Cyborg/Nemesis 3 - a Nemesis széria

 Nemezis (Nemsis, 1992)
 
Szóval főszereplőnk vagy zsaru, vagy terroristaelhárító, mindenesetre nem nagyon szándékozott "élve" bevinni azt a kiborgot...


Olyan 7 percnél volt egy pillanat, ahol Főszereplő rálép egy kőre, amit puskával pont szétlőnek alóla, és így lecsúszik valami sitthalmon. Érdekelne hogyan csinálták.

A Főszereplő is kiborg. De kiborg, vagy robot? 86.4%-ban ember, tehát kiborg.
A terroristák meg kibernetika-ellenzők.

Úgy tűnik, ebben a franchise-ban is az ember-gép közti határ rákérdezése lesz a téma, de egyelőre úgy látszik, innen hiányozni fognak a vallásos (keresztény) elemek.

Vmi olyan van, hogy az LAPD (Los Angelesi Rendőrség) elküldi Főszereplőt a korábbi főnökéhez, aki "sziborg" (ugh), tehát nyilván robot, aki vmi USA-Japán üzleti tárgyaláson vesz részt. Azt állítják, a "nő" átállt a terroristákhoz, de aztán mutatnak egy jelenetet hogy nem is, és asszem arra utalnak, hogy mikor találkoznak, felrobbantják a Főszereplőbe ültetett bombát, hogy kinyírják Nőt.

Hm. Akihez Főszereplőt küldték, eleve ... halott. Csak a programja van megy egy lemezen. Azzal elküldi Terroristanő a Vörös Akármi Terroristacsoporthoz. Ő meg megy, mert miért pont azt ne.

Btw, elég sok B-név van ezen a stáblistán, már az feldobja a filmet.

Szóval ... a gonosz-kiborgok szintetikus emberekre akarják lecserélni az embereket, a jó-kiborgok meg ezt akarják megakadályozni. Az emberek meg maradnak tudatlanok, gondolom.

Lövöldözés, robbanás és kigyúrt emberek - ezt tudja a film, de ez nem kevés.
 
Hát, annak ellenére hogy rendőr-kiborg elvileg már egyenesen klón volt, elég szép fém csontváza van...
 
 
----------------------
 
 Nemezis 2 (Nemesis 2: Nebula, 1995)
 
 nebula = köd, ködfátyol, ködfolt

Szóval bár az előző film végén úgy tűnt, jól állnak a dolgok Főszereplő számára, kiderült mégsem járt sikerrel.
Mostanra volt egy háború az emberek és a robotok között, az emberek rabszolgák lettek.
 
Vmi tudós gyártott egy szuperembert, és bár csak egy van beőle, az is csecsemő, a robotok nagyon ráizgultak. És bár időgépük is van, mégse boldogulnak a feladattal.
És bár a robotoknak van időgépül (először) mégis az emberek utaznak vissza a múltba (1980-ba).
Csaj lerakja a Bébit egy bokor alá, mondván ő mindent megtett, boldoguljon most már ahogy tud.
Persze a nem-Skynet utánaküld egy nem-Terminátort: Nebulát.



A következő úgy fél órát Főszereplő törzsi életével töltjük. Ami viszont nincs, az csöcs. Csak egy véletlen kivillanó fenék.

Eddig a Terminátort loptuk, most viszont a Csillagok Háborúját:


A nem-Predátor lézere kimerült. Mindig útáltam azt az opciót úgyis.


Hm. Akkor a lézer mégse merült ki. Ebben a rendezőben egyszerűen nem lehet bízni.

Mivel a törzset kiírtották, Csaj pár turista kisgépén el szándékozik repülni ... akárhova.

Az 52. percnél, miután a repcsis terv láthatóan becsődölt:



Az meg ott a csaj kezében a lézerkeresős dobó-vibro-kése:



Még mindig kurva sok van a filmből.
A maradék időben nem sok minden történik, egy város spontán felrobbanásán kívül.
Végül a robot produkál egy rendszerleállást. 
 
Legközelebb:


Nemezis 3: Rés az időben (Nemesis 3: Time Lapse)
 
----------------------
 
Nemezis 3: Az idő lejár (Nemesis 3: Time Lapse) 
 
Állítólag kijött Nemezis III: Prey harder címen is, és mindenesetre találtam olyan plakátot is, de amit én nézek, abban a címkártya:


Valami új robotmodellt küldenek Főszereplő Csaj után. Máris unom.
 

 Az előző filmhez képest ugrottunk pár évet:


Annak, aki látta az előző filmet, igen feltűnő lesz a flashbackek mennyisége, aki nem, annak viszont a vágások miatt ezek nem sokat mondanak.

Tipp: ha emlékezetkieséssel magadhoz térsz egy sivatag közepén NE INDULJ VISSZA A NYOMAIDON. Onnan eljöttél ide, ahol szar. Tehát ott biztos még szarabb volt.
Másik: szép dolog felkapkodni a stukikat, de én nem hagytam volna ott azt a gyíkot.

Egyébként ahogy a robit elnézem, most a Battlestar Galaktikát fogjuk lopni.


Kérdés: ha a robotok célja kicsinálni Csajt, miért nem tépi ízekre most rögtön?

Csajnak van 19 jövőbeli féltestvére. Ha ez majd szerepet kap. Azt találgatom, nem fog.

Ja, és megint játssza a film, hogy elkezdi levetkőztetni a Csajt, hogy megmutassa a cicijét, de Csaj rögtön "á, nem, én nem vadjok oljan". Ezt meguntam, és beütöttem a keresőbe, csak hogy kitosszak vele:


A film mindössze ilyet tud:


És hogy kik ezek és hogy kerültek ide?
Hát nem kurvára mindegy?
Nyilván amúgy egy rakás terminátor, hogy legyen kit legyakni. De komolyan.

Egyébként úgy 30 percnél a filmnél visszaugrottunk az időben, de nem az előző film végére, hanem annál picit későbbre, és onnan folytatjuk. Ami halál unalmas, mert tudjuk hová kell ellérnünk, és onnan már flashbackeltünk egy csomót, tehát most visszaugorva az időben végigélni a közbülső idő egy részét igazán fölöslegesnek tűnik.

A végére még Nebula is feltámad:


A film végén elvileg visszatérünk a film elejére - de semmi nem úgy volt.
Az meg végkép nem derül ki, ki lőtte fejbe Csajt.

Legközelebb:


----------------------
 
Nemezis 4: Az angyalok sírása (Nemesis 4: Death Angel, 1996)
 

Nem tudom hol vagyunk, mikor vagyunk.


Hm, a robotok figyelmét el lehet terelni csöccsel?


Ebben a filmben ha jól nézem, nincs időutazás. Vannak viszont drogos robotok, mint a Nemezis 1-ben. Alex, a Csaj meg valami kiborgnak dolgozik bérgyilkosként, kiborg bérgyilkos célpontokkal.

Van egy szexjelenet 24 percnél, és felmerül a kérdés: mikor lett a Csaj kiborg? És ha kiborg, mit problémázott az ügyfél, hogy ember?

A cgi mindent alumúl, ilyen Uganda-szintű effektek.
Az is érdekelne, vajon csak a haj miatt tűnik Csaj 10 évvel többnek?

Ez a feketeruhás nő meg mászkál utána:


A "sztori" szerint az ügynöksége ki akarja nyírni Csajt, mert állítólag rossz célpontot (vmi drogartel fejének a fiát ráadásul) intézett el.
 


Naszóval az egész az volt, hogy Megbízó ki akart szállni, ezért kinyíratta Drogbáró fiát, amire az kitűzte a Nagy Vérdíjat, kinyíratja Csajt, felmarkolja a lét, és ennyi volt.
Persze a végén Csaj markolja fel a pénzt. Hogy mi lett a féltesókkal, meg a világ megmentésével a robotoktól? Kit érdekel!
 
----------------------
 
 Nemesis 5: The New Model (2017)
 

Nem, nem tudom miért nevezi a film magát Sector 5-nak.
 

Tehát ez a Nemezis 1 után játszódik.
 
Ah! Megvan a Nemesis 2-3-4 kötődés:


Csaj Alex nevelget vmi kislányt, aki majd az Új Nem-John Connor lesz, vagy valami.
Pont érte, ha már Csaj Alex ugyanaz a "színész"nő annyi év után.
Lényeg: túl sokat pöcsöltek a kiképzéssel, tehát időutazásra fel!

Sok beszéd nincs, az akció meg gagyi. Nem tudom mi a terv. Csak azt tudom, hogy a "jók" sokat mászkálnak kinn a sivatagban, a "rosszak" meg sokat ülnek szobákban.
 
No, a vége, hogy az emberek elkezdenek leszokni a kiber-implantokról. Ez persze gondolom nem tetszett majd a kiborgoknak, és jöhet az újabb H-ború.

----------------------
 
Cyborg Nemesis: The Dark Rift
 
Ez a film sosem készült el.
Mindössze 2 teaser/trailer maradt fenn az egész tervezett projectből a 8+ból.



----------------------
 
Cyborg: Rise of the Flesh Eaters, vagy Cyborgs, Angles and Demons
 
Mr. Pyun tervezett még egy installációt ebbe az egészbe, mindössze a két címvariáció és a poszter van meg az egészből:
 

Comments

Popular posts from this blog

Swamp Attack Wiki (episode 1-10)

Herkules, 1-6 évad (sorozat, 1995-1999, The Legendary Journey)

Bűbájos Boszorkák 9-11. évad