Óz boszorkányai (3/3)

No lássuk a Visszatérés Óz Földjére-t. Ami Disney-mese. Akkorból amikor még a Disney csinált jó dolgokat is, nem csak olyan fosadékokat mint a legújabb Szart Warsz.

Ott tartottunk, hogy Glinda sikeresen elintézte két vetélytársát: a keleti és nyugati banyákat, kidobta Ózt, Dorothyt, és helytartónak a Madárijesztőt, a Bádogembert, és a Gyáva oroszlánt tette meg, míg a Negyedik királyságban még mindig a negyedik banya uralkodott. Smaragdvárosba meg felteszem betelepedett ő maga.

Dorothy, akit új színész játszik, de hát kit nem, közli:


Mire a reakció aputól eléggé a magábaroskadás. Nem csoda, hiszen TOTO ELALTATTA AZ ÁLLATORVOS. El is küldik a kislányt sokkterápiára.


Az mindenesetre tisztázódik, hogy NEM volt rajta a Rubin Topánka az (időben és gyártás szerint is) előző film végén.
Btw, senkit ne zavarjon meg hogy DOROTHY látja Totot. Senki más nem adja jelét a kutya létezésének, sőt, a film végéig nem is szerepel olyan képen ahol Dorothyn kívül más is lenne.

Uhm, valami nem stimmel. Dorothynak varázssátra van a Harry Potterből?


És akkor és ott talál egy kulcsot, amiről eszembe jutott a mese a szántóvetőről, aki kifordított a földből egy kulcsot. Tovább szántott, mire kifordított egy ládát is. Csodák csodája, a kulcs pont beleillett. És mi volt benne? Egy könyv. Az volt beleírva, eszembe jutott a szántóvetőről, aki kifordított a földből egy kulcsot. Tovább szántott, mire kifordított egy ládát is. Csodák csodája, a kulcs pont beleillett. És mi volt benne? Egy könyv. Az volt beleírva, ...

A korábban létezett karakter-kettőzöttség természetesen itt is létezik, de csak ezt említem meg:
az elektrosokkoló gép úgy van megcsinálva mintha egy robot lenne. És a kalandok közepette ténylegesen lesz is Dorothynak egy robot társa.


A "való világ" szál fő problémája amúgy hogy Dorothyt ténylegesen akadályozzák mindennapi életében az Óz-élmények (akár valósnak tekintjük őket, akár hallucinációnak), és az intézetben a kor legteljesebb szakértelmével járnak el, tehát hacsak nem vagyunk tudományellenesek, nehéz szorítani a doki(k) ellen.

Dorothyt megszökteti, és a viharban zajló folyóba csalja vmi ózbéli szellemlány. Hogy nem hallucinációról van szó igazolja, hogy a zseblámpával utánukeredő főnővér szóban megerősíti hogy látja a második lánykát.


Az ázsiai horrorból szökött kísértetlány mire a víz partra mossa Dorothyt tyúkká változik (akit a tanyán ki akartak nyírni mert már öreg és nem tojik). Ja, és vmi Holtaksivatagában vannak, ami körbeveszi Óz Földjét, és aki rálép a homokra, homokká porlik. Szerencsére a sivatagban sok a kő, és mind portaszító réteggel van bevonva.


Mondjuk az kevésbé bizalomgerjesztő, hogy a kövek némelyike pislog.

Aaah, szóval a Madárijesztő székel Smaragdvárosban, így ha nagyobb zűr kerekedik, akkor ő a hibás! Kiváló politikai helyezkedés Glenda részéről.
No, de koncentráljunk arra, hogy vmi nyilvánvalóan nincs rendben, mert mi maradt a Sárga Köves Útból:


Smaragdváros romokban, a népek meg kővéváltak.


Megvan a Bádogember és az Oroszlán is. Ha Gelnda világuralomra tör, jó úton halad, és megint nem
"ő a bűnös".


A bajkerekezőknél meg azt sem tudom melyik arcuk a félelmetesebb. mindenesetre létük nem céltalan, tőlük értesülünk Kő Kövön Királyról. Hm, KKK. Az nem jelent jót.


Ami jót jelent hogy megvan a robot a következő pillanatban. Akinek nincs pinokkió-szindrómája,ami megint jó hír mert azzal sem kell húzni az időt. Robicsek le is zúzza a kerekezőket, akik elviszik Mombihoz. Ha esetleg nem derülne ki később az adaptációból, ő negyedik boszorkány Ózban. Van egy tükörterme is, ami nem jelenthet jót a Hófehérke (Disney!), meg a Conan 2 után.


Őfelsége bizarr teremtmény, aki mindig az alkalomhoz illő fejet viseli.


Bezárja D-t a banya egy szobába, hogy ha majd megnő, leszedje a fejét. Mi ez, a Labirintus? Mindenesetre itt találkozik új útitársával, a tökfejjel. Ami szintén egy tárgy volt a valóságban. Mondjuk olyan tárgy amit szellemlány adott... Ja, és Mombi közli azt is, Madárijesztő a KőKövön-királynál van.


A robot és a halloweentök (mert ez halloweenre készült film - ja, azt nem is mondtam, ő eredetileg ember volt, de agyonverték, aztán tököt csináltak belőle, feltámasztották, majd szétszedték, és most Dorothy rakta össze, és ő sem akar kisfiú lenni) összerak egy rakás bútorból és egy preparált szarvasfejből egy harmadik utitársat. Sejthetitek meddig fog tartani, de lényeg hogy tegye a dolgát.


Ha valaki esetleg hiányolta Glendát és az ő manipulációit, nem kell aggódni:


No, de el is szöknek a repülő rénszarvas hátán. Hé, ha a Télapónál nem zavart, itt pláne ne zavarjon, mert ennek még "szárnya" is van!
És ezek addig nem is hullanak le amíg el nem érnek a sivatagban lévő hegyhez.


A Kőkövön Király kijön eléjük, mert hátha hoztak tyúkot. De nem lepleződnek le, mert az épp a Tökfejben kuksol.


Királyunk közli, hogy ha már egyszer lopással vádolják őt, számoljanak már vele hogy ők meg nem fizettek mikor kibányászták pl. a smaragdokat Smaragdvároshoz, mire Dorothy rögtön alkalmazza a Kettős Mércét, miszerint KKK-nak úgyis sok van,így nekik szabad lopni, de neki nem, mert ez így igazságos.


De ekkor Kőkobaki Úr közli, hogy jajj, nem tudtam hogy ennyire Madárijesztő meg minden, szóval


Btw, a királynak elég kétes a nemisége.


Miközben Dorothy és kis csapata Chihirot játszik, befut Mombi hogy figyelmeztesse királybácsit a tyúkra. Áh! NEKI van pinokkió-szindrómája (a királynak)!
Francba, a Madárijesztő még él.


Mombiról szólva: minden jótett elnyeri méltó büntetését mint tudjuk.


Jöhet a Végső Összecsapás!


És akkor a tyúk tojt egyet.


Dorothy gyorsan kifosztjaa hullát mielőtt a hely a fejükre dől.


Afranc. mindenki meghalt, de mindenki feltámad. Most mi lesz. Hát pl. robicsek elkezdett C3P0-vá alakulni, Dorothyt meg kikiáltanák királynőnek.


Megmondom most mi lesz: a tükörben megjelenik Dorothy tükörképeként a szellemlány pont mikor D. azt kívánja bár lehetne egyszerre két helyen, az lesz. És bár nyilvánvalóan Klón-Tükörkép Szellemlány NEM Dorothy, de most mindenki azt hiszi!



Megtudjuk hogy:
a) a kislány neve "Oz-ma"
b) bár kislánynak tűnik, már szült egy gyereket aki szépen fel is nőtt (Tökfej)
c) A Varázsló (Óz) előtt az ő apja volt a király.
Tehát ki is Ozma? A filmes kánon szerint?

GLENDA.

Majd végül azt is kijelenti, csak akkor engedi el Dorothyt, ha átjárhat az ő világába. Azaz kifejezi további hódító törekvéseit!


Comments

Popular posts from this blog

Swamp Attack Wiki (episode 1-10)

Herkules, 1-6 évad (sorozat, 1995-1999, The Legendary Journey)

Bűbájos Boszorkák 9-11. évad