Ismerjük meg a Trónok Harcát 08

Tudjátok, van ez a filmszerkezet-trend, amit útálok.
Kezdetben voltak a filmek, és minden úgy alakult ahogy a történet megkívánta.
Aztán az "okosok" ott hólivúdban kitalálták hogy ez így nehéz, mennyivel olcsóbb és egyszerűbb egykaptafára csinálni mindent, azaz legyenaz hogy akciójelenet-pár perc üresjárat míg átvonulunk az új színbe-akciójelenet-pár perc üresjárat míg átvonulunk az új színbe-akciójelenet. És ennyi volt a film vagy 10 évig.
Aztán jött egy zsúrpubi aki a) látta ezt mennyire rühellik a nézők b) rájött hogy 3 db 20 perces akciójelenet az 1 órás filmben nagyon drága, tehát mi lenne ha a film első kétharmada üresjárat lenne, lenne EGY akciójelenet (amire elköltik az előző három összes költségvetését, mert a technikai stáb hülye, sem nem saját maga ellensége), majd egy rövid epilógus történik.
Na ezt az utolsó formátumot követik a Game of Thrones évadai. És ezért (is) nagyon útálom.
Az meg most esik le, hogy ezen a ponton annyira lényegtelen a sorozatban a vallás (nagy botrány lett belőle mikor már nem volt az amúgy), hogy ezeddig fel sem merült bennem hogy a Szepta az nem "dadát"/"nevelőnőt" jelent, hanem nyamvadék apácát/papnőt.
Azaz a sorozat rosszul adja elő a saját lore-ját.
Nos, a hülye kis migránst (egyesek szerint ügyes kardmester) kinyírják. Ollé!
Ismét csak a fájó kérdés: Varys MIÉRT gondolja hogy a Birodalom = a Targaryenek?
Sajna a legtöbben nem figyeltek korábban, és csak emiatt a jelenet miatt azt hiszik Varys a Szürke Eminenciás, aki tényleg a legjobbat akarja. Csakhogy mi már jobban tudjuk, mert mi figyeltünk.
A Hegyi Klánk csak shennanigan, de a jófajtából. Szórakoztatóak, jók a jelmezeik, viccesek na.
Még mindig nincs feliratozás.
Hm, mi ez a kijelentés hogy "nem, nem fog visszatérni Rob és Cat"? Mindegy, megy a táblázatba. De ezzel annyi is a meglepetés-faktornak. És nem csak erre a két karakterre értve.
A sorozat még hiteget azzal hogy a zombik bármiféle fenyegetést jelentenének. Pedig csak békén kéne őket hagyni. Végülis 8,000 éve elvannak mint a befőtt.
Btw, ha vki azt hinné a Starkok lassú, de abszolút feddhetetlen valakik, nézze csak meg Cat és Rob találkozását. "Hm, Tarja nincs náluk? Akkora többi mehet a levesbe" - ezzel Szalsza sorsa el is van intézve. Jó érzés ha törődnek veled, nemigaz? Tyrionnál még megértem hogy "a rossz fiú van nálad" - a dolog eleve úgy indult hogy a Lanisterek megpróbálták beáldozni a kisfickót...


Comments

Popular posts from this blog

Swamp Attack Wiki (episode 1-10)

Herkules, 1-6 évad (sorozat, 1995-1999, The Legendary Journey)

Bűbájos Boszorkák 9-11. évad