Asimov, a Második Alapítvány és az oroszok

Csak most esett le, honnan szedte Asimov a Második Alapítvány koncepcióját.

Az megvolt korábban, hogy Asimov, mint amerikába vándorolt orosz, odavolt a totálgépesített, mindnekinek-megvan-helye-benne óriásvárosokért, amik az Alapítványban (Trantor, a Birodalom központi irányító bolygója) egész bolygókat borítanak el végül.
Míg az USA valóban égig érő megapoliszokat épített, sosem tekintett ezekre gépekként, mindigis otthonként vizionálta őket. És míg az oroszok sosem jutottak túl pár lakótelepen, és a szibériai tajgán, de víziójukban pontosan az Asimovi városokat látták.

A Második Alapítvány ezen orosz gyökerek egy másik eleme.
Az első Alapítvány a szokásos emberi civilizáció. Technológia, népesség, kultúra. A Második Alapítványban ezen elemek egyike sincs meg. Helyette ők a Pszí Hadosztály. Amin ma többnyire már csak nevetünk, bár scifikben és más műfajban teljesen elfogadható elemek,így fel sem tűnik a modern olvasónak. Ám jelentősége van.
Asimov korában a parapszichológiát mindenki kutatta, legfőképpen a két szuperhatalom, az USA és a Szovjetunió. Ebben semmi különleges nincsen, amikor tudomisén, az 1700-as években megnyitották az első egyetemet, az első kísérlet amit elvégeztek, démonidézés volt. Aztán ellátták a jegyzőkönyvet azzal, hogy "eredmény nem tapasztalható".
Tehát önmagában ezekkel a kutatásokkal semmi gond nem volt, mert semmi nem zárta ki az akkori tudás szerint hogy eredményt hozzanak. De ugyanakkor a két szuperhatalom hozzáállása, és polgárainak nézetei homlokegyenest ellentétesek voltak a dologgal kapcsolatban.
Míg az amerikaiaknál Orwell megírta az 1984-et, és minden írás (pl. Stephen King) arról szólt hogy az ilyen képességűek gyanúsak, veszélyesek, el kell zárni őket, tengerimalacokként kell hasznosítani őket, és nem szabad a Kormány kezébe adni ilyen hatalmat, a Kormányzat pedig minden kísérletet tagadott és elhallgatott (a lopakodó szárny nélküli repülőktől az MK Ultráig), addig az oroszok melldöngetve hangoztatták ők mennyire tutik a területen.

Asimov pedig ennek a pszí-kormányzatnak szánta átadni végül a Második Birodalmat, ami az alapítványi Kor után következett volna.

Comments

Popular posts from this blog

Swamp Attack Wiki (episode 1-10)

Herkules, 1-6 évad (sorozat, 1995-1999, The Legendary Journey)

Bűbájos Boszorkák 9-11. évad