rege 1/5
Kék bársony 1/5
Kiéhezettek 3.8/5
Kilenc élet 2/5
Kivégzési parancs 4/5
Központi hírszerés 2.3/5
Kubo és a varázshúrok 3/5
Kung Fu Panda 3 2/5
Kút 2.1/5
Lángelmék 3.9/5
Legendás állatok és megfigyelésük 2.9/5
Lépcsőházi történetek 2/5
Liliom ösvény 2/5
Madárkák 1/5
Mama 2.5/5
Mapplethorpe: Look at the pictures 2.5/5
Máris hiányzol 2.5/5
Megjött apuci 3.2/5
Menla hagyatéka BANNED
Mentőakció 3/5
Mennyit ér egy ember 1/5
Mélytengeri pokol 2.6/5
Mérges buddha BANNED
Micsoda spanyol éjszaka 1.7/5
Mielőtt megismertelek 2/5
Miért pont ő?  2.2/5
Mike és Dave esküvőhöz csajt keres 2.5/5
Minden út Rómába vezet 2.9/5
Mindenáron esküvő 2.8/5
Momentum 3/5
Mondd ki hogy uborka! 2/5
Mustang 3/5 a filmre, -8/5 a magyar marketingre amit a trailerbe bevágtak
Nagyfater elszabadul 2/5 (1/5)
Nagyon vadon - bolondos vadászidény 1/5
Nagytudásúak 1/5
Neon démon 3/5 (mégiscsak a Vertigo gyártotta, volt pénzük látványrendezőre is... És inkább tűnik a szakmáról szóló filmnek mint egy egyszerű személyes kapcsolati problémának egy modellel mint A modell)
Nézd, ki van itt 4/5
Nincs kegyelem BANNED
Norm, az északi 2/5 (igazából gyerekeknek nem ajánlanám. Marketingtanoncoknak, nekik viszont a trailer alapján nagyon. SZERINTEM EZ NEM GYEREKFILM!)
Nyakas kakas 2/5 (és megjegyezném hogy a kakasviadal illegális, állatkínzásnak minősül)
Palackposta 2.5/5
Pasolini 1/5 (megint nincs se szinkron, se magyar felirat. Olasz felirat van angol nyelvvel, és bár én személy szerint értek angolul, de nem várhatom el hogy mindenki értsen, ugye. Egyelőre sajnos.)
Pavarotti és barátai - duettek 2.5/5
Pelé 2/5
Pénzes cápa 3/5
Pizsamaparti 1.5/5
Pofázunk és végünk Maiamiban 4/5 (5/5)
Ponyvaregény - Pulp Fiction 2.5/5
Ratchet és Klank - A galaxis védelmezői 2.5/5
Reményvasút 1/5 (fideszkdnp propagandafilm)
Rendes fickók 2.5/5
Robinson Crusoe 2/5
Rossz anyák 2.3/5
Rossz szomszédság 2 2/5
Rómeó és Júlia 0/5
Sarkköri mentőexpedíció 2/5
Seuso 2 - A Seuso Kincsek rajtélye folytatódik 1.2/5
Short Skin - Szükülő kamaszkor 1/5
Sing Street 2.8/5
Snowden 3/5
Sohavégetnemérős 2.5/5
Soul Exodus 1/5
Spotlight - egy nyomozás részletei 2.5/5 (legalább egy ütős poster kellett volna ide. A pápa rajta rácsok mögött, vagy ilyesmi, hogy üssön! Ez így töketlenkedés.)
Star Trek: Mindenen túl 1.5/5 (és most nagylelkű voltam)
Steve Jobs 1/5
Suicide Squad - Öngyilkos osztag 5/5(4/5)
Sully - Csoda a Hudson-folyón 1/5
Szeleburdi svéd család kirándul - Majdnem Milliomosok 1.5/5 (a trailer végéig megadtam volna a 2-t, de aztán fingtak)
Szeleburdi svéd család síel - rénszarvasok hátán 2/5 (valaki komlyan gondolta errefeléa síelős bugyutavígjátékot? Majd az Eddie The Eagle jöhet, de ha nem vagyok Orbán Viktor nekem nem telik síelésre)
Szellemírtók 2016 -10/5
Szemfényvesztők 2 1.2/5
Szenilla nyomában 2/5 (1/10)
Szex, mámor, rock'n'roll 1/5
Szex receptre 3/5 (ez a maximum rá, de bemutató alapján felfűtheted velea partnered, még ha a 16-os karika miatt nem is valószínű hogy akár mell van benne) 
Szexkemping 2/5 
Szivecskéim 3/5
Szövetségesek1/5
Szüleink szexuális neurózisai 0/5. Pontvesztés történt, mert a trailer német, de felirat nincs.
Tapló télapó 2. 1/5
Tarzan legendája 1/5 (tartalom nélküli CGI-hányás)
Támadás a Fehér Ház Ellen 2. - London ostroma 3/5
Teljesen idegenek 1/5
Terminátor, a halálosztó 3/10
Test 1/5 (szerbhorvátul beszélő felirat nélküli film. Nem volt inkább vmi "hólivúdi mocsok" a hétena sok európai felirat nélküli faszság helyett?)
Tinin Ninja Teknőcök: elő az árnyékból 3/5 (az eredeti, 6-12-es korosztálynak)
Tiszta Szívvel 3.5/5
Titkok és vallomások BANNED
Toni Erdmann 2.9/5
Tökös Ötös 1.1/5
Trollok 2/5 (gyerekként 4/5-öt adnék rá vszínűleg, de ez egy kifújt franchise, és már láttam ilyet)
Truman 2/5
Tűz a tengeren 2/5
Underworld - Vérözön -100/5
Ütközés 4.1/5
Vad Kunság - a puszta rejtett élete 3/5
Vaksötét 4/5
Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei 2.5/5
Vaiana 0/5
Váratlan szépség 1.1/5
Viharlovagok 3/5
Virsliparti 3.8/5
Warcraft: a kezdetek 1.2/5
X-men apokalipszis 4/5 (3/5)
Zero 3/5 (hé, ha Andy Vajna szerint "Ez Nem Film", csak jó lehet)
Zoolander 2 5/5 (5/5)
Zootropolis - állati nagy balhé 4/5 (5/5)
Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet 0/5

Comments

Popular posts from this blog

Swamp Attack Wiki (episode 1-10)

Herkules, 1-6 évad (sorozat, 1995-1999, The Legendary Journey)

Bűbájos Boszorkák 9-11. évad