Számítógép kezdőknek - alkatrészek
Szánalmas technológiai tudásommal kívánom itt segíteni azokat, akik esetleg hasonló problémákkal küzdenek, aminek egyik oka teszem azt a windows (vagy hasonlók) felhasználói kézikönyveinek totális megszűnése (érdekes módon alkatrészekhez külföldön úgy látszik adnak kézikönyvet... amiket sajna a netre nem töltenek föl), illetve a help menük tartalmának komoly mélyrepülése (holott már kezdetben sem voltak túl segítőkészek.
Természetesen a helyzeten az sem sokat segít hogy minden angolul fut, így hunglish nyelvet kell kifejleszteni hogy amíg végre mindenki egy nyelvet nem kezd el legalább írni, addig is kihúzzuk valahogy.
Kezdésnek vegyük a legalapabb dolgokat, így az alkatrészeket, azaz a hardware-t.
"A hardware az, amibe bele lehet rúgni" mondja a bölcs, és milyen igaza van. Tehát hardware az vagy egy egész számítógép (asztali vagy laptop), vagy annak alkatrésze (ide értve pl. a CD-lemezeket is).
Software ezzel szemben a programokat, vagy programrészeket jelenti.
Most maradjunk a hardware-nél.
Nos, először van a "ház". Ez az a torony ami az asztalon áll. Lehet álló (magasabb mint szélesebb) vagy fekvő (szélesebb mint amagas). Általában az álló gépek az elterjedtek, mert legtöbbször az fér el.
Ami innen érdekes lehet az a rajta lévő mindenféle csatlakozóportok (kb. konnektor). Ezekből ma már egyre kevesebb fajta van, így nem az van hogy belemegy egy egér, egy monitor, egy pendrive - hanem helyette mondjuk bele megy 3 monitor. A csatlakozófajta ami itt általános szabvány kezd lenni az "USB-port". Van ebből kétféle, de mivel mindkettő pontosan ugyanúgy néz ki, így legfeljebb a teljesítményt befolyásolja a dolog tudtommal, így nagy baj ebből nem lehet.
Itt érdemes megemlíteni mi is az a "plug and play". Ez azt jelenti hogy egy számítógép egymástól független alkatrészekből épül fel, alkatrészenként cserélgethetőek a dolgok, azaz a gép "moduláris". Ez azért jó, mert ha vmi tönkremegy / elavul, akkor csak azt kell kicserélni, nem az egész gépet.
A másik lényege a dolognak hogy mindent csak abba lehet beledugni, amibe bele való. Egyébként nem fog működni.
Nos, ezek után van az "alaplap", angolul "motherboard". Ebbe egy rakás dolgot lehet beledugni, gyakorlatilag itt csatlakozik az összes alkatrész. Ez az alkatrész maga is egy nagy nyáklap. A számítógép egyik oldala lecsavarozható, ezzel szemközti oldalra van felcsavarozva az alaplap. Én nem javaslom magamfajta n00boknak hozzányúlkálni.
A másik amihez nem szokás hozzányúlni a "tápegység". Ez adja a gép áramelltását. Általában hozzáférhetetlen nagy fémdoboz a gép hátulsó részén felül odacsavarozva. A teljesítményét úgy kell megválasztani hogy mindent el tudjon látni árammal amit rádugunk, különben elolvadhatnak alkatrészek, és az nagyon nem fog tetszeni. Ha komplett gépet veszünk, abban általában épp elegendő nagy van ahhoz hogy ha nem rakjuk teli mint egy karácsonyfa, akkor nem lesz vele bajunk.
Ami itt érdekes hogy innen lógnak ki a kábelek amik közül egyet-egyet rá kell majd dugnunk minden beszerelt CD/DVD lejátszóra, flopymeghajtóra és merevlemezre.
Mindig nézzük meg alaposan milyen és mennyi csatlakozónk van! Ha nincs megfelelő, akkor áéltalában lehet kapni átalakítókat, de aarról nem tudok mi van ha több áramvezeték kéne mint ami rendelkezésünkre áll.
A tápegységet illik időnként kitisztítani, mint a többi alkatrészt is. Ehhez javaslom hogy az általános iskolásoknál rendszeresített vékony festőecsetet használjuk, az mindenhova elér és kellően puha.
Jöjjön most egy egyszerű: hangkártya. Ebben az a jó, hogy ez vagy van "integrált" (azaz nem kell külön megvenni", vagy nagyon olcsó, vagy alapban jár beépítve a gépbe. Sok változatosság itt nincs, különbségek két darab között gyakorlatilag nemlétezőek.
Videokártya: szép mütyűr, ám nagyn drága. Ráadásul gyakorlatilag csak akkor segít, ha a modern játékokat magas felbontással akarjuk futtatni, ami szerintem amúgy túlzás. Egy közepes beállításon már mindent megkapsz egy játéktól, onnan legfeljebb a színmélységen variál a dolog valamelyest (általában szvsz rondább lesz).
Ha olyan gépünnk van amiben van egy legalább 500 GB-os merevlemez, akkor a modern játékok közepes felbontáson már elfutnak. Az alacsony felbontás már a játékélmény rovására megy általában, de a közepes eddig nekem mindig tökéletesen megfelelt.
RAM: ez egy memóriafajta és egyben alkatrésztípus. Amit tudni kell róla hogy a programok ezzel kapcsolatban minimális követelményt állíthatnak, amit nem tudunk kikerülni. Feladata szerint azt csinálja, hogy az éppen futtatott programok ide töltődnek be, de ez inkább érdekes mint hasznos.
CPU: ennek a tulajdonsága a "megaherz" vagy "gigaherz". Ezzel kapcsolatban is van a programoknak minimális követelménye, ez van. A régebbi típusúak egymagosak, a mostaniak két- vagy négymagosak. A négymagosakat bevallottan lehetetlen kihasználni ha nem a NASA-nál dolgozunk, ráadásul kicsit még instabil a szerkezetük. A kétmagos így a legjobb választás, mert az mára elég stabil, és nehéz elérni a maximális teljesítményét amúgyis.
Flopymeghajtók: két féle létezett, ma már mindegyik kiveszett, mivel túl kevés adatot tudunk rájuk írni. A régebbi egy kb. 12*12 cm-es hajlékony lemezt kezelt (amiket fejjel lefelé berakva kétszeresére növelhettük a kapacitását ha olyan márkájú volt amivel ezt meg lehetett tenni), az újabb egy kb. 5*5 cm-es kemény műanyag lemezt. Lévén egy Mortal Kombat 2 TÖMÖRÍTVE elfoglalt anno 8 kis flopyt, hát érthetjük miért veszett ki.
CD-meghajtók: ezek két okból vesztek ki. Az egyik ismételten a kis kapacitás. A végén már voltak olyan programok (játékok) amikhez akár 7 CD is kellett. A másik ok, hogy ez ROM memória volt, azaz ha egyszer felírtad rá az adatokat, akkor azokon a büdös életben nem változtathattál többé.
Ja, és az élettartamuk a valóságban másfél év volt mindössze (utána spontán módon csak attól hajlamos volt tönkremenni hogy létezett).
A DVD-meghajtók a mai napig léteznek, bár hogy meddig az kérdés. Problémájuk a kis kapacitás (egy lemezre legfeljebb 1-2 GB adat fér, ami ha összeszedtünk 100 GB tárolandó anyagot hát elég problémás), másfelől ismétcsak ROM memória.
A Blueray-meghajtók még el sem terjedtek igazán, de szerintem nem is feltétlen lesznek igazán népszerűek. Egyfelől baromi drágák (mind a meghajtók, mind a hozzá való lemezek). Másfelől pont ugyanazzal a technológiával készül mint a CD/DVD, azaz fene tudja mennyire megbízható hosszú távon. És ismételten csak ROM. Plusz a fene akarja látni Bruce Willis orrszőrét miközben felrobbantja a Nakatomi Toronyházat.
Van még a "pendrive" aminek nagy előnye hogy kicsi, és a memóriája probléma nélkül újraírható. Az állítólagos megbízhatatlanságával a flash memóriáknak (= pendrive) én sosem találkoztam. Alkalmankénti adat hordozásra alkalmas ma már csak, 1-16 GB adat fér rá, ami nem rossz, de nem is kiemelkedő.
Külső merevlemez (másnéven külső HDD): ezek a belső merevlemezekhez képest drágábbak (kb. +25%), előnyük hogy általában USB csatlakozójuk van, így laptopra is könnyen rádughatóak. Állítólag probléma lehet az adatkezelés sebességével. Ilyenem sosem volt.
Belső merevlemez (másnéven belső HDD): Ez jó nagy (1000, azaz ezer GB méretű már könnyen beszerezhető), könnyen írhatók rajta az adatok, amik nem is szoktak eltűnni róla (bár mondjuk ne hagyjuk porosodni).
Ebből kétféle van, a régebbi az ATA (másnéven PATA, megint másnéven IDE), az újabb a SATA.
Két fő különbség van a kettő között. Az első hogy az adatátviteli kábel (ez az alaplappal köti össze, ez a másik kábel amit bele kell dugnunk a merevlemezbe) másként néz ki. Létezik ugyan átalakító ha nincs más választásunk, de nem biztos hogy működni fog, és az átalakítóra egy amúgy a flopymeghajtókhoz kitalált energiaelosztót kell rádugni (még minden gépben van), szóval problémás. Részemről végül egy adatmentő céget fizettem hogy a régi merevlemezeimről átrakja az adatokat az újra, potom 6000 forintért dolgoztak, ami messze elfogadhatóbb mint a többi cég ajánlata.
A másik különbség hogy az ATA lemezeknek volt "jumpere", egy kis pöcök, ami a lemezen lévő ábra szerint alakította a lemezt "master" vagy "slave" üzemmódba. Egy kábelsoron ugyanis csak egy master és egy slave meghajtó lehetett. Úgy lehetett aa gépbe rakni hogy a gépet kikapcsoltuk, összedugtuk a vezetékeket, megfeleően beállítottuk a jumpert, és már ment is az egész.
A SATA meghajtók mások, és az egész egy nagy szívás. Először is, nincs hozzájuk jumper, ami végül is jó dolog, mert egyel kevesebbre kell figyelnünk. Cstalakoztatásánál figyelni kell hogy a gépünk tud-e "raid"-et, azaz bekapcsolt állapotban rádugható-e merevlemez. Ha nem, még véletlenül se rakjuk rá bekapcsolt állapotban!!!
Tehát csakis kikapcsolt állapotban rakjunk belső merevlemezt a gépre (az a biztos). Dugjuk össze a vezetékeket, aztán indítsuk el a gépet. DE NE hagyjuk elindulni! Rögtön a kezdéskor nyomjuk meg azt abillentyűt amivel beléphetünk a BIOS-ba. Ez egy közvetlen hozzáférés az alkatrészek irányításához, a funkciója gyakorlatilag ugyanaz mint az operációs rendszereknek (windows, linux, miegymás), de a babrálásnak nagyon komoly következményei vannak! Namost ha új merevlemezt dugtunk a gépre a régi mellé, akkor be KELL ide lépnünk. Válasszuk benne a "boot" menüt, és ott bizonyosodjunk meg róla, hogy arról a merevlemezről fog elindulni a gép amiről mi szeretnénk, nem másról! Így lehet második merevlemezt csatlakoztatni a gépre. Ha valamit rosszul csinálunk akkor a fő merevlemezünkön komoly baj keletkezhet, tehát mielőtt rákötnénk a gépre a második (sokadik) merevlemezt előtte nézzünk szét a BIOS-ban, és mindent írjunk föl!
Aztán akkor ott az egér és a billentyűzet. Ezeken nem sok mindent kell magyarázni, legfeljebb az alakja változhat gyártmánytól függően.
Ezken kívül lehet még mikrofonunk (aminek semmi értelme ha van webkameránk), webkameránk, meg bluetoothunk.
A "bluetooth" alapvetően a mobiltelefonunk és a számítógép között teremt kapcsolatot (ltölthetjük a fényképeinket, vagy mindenféle alkalmazást tölthetünk a telefonra, iylesmi).
A webkamera képet és hangot tud rögzíteni. Gyakorlatilag egy videokamera, ami közvetlenül a számítógépre készíti a felvételeket.
Ennyit az alkatrészekről. Lesz még pár szó a programokról, a particionálásról (ha sikerül rájönnöm mi az és hogyan kell csinálni), új windows telepítéséről. Meg ha még eszembe jut valami, akkor arról.
Természetesen a helyzeten az sem sokat segít hogy minden angolul fut, így hunglish nyelvet kell kifejleszteni hogy amíg végre mindenki egy nyelvet nem kezd el legalább írni, addig is kihúzzuk valahogy.
Kezdésnek vegyük a legalapabb dolgokat, így az alkatrészeket, azaz a hardware-t.
"A hardware az, amibe bele lehet rúgni" mondja a bölcs, és milyen igaza van. Tehát hardware az vagy egy egész számítógép (asztali vagy laptop), vagy annak alkatrésze (ide értve pl. a CD-lemezeket is).
Software ezzel szemben a programokat, vagy programrészeket jelenti.
Most maradjunk a hardware-nél.
Nos, először van a "ház". Ez az a torony ami az asztalon áll. Lehet álló (magasabb mint szélesebb) vagy fekvő (szélesebb mint amagas). Általában az álló gépek az elterjedtek, mert legtöbbször az fér el.
Ami innen érdekes lehet az a rajta lévő mindenféle csatlakozóportok (kb. konnektor). Ezekből ma már egyre kevesebb fajta van, így nem az van hogy belemegy egy egér, egy monitor, egy pendrive - hanem helyette mondjuk bele megy 3 monitor. A csatlakozófajta ami itt általános szabvány kezd lenni az "USB-port". Van ebből kétféle, de mivel mindkettő pontosan ugyanúgy néz ki, így legfeljebb a teljesítményt befolyásolja a dolog tudtommal, így nagy baj ebből nem lehet.
Itt érdemes megemlíteni mi is az a "plug and play". Ez azt jelenti hogy egy számítógép egymástól független alkatrészekből épül fel, alkatrészenként cserélgethetőek a dolgok, azaz a gép "moduláris". Ez azért jó, mert ha vmi tönkremegy / elavul, akkor csak azt kell kicserélni, nem az egész gépet.
A másik lényege a dolognak hogy mindent csak abba lehet beledugni, amibe bele való. Egyébként nem fog működni.
Nos, ezek után van az "alaplap", angolul "motherboard". Ebbe egy rakás dolgot lehet beledugni, gyakorlatilag itt csatlakozik az összes alkatrész. Ez az alkatrész maga is egy nagy nyáklap. A számítógép egyik oldala lecsavarozható, ezzel szemközti oldalra van felcsavarozva az alaplap. Én nem javaslom magamfajta n00boknak hozzányúlkálni.
A másik amihez nem szokás hozzányúlni a "tápegység". Ez adja a gép áramelltását. Általában hozzáférhetetlen nagy fémdoboz a gép hátulsó részén felül odacsavarozva. A teljesítményét úgy kell megválasztani hogy mindent el tudjon látni árammal amit rádugunk, különben elolvadhatnak alkatrészek, és az nagyon nem fog tetszeni. Ha komplett gépet veszünk, abban általában épp elegendő nagy van ahhoz hogy ha nem rakjuk teli mint egy karácsonyfa, akkor nem lesz vele bajunk.
Ami itt érdekes hogy innen lógnak ki a kábelek amik közül egyet-egyet rá kell majd dugnunk minden beszerelt CD/DVD lejátszóra, flopymeghajtóra és merevlemezre.
Mindig nézzük meg alaposan milyen és mennyi csatlakozónk van! Ha nincs megfelelő, akkor áéltalában lehet kapni átalakítókat, de aarról nem tudok mi van ha több áramvezeték kéne mint ami rendelkezésünkre áll.
A tápegységet illik időnként kitisztítani, mint a többi alkatrészt is. Ehhez javaslom hogy az általános iskolásoknál rendszeresített vékony festőecsetet használjuk, az mindenhova elér és kellően puha.
Jöjjön most egy egyszerű: hangkártya. Ebben az a jó, hogy ez vagy van "integrált" (azaz nem kell külön megvenni", vagy nagyon olcsó, vagy alapban jár beépítve a gépbe. Sok változatosság itt nincs, különbségek két darab között gyakorlatilag nemlétezőek.
Videokártya: szép mütyűr, ám nagyn drága. Ráadásul gyakorlatilag csak akkor segít, ha a modern játékokat magas felbontással akarjuk futtatni, ami szerintem amúgy túlzás. Egy közepes beállításon már mindent megkapsz egy játéktól, onnan legfeljebb a színmélységen variál a dolog valamelyest (általában szvsz rondább lesz).
Ha olyan gépünnk van amiben van egy legalább 500 GB-os merevlemez, akkor a modern játékok közepes felbontáson már elfutnak. Az alacsony felbontás már a játékélmény rovására megy általában, de a közepes eddig nekem mindig tökéletesen megfelelt.
RAM: ez egy memóriafajta és egyben alkatrésztípus. Amit tudni kell róla hogy a programok ezzel kapcsolatban minimális követelményt állíthatnak, amit nem tudunk kikerülni. Feladata szerint azt csinálja, hogy az éppen futtatott programok ide töltődnek be, de ez inkább érdekes mint hasznos.
CPU: ennek a tulajdonsága a "megaherz" vagy "gigaherz". Ezzel kapcsolatban is van a programoknak minimális követelménye, ez van. A régebbi típusúak egymagosak, a mostaniak két- vagy négymagosak. A négymagosakat bevallottan lehetetlen kihasználni ha nem a NASA-nál dolgozunk, ráadásul kicsit még instabil a szerkezetük. A kétmagos így a legjobb választás, mert az mára elég stabil, és nehéz elérni a maximális teljesítményét amúgyis.
Flopymeghajtók: két féle létezett, ma már mindegyik kiveszett, mivel túl kevés adatot tudunk rájuk írni. A régebbi egy kb. 12*12 cm-es hajlékony lemezt kezelt (amiket fejjel lefelé berakva kétszeresére növelhettük a kapacitását ha olyan márkájú volt amivel ezt meg lehetett tenni), az újabb egy kb. 5*5 cm-es kemény műanyag lemezt. Lévén egy Mortal Kombat 2 TÖMÖRÍTVE elfoglalt anno 8 kis flopyt, hát érthetjük miért veszett ki.
CD-meghajtók: ezek két okból vesztek ki. Az egyik ismételten a kis kapacitás. A végén már voltak olyan programok (játékok) amikhez akár 7 CD is kellett. A másik ok, hogy ez ROM memória volt, azaz ha egyszer felírtad rá az adatokat, akkor azokon a büdös életben nem változtathattál többé.
Ja, és az élettartamuk a valóságban másfél év volt mindössze (utána spontán módon csak attól hajlamos volt tönkremenni hogy létezett).
A DVD-meghajtók a mai napig léteznek, bár hogy meddig az kérdés. Problémájuk a kis kapacitás (egy lemezre legfeljebb 1-2 GB adat fér, ami ha összeszedtünk 100 GB tárolandó anyagot hát elég problémás), másfelől ismétcsak ROM memória.
A Blueray-meghajtók még el sem terjedtek igazán, de szerintem nem is feltétlen lesznek igazán népszerűek. Egyfelől baromi drágák (mind a meghajtók, mind a hozzá való lemezek). Másfelől pont ugyanazzal a technológiával készül mint a CD/DVD, azaz fene tudja mennyire megbízható hosszú távon. És ismételten csak ROM. Plusz a fene akarja látni Bruce Willis orrszőrét miközben felrobbantja a Nakatomi Toronyházat.
Van még a "pendrive" aminek nagy előnye hogy kicsi, és a memóriája probléma nélkül újraírható. Az állítólagos megbízhatatlanságával a flash memóriáknak (= pendrive) én sosem találkoztam. Alkalmankénti adat hordozásra alkalmas ma már csak, 1-16 GB adat fér rá, ami nem rossz, de nem is kiemelkedő.
Külső merevlemez (másnéven külső HDD): ezek a belső merevlemezekhez képest drágábbak (kb. +25%), előnyük hogy általában USB csatlakozójuk van, így laptopra is könnyen rádughatóak. Állítólag probléma lehet az adatkezelés sebességével. Ilyenem sosem volt.
Belső merevlemez (másnéven belső HDD): Ez jó nagy (1000, azaz ezer GB méretű már könnyen beszerezhető), könnyen írhatók rajta az adatok, amik nem is szoktak eltűnni róla (bár mondjuk ne hagyjuk porosodni).
Ebből kétféle van, a régebbi az ATA (másnéven PATA, megint másnéven IDE), az újabb a SATA.
Két fő különbség van a kettő között. Az első hogy az adatátviteli kábel (ez az alaplappal köti össze, ez a másik kábel amit bele kell dugnunk a merevlemezbe) másként néz ki. Létezik ugyan átalakító ha nincs más választásunk, de nem biztos hogy működni fog, és az átalakítóra egy amúgy a flopymeghajtókhoz kitalált energiaelosztót kell rádugni (még minden gépben van), szóval problémás. Részemről végül egy adatmentő céget fizettem hogy a régi merevlemezeimről átrakja az adatokat az újra, potom 6000 forintért dolgoztak, ami messze elfogadhatóbb mint a többi cég ajánlata.
A másik különbség hogy az ATA lemezeknek volt "jumpere", egy kis pöcök, ami a lemezen lévő ábra szerint alakította a lemezt "master" vagy "slave" üzemmódba. Egy kábelsoron ugyanis csak egy master és egy slave meghajtó lehetett. Úgy lehetett aa gépbe rakni hogy a gépet kikapcsoltuk, összedugtuk a vezetékeket, megfeleően beállítottuk a jumpert, és már ment is az egész.
A SATA meghajtók mások, és az egész egy nagy szívás. Először is, nincs hozzájuk jumper, ami végül is jó dolog, mert egyel kevesebbre kell figyelnünk. Cstalakoztatásánál figyelni kell hogy a gépünk tud-e "raid"-et, azaz bekapcsolt állapotban rádugható-e merevlemez. Ha nem, még véletlenül se rakjuk rá bekapcsolt állapotban!!!
Tehát csakis kikapcsolt állapotban rakjunk belső merevlemezt a gépre (az a biztos). Dugjuk össze a vezetékeket, aztán indítsuk el a gépet. DE NE hagyjuk elindulni! Rögtön a kezdéskor nyomjuk meg azt abillentyűt amivel beléphetünk a BIOS-ba. Ez egy közvetlen hozzáférés az alkatrészek irányításához, a funkciója gyakorlatilag ugyanaz mint az operációs rendszereknek (windows, linux, miegymás), de a babrálásnak nagyon komoly következményei vannak! Namost ha új merevlemezt dugtunk a gépre a régi mellé, akkor be KELL ide lépnünk. Válasszuk benne a "boot" menüt, és ott bizonyosodjunk meg róla, hogy arról a merevlemezről fog elindulni a gép amiről mi szeretnénk, nem másról! Így lehet második merevlemezt csatlakoztatni a gépre. Ha valamit rosszul csinálunk akkor a fő merevlemezünkön komoly baj keletkezhet, tehát mielőtt rákötnénk a gépre a második (sokadik) merevlemezt előtte nézzünk szét a BIOS-ban, és mindent írjunk föl!
Aztán akkor ott az egér és a billentyűzet. Ezeken nem sok mindent kell magyarázni, legfeljebb az alakja változhat gyártmánytól függően.
Ezken kívül lehet még mikrofonunk (aminek semmi értelme ha van webkameránk), webkameránk, meg bluetoothunk.
A "bluetooth" alapvetően a mobiltelefonunk és a számítógép között teremt kapcsolatot (ltölthetjük a fényképeinket, vagy mindenféle alkalmazást tölthetünk a telefonra, iylesmi).
A webkamera képet és hangot tud rögzíteni. Gyakorlatilag egy videokamera, ami közvetlenül a számítógépre készíti a felvételeket.
Ennyit az alkatrészekről. Lesz még pár szó a programokról, a particionálásról (ha sikerül rájönnöm mi az és hogyan kell csinálni), új windows telepítéséről. Meg ha még eszembe jut valami, akkor arról.
Comments
Post a Comment