High School Musical 1-3 (plusz Sharpei csillogó kalandja)

Eskü úgy indul mint egy Amerikai Pite, csak ez gagyi.


Két főszereplőnkből egyik aki csak olvasni akar, a másik meg aki csak kosarazni.
Berakják őket egy karaokéba elénekelni hogy "most valami új jön".
Ja, csak a srác egy köcsög, aki leszorítja a miniszínpadról a csajt:



Megtudjuk hogy a csajnak komoly lámpaláza -VOLT, ami ezek szerint már nem létezik. Nyilván a félénkségét kívánták bemutatni vele, de erre a tánc elég volt, ahogy a srác (túlzott) dominanciájára is.

"Holnap felhívlak", mondja a srác, de ezek szerint a csaj hamis számot adott meg, mert egy héttel később még mindig semmi.

Ez miféle tanterem?


Az óra abból áll hogy a tanár kihírdeti a két nagyobb iskolai rendezvényt (színielőadás és tanulmányi verseny), majd beszedi a mobilokat.
Hm, azonban mikor most kipróbálja a megadott számot, az kicseng. Akkor nyilván az bántotta nem tudta meg hol lakik a csaj, ami kizárta hogy bejusson a bugyijába...

Sharpei, a vezérszuka előkerül, és felajánlja az új csajnak, hogy bejuttatja az előadás egyik szerepére. Mellesleg nyomul a srácra. Ideje megtudnom a nevét: Troy.
Ekkor találkozunk Troylegjobb barátjával is, Chaddel, aki ahhozképest hogy írtózik a "tingli-tangli zenétől", meg a "jelmezektől", elég sokat tud az előadásról... Én nem mondom hogy titokban meleg...

Majd lányról megtudjuk, hogy előreolvasta a tanári megoldókulcsot, ugyanis itt nem egyenletrendezés zajlik, hanem a feladat felírása:


Majd Sharpei, akinek élete a szereplés, és a tudományos részhez legfeljebb átlagosan ért, és a tanári megoldókulcsot se olvasta, próbálja egyengetni a karrierjét - anélkül hogy betenne az új lánynak (Gabriella): kideríti hogy korábban tanulmányi versenyt nyert, ami infót elküldi a tanulmányi verseny vezető diákjának (amerikában csoportok vetélkednek egymással), remélve hogy így megmarad az egyetlen lehetősége egy jövőbeni jó állásra. Hogy nem egy tanárnak küldi a cikket külön jó dolog - hiszen így rögtön ~barátokat is szerez neki.

Ez viszont milyen 15 perces elzárás, és miért van 15 perc miatt ennyire kiakadva az edző?


A drámaszakkör(?) tanárnője amúgy egy sznob pina. Egy srácot, akit azért kéne elzavarni mert két sor szöveget nem tudott megtanulni a válogatásra a hangja miatt szivat, és a fülét fogja mikor egy tehetséges operaénekes-jelölt lép fel.


Majd jön pár performance-művész a'la A Csaj Nerm Jár Egyedül (persze ez megint nem tetszik a rendezőnek), aztán végre jöhet Sherpei meg a másik. És öröm látni mennyire lelkesek. Kicsit elszálltak, de lelkesek és tehetségesek.

A zeneszerző-t megsajnálom, mert háttér/eszköz marad, nincs igazán karaktere, mert nem nagyon folyik vele/körülötte semmi:


Egyébként a tanárt megértem miért hagyja a fő"hősöket" énekelni, megszegve ezzel saját szabályait (szinte várom hogy lehessen mobilozni is). Egyfelől nem rosszak. Másfelől TIZENHÉTSZER EGYFOLYTÁBAN minden darabban ugyanazok voltak a főszereplők (Sherpei&Másik). Én is frissíteni akarnék.
Az itt következő dalnak, amiben mindenki felfedi hogy mást is csinál tulajdonképpen semmi értelme. Mert úgy tesznek mintha a csúcs-tevékenységüket teljesen abba kéne hagyni hogy mást is csináljanak, és az új területen végzett nem-annyira-csúcs szereplésükkel kiszorítanák az ottani tehetségeket. De ez nem így működik. Elmész, kipróbálod magad, talán megmaradsz, talán nem, talán jó leszel, talán nem - senki nem mondta hogy add fel a "karriered"!

Aztán a két csapat, a kosarasok és a tanulmányisok gyakorlatilag megtámadják hő'hőseinket'. És Troy el is bukik a támadás súlya alatt!

Aztán a drámatanárnő egy időpontra teszi a következő meghallgatást a versenyekkel.

Szabotázs és zsarolás árán végül "hőseink" kitúrják a nagyon is felkészült Sherpeiéket a főszerepből.
De erre Sharpei megsértődik-e, és otthagyja a szereplést? NEM! Vállalja hogy ő lesz a beugró.
Még egy kosaras is rájhajt - aki végül a Másikkal jön össze...?


A furcsa, hogy a két főszereplő (Todd és Gabrielle) voltaképpen teljesen passzív az egész film során.

--------------------

Na,végre egy egyéni (egyébként erősen Disneys) nyitás:


Ugyanakkor szerintem ezért ámerikában pert kapna a tanára nyakába:


Izgalmas tömegkoreográfia az első dal, amiből kiderül: nyári szünet köszöntött be éppen. Az Amerikai Pite 2 alapfelállása is ez volt...
Mindenki nyári munkát keres, de ami fontosabb: megtudjuk hogy Sharpei énektanórákat adott korábban Gabriellenek. Az azért nem semmi. Közben tovább álmodozik Troyról, és munkát ad a zeneszerzőnek, annak ellenére hogy az látványosan útálja.

Troy ölébe hullik egy állás (nagyon kell neki, különben nem tanulhat tovább, mert a családja akkora házat tart fenn hogy minden pénzt elvisz), és még van pofája a nőjét is követelni odaengedni. Hát... Persze hogy ezt is Sharpei intézte el!


És te jó ég, ezek a színek! Az egész filmben!

Ez aztán a díszlet!

Viszont Troy folyton ellógja a munkát... Belevonva Gabrielle-t is...

A talán-meleg fekete srác mikor kezdett baseballozni kosárlabda helyett?

Sharpei smúzol egy egyetem dirijénél Troy érdekében... Cserébe annyit kér, hogy egyszer énekeljen vele Troy. Amit az megígér - de nem fogja megtartani, elárulom.
Pedig a csaj gyakorlatilag felajánlkozik neki.


Aztán Troy kap még egy kocsit is az apjától. Mert "megérdemli". Sharpei pedig szerez neki előléptetést.
Közben Troy megszeg egy ebédet Gabrielle-el, és egy kosarazást a haverjaival. Meg a vacsorát...

A baseball-os tánc... Nem tiszta. Valahogy a jelenet túl bonyolult két olyan karakter között, akik eddig két szót nem váltottak egymással.
És miért cseréltek ruhát?


Aztán Gabrielle besokall, beolvas Sharpeinek, és szakít Troyjal. Erre Troy nyom egy magánszámot arról, hogy megváltozik:



Ami úgy sül el, hogy a Sharpeinek tett, a filmbeli utolsó ígéretét is megszegi.

Mindennek végén azAktuális Díjat odaadná a díjkiosztó Sharpeinek - de ő átadja azt a tesójának, had legyen boldog.

----------------------

Ez a rész kb. azonnal emlékeztet rá, hogy a 2. részben a kisebb karakterek egyszerűen nem léteztek.

A drámatanárnő tanterme teljesen elszállt:


Hé, az ott "Rory"a Vámpírunk a gyerekcsőszből? (Azt is a Disney forgalmazta/gyártotta, szóval lehet.)


Van itt vmi kétúj karakter, mindkettő idegesítő, és nem érdekel.
Közben a Juliard, amiről a Szívek Szállodájából tudjuk hogy valami elit színész-suli, előkészítőt kínált Gabrielle-nek (Troynak is több ajánlata van), Sharpei tesója meg a zeneszerzőcsajra hajt rá.
De egyébként mindenki azon kesereg, hogy vége valaminek. Kurvára depressziós.
Ráadásul ez a leghosszabb rész a franchise-ban.

A táncokban van sok kreativitás és pénz, de ez nem kárpótol.

Közben Troy lelép a faszba, "visszahozni Gabrielle-t az előadásra", "a második felvonásra talán visszaérünk" alapon.
Az estét kénytelen Sharpei megmenteni. Akinek senki nem szólt, hogy Troy nem lesz ott. A film végi fellépés amúgy a film újrajátszása. Szánalmas.
Szegény Sharpei amúgy nem jut be a Juliardra - a tesója jut be. Gabrielle a Stanfordra megy jogot tanulni. Troy viszonylag közeli egyetemre megy Gabriellhez.

PS: a talán-meleg fekete srác elhívott egy lányt végül. Akivel előtte két szót nem beszélt. Hogy valaki elvigye, mert neki nincs kocsija.

------------------

Sharpeit egy ügynök elhívja New Yorkba, a Broadwayen fellépni. Mondjuk az apja ellenzi, de ez van, ő bevállalja. Természetesen nem főszerep. De akkor is a Broadway!
És még úgy is elmegy, hogy ultimátumot kap: egy hónap alatt beindul a karrierje, vagy dolgoznia kell apu cégénél!
És még akkor is marad mikor kidobják a szállásáról (nem beszélték le hogy kutyát nem vihet).


Mondjuk amikor ez az alak elkezdi filmezni - rögtön lehetőséget lát a dologban. Persze kiderül hogy az ismerőse ismerőse, de ennyi belefér.
Pláne hogy közben kiderül, az ügynök A KUTYÁJÁT hívta meghallgatásra.


Persze feltűnik egy vetélytárs. Az imdb alapján más Disney-műsorokból ismerős.


A kis kötsög szabotálni igyekszik Sharpeit, pl. hússal keni be a színpadi sztár cuccait, megzavarva a kutyát, ilyesmi.

Az viszont nagyon tetszik, hogy mikor a megadíva-sztárnak hirtelen asszisztens kell, azonnal javasolja magát. Tehát nem csak másoknak ajánlgat alárendelt állásokat (a 2. filmben Troynak a pincérkedés az egyetemi fejesek asztalánál), tényleg elhiszi amit mond! És jót akar!

Végül lesöprik a dívát, Sharpei megkapja a szerepet, és még azt is kiharcolja hogy a kissrác kutyája kapjon minden második fellépést. És persze összejön a filmes sráccal. Egy példakép ennyit megérdemel.


Comments

Popular posts from this blog

Swamp Attack Wiki (episode 1-10)

Herkules, 1-6 évad (sorozat, 1995-1999, The Legendary Journey)

Bűbájos Boszorkák 9-11. évad