One Piece - Mindent a One Piece-ről, Nyolcadik Sziget

45-53 részek.

Ez egy afféle összefoglaló-rész, és Lufiék ellen kiadják az első körözést. Azaz ez egy nem-filler Sziget. A "hivatalos" anyagokkal nem kell törődni, megint bizonytalan a használhatóságuk.

A sorozat kapcsán egy dologról érdemes megemlékezni: hogyan kezeli a veszély ábrázolását.
A Dragon Ball-ban a technikák nagysága volt egy faktor, a környezet rombolása még egy, hogy mit akarnak az ellenfelek meg három (és be is mutatták hogy képesek rá), a főszereplők megannyi elhalálozása, sérülése pedig a legfőbb forrása a feszültségnek, akkor is ha végül folyton feltámadtak.
A Naruto abba a hibába esett, hogy folyton mondta ugyan így veszély, meg úgy veszély, de sose mutatott belőle semmit. A főszereplőknek semmi baja nem esett, a háttérben meg ugyan statiszták folyton, százával, de ez valahogy a világukon egyáltalán nem látszott meg.
A One Piece-ben a főszereplők sérülései jobbára következmény nélküliek, és ezen a Szigeten minden korábban elhúnytnak hitt szereplő jól Mégse Halt Meg. Viszont mégis érezni valami feszültséget (ami komoly károkat szenved azzal hogy ezek itt Mégse Haltak Meg,de azért nem végzeteset), mert a Név Nélküli Statiszták (#Redshirt) bizony nem kelnek fel, látható a veszteség, barátaik siratják őket, egész falvak kelnek fel egy-egy Névtelen sorsa fölött.


Az ügyeletes fő-marine neve Captain Smoker. Merthogy füstöl mint egy gyárkémény. Nagyon elmés.

Btw, Lufira most tűznek ki először vérdíjat: 30 M $-t. Sajna akkor az epizódok reklámszünetét jelző wanted-poszterek elég lehangolóak, mert ez az összeg nem változik soha.


Sanji rivális szakácsa nagyon erőltetetten van megírva. Filler-karakternek érződik. Nem csak az, de érződik is rajta. Gyenge írás.
Fene, Sanji is gyengén van megírva, ha az előző Szigetet is megnézted (de normálisan, ha nem). Ott elvégre csak Naomiba volt durván belezúgva, itt meg mindenkire ráveti magát, mint Zseniális Teknős, vagy ki.
De legalább megtalálta "All Blue"-t. Ennyivel is előrébb vagyunk. Újabb karakter vált haszontalanná.

Cringe: az egyik szakácsot Brock Lee-nek hívják...

Nah, de végre van egy rendes világtérképünk.


Ezzel megkapjuk ezt:

(korábbi epizódok alapján)

Hö, tudtátok hogy Világkormány van?

Comments

Popular posts from this blog

Swamp Attack Wiki (episode 1-10)

Herkules, 1-6 évad (sorozat, 1995-1999, The Legendary Journey)

Bűbájos Boszorkák 9-11. évad