The Shunned Houe (2003)

 Na, a múltkor az Asylumból félrerakottat néztem meg laposabban, most a Decrepit Crypt-ből.

Tehát mielőtt Kissrác bemenne a Házba, azzal a magvas gondolattal indítunk, hogy "A dolgok nem mindig azok, amiknek látszanak."


Aztán pont mikor kiér(ne) egy női hang azt mondja, Alex, és egy női kéz visszarántja a Házba.
Jó kis horrorklisé.



Alex meg a nője (fotós) felnőttként tér vissza a helyre.
A ház a Crossroads' Inn, vmi kikötővárosban. Az 1800-as évek óta áll, azóta többször újjáépítették, utoljára 1898-ben, egy évvel az előtt(?) hogy a tulaj megőrült, és felgyújtotta.

Látunk egy akasztott szellemet, és találunk egy bűzölgő lukat.


Egy ügyes váltással átváltunk két másik szereplőre, mivel a falakon fáklyák vannak, nyilván valahol a múltban:


Mielőtt a fogadót végleg bezárták, volt egy vendég itt, Luigi Montella, matematikus, alvajáró.


A pasi mindkét szolgálólánynak bejön, de Noravan elkönyvelve mint (jövendő) barinő.


A fickó visszautasítja az orvosi vizsgálatot, kutatására hivatkozva.

Hogy ez meg ki az öregördög nem tudni, de az ő hobbija megszállottan méricskélni a Házat:


A vágó elismerem így közelről figyelve kiváló munkát végzett, de a forgatókönyv, az hagy maga után kívánnivalót. Nevezetesen nem ártott volna bemutatni a szereplőket.
A méricskélős-pasi vázlatai megvannak Paranormális Kutatónak (Alex).
A helyen elég sokan meghaltak:


A Bekarikázott Nevek lesznek a fontosak, amikből egyelőre egyet mutatnak, ami már ismerős:


Muigi Mantella tehát 1948 máj. 5-én halt(?) meg.

Illetve konkrétan emiatt vannak itt:


Marco del Vespro (hála az imdb-nek a pontos betűzésért), 28 éves, 1923-ban nemesi, de elszegényedett családja akarata ellenére munkát vállal egy frissen indult újságnál. Április 21-én naplót kezdett írni a fogadóba frissen megérkezve.


Hegedűszót hallott, bizonyos Carlotta Zann játékát. Sajna néma - az apja gyermekként kivágta a nyelvét.

Alex nőjének neve Rita.


A matematikus álában egy nőt lát, aki egy pengét/bárdot ad neki, amivel ő csecsemőket öl.

Rita egy nőről álmodik aki a fal mellett állva a falba veri a fejét, és álmában franciául motyog. Ilyenkior kéne a feliratozás, mert nem tudok franciául.

Egy nap a matematikus csurom véresen állít be Norához. A városban pedig meghalt egy újszülött.

Érkezik egy bizonyos Saledi:


Nem tudom lesz-e bármi szerepe, ahogy a Fekete Ruhás Embernek se, és lehet, de nem biztos, hogy a Méricskélő Ember az (újság)író? De miért tenne olyat. Mindenesetre írókám egyszercsak végre összeszedi a bátorságát, és bekopog Zannhoz.


Elképesztő, de a Sötét Ruhás Ember még mindig nem kapta meg a szobáját:


Carlotta Z. felkéri ~rajongóját, hogy oldja meg a "csattogó ablakot".

A matematikus és barinője csengős zsinórokat feszítenek ki, hogy megtudják, tényleg matekos öli-e a csecsemőket, hogy jut ki a szobából stb.


Este egy nő hang (valószínűleg az elejéről a hanggal azonos) suttogását hallja, aki - többek között - közli vele, hogy a nulla a végtelen legjobb közelítője, majd ez a pali veti rá magát:


A film kétharmadánál a jelek arra utalnak, ha tudatlanul/akaratlanul is, de Matematikus = Fekete Ruhás Ember. A nő vele meg nyilván a boszorkány az Álmok a Boszorkányházból-ból.

----------------

Hah! Nem hiszitek el, de az olasz címére rákeresve van feliratozás! Van magyar feliratozás is. Ám az pont azt nem tartalmazza, ami nekem kéne, a francia szöveg feliratozását.
Van még francia felirat is - és persze az se feliratozza a filmben franciául megszólalást.

----------------

A Fejét Falba Verő Nő úgy tűnik, szeme be van szögelve, szája be van varrva.
Mindig különösnek találtam ezt a szájbevarrósdit, mert vagy könnyen ki lehet szedni a cérnát, vagy ezzel az erővel meg is ölhetnéd, mert enni így, azt nem tud.


Ja, Alex felvételén a nője álombeli motyogásáról átvált hegedűszóba. Egy ideje már amúgyis gyanakszok, hogy az egész mögött Lady Zann áll, apu is azért vágta ki a nyelvét, mert összesuttogott mindenkinek mindent álmukban.

Az egésznek meg most van egy olyan Hellraiser: Vérbonal-jellege.

Hm, kicsoda Estelle? (57:05 körül említi FFVN), mert a fickó, aki álmában(?) megtámadta Matematikust, leszedi róla a vackokat.


Mindenesetre Újságíró beszögeli Zann ablakát.


De nem sokáig marad úgy.


Na, nagy villogásban végre elkaptam egy képet arról, kiről álmodik a Matematikus:


Hm. Méricskélő Ember szándék szerint akkor mégis Matematikus volt, aki a nem-euklidészi matematikát (HPL-version) kutatta.


Hm, Estelle Roulet. Na ő vajon ki. Ő volt a tulaj 1731-ben, és ő is tervezte az épületet. Megvádolták boszorkánysággal, és az épület elkészülte után nyom nélkül felszívódott. Hogy miért építik újá minden tűzvész után az eredeti tervek szerint, ismeretlen.

A vágásból ítélve, Matematikus nyírta ki Újságírót, valahogy. Ez a rész különösen bonyolult, mert a Matekos/Író vágást és az Író A Földön pillanatot számos perc választja el egymástól.


A Zann-szál továbbra is a legerősebb az összes közül, valódi feszültséget érzünk ahogy a hegedű húrjai elpattannak:


Ez lehet a kulcs. A Matematikusnál legfeljebb a rendőrség fenyegetése létezik hellyel-közzel, de semmi kapaszkodónk nincs azirányban, mi is történik, és így hogyan lehetne tenni ellene.
A "jelenben" pedig Alexnak nincs igazi motivációja, különösen nem olyan erős, hogy legalább ne máshol aludnának, ha már egyszer a barinője (felesége?) nem csak mindent összehallucinál, de betegség jeleit mutatja (köhögés, letargia).
Ami történik, ami a képernyőn történik, az pedig nem elég félelmetes/ijesztő/borzongató, szemben ezzel:


Amúgy meg "kinek kell kontextus", he?


Ezt nem én találtam ki, így van a filmben. Alexet egy csomó kéz berántja vmi másik dimenzióba, ahol egyébként fal lenne. Aztán előlép Pucér Csaj, kirántja a kést Szellempasi torkából - Rita meg elszalad. Az meg nem megy utána.
A Pucér Csaj talán Estelle?
És igen, úgy tűnik a Maszkos Hentes az Montelle, a Matematikus.

1 óra 10 és fél percnél Alex elkezd magyarázni arról, hogy ezen a helyen véráldozattal ablakot nyithatsz bármikorra, bármely valóságra.

Vaaagy az egész csak álom volt, mert Rita hirtelen gombával borítva tér magához.


Azt is csak azért, hogy nyomban meghaljon.

Aztán Estelle ad egy beretvát FFVN-nek, aki gyorsan el is vágja a saját torkát. Hogy ő miért volt a filmben...


És ránézésre ez Írókám, de kizárásos alapon megint keverem őket, és ez mégiscsak Matematikus? De ő valami patással játszott ott egy Cthulhu-szobor mellett... Mindegy, picit később kiderül, hogy ez bizony Matekos.


Ez a folyosó amúgy egy pillanatra a Hellraiser: Deader-t idézi.

Na, Matekosnak is annyi:


Asszem a film azt mondja, Nora = Estelle?
És ki a jó ég a Maszkos Mészáros?


Uhm... Párhuzamos Valóság Matekos?

És jaj, ne...! A film a végén kitalálja, hogy a kiskölök álmodta az egészet, sose jutott ki, mert Hallucinogén Gomba?!?

----------------

Az Erich Zann-feldolgozás mellett továbbra is kiállok.

Comments

Popular posts from this blog

Swamp Attack Wiki (episode 1-10)

Herkules, 1-6 évad (sorozat, 1995-1999, The Legendary Journey)

Bűbájos Boszorkák 9-11. évad