Volt egyszer egy asztali szerepjátszás (7/8)

 No, akkor végre mesélek a Vampire the Masquarade játékunkról.

Messze nem volt fenékig tejfel, de ez inkább a mesélőkön/a szervezésen múlott, a rendszert amúgy élveztem.

3 történet volt hozzá, amiből másfelet játszottunk le, de ez ne zavarjon igazán senkit, inkább csak okuljatok.

Karakterkészítéskor azt a tippet kaptuk, hogy legyünk minél  alacsonyabb generációsok. Mint kiderült, ez azért volt lényeges, mert az alap mozgatóerő a kalandozásban az volt, hogy valahogy ránkruházódott egy rituálé, amivel egyszerre az egész csapat tudott generációt csökkenteni.

Ugye az egész úgy működik, hogy ha van egy 10. generációs vámpírod, és kiszívsz egy 9. generációst, akkor 9. generációs lesz a karaktered. Ha az egész csapat meg akarja ezt tenni, akkor annyi 9. generációst kell találni, ahányan vagytok. Na ez utóbbi feltételt küszöbölte ki a varázslat.

Érdekes módon egyikünk direkt szembe ment a kapott tanáccsal. és talán rögtön 11. generációsként kezdett, ami már Híg Vér (olyan előnyökkel járhat, mint jobban bírja a napot, de egy rakás hátránya is van a dolognak vámpírkodás szempontjából).

No, az első történetünket útáltam. Nem azért, mert rossz lett volna a koncepció, vagy a mesélő, vagy a játékosok - hanem mert olyan railroading ment, amitől azt éreztem: minek erőlködök? Minden nyom zsákutca volt, és kőeygszerűen kellett eljutnunk A pontból B pontba.

A cselekmény valami olyasmi volt, hogy elmegyünk a szokásos havi vámpírgyűlésre, ott titokzatos halálesetek történnek (legfőképpen a herceg hal meg), nekünk meg emlékezetkiesésünk van, hamar rájövünk hogy le kéne lépni a városból mert mi vagyunk az elkövetők, köszöntük szépen.

Nem derült ki közben semmi. Ki és miért adta nekünk ezt a mágiát, miért vagyunk még életben, miért volt emlékezetkiesés, bármi.

A második történet az volt, hogy - mesélő körbenéz hogyan találjon ürügyet a folytatásra, megállapodik a tekintete rajtam, mondja: Ő tud egy legendát, ami tuti egy koros, és így alacsony generációs vámpírról szól, megvan a fészek, már csak oda kell menni kiszívni.

A csapat szétoszlik, megpróbál fegyvert szerezni, belefut a Sabbatba - apró kénylemetlenség, seperc alatt elszöktünk tőlük - beveszi magát a dzsungelbe, majd jöhet a mindenféle más játékokból ismerős unalmas labirintusmászás.

Ennél a résznél két problémám akadt, azon túl, hogy Vampire-ben miért mászok megint labirintust, mikor itt a modern kor, lehetnénk valami városban is.

Mindazonáltal nem maradtunk élmények nélkül, pl. mikor ott sunnyogtunk vmi folyosón, és "valami megmozdult" (egyébként csak a macska), lasombra kománk meg sötétséget idézett, mire a karakterem, egy sötétségfóbiás malkáv pánikolni kezdett ki tudja már mekkora bumm-bottal a kezében...

No, a gondjaim egyik az volt, hogy a két mesélő (első és második történeté) nyilvánvalóan együtt dolgozták ki az egész kalandot, és egyszerűen tudták milyen helyzetben mi a megoldás, még ha logikusan egyáltalán nem volt ezeknek értelme, vagy a történés egyszerűen feszültségromboló volt.

Mint mikor egy rakás élőhalottal (nem vámpír) fogócskáztunk vmi mcguffin miatt, mert persze hogy hozzá kellett nyúlni.

Vagy a másik, mikor belesétáltunk vmi mágikus csapdába, és tűz kezdte betölteni a folyosót. Aki elöl volt futott előre, aki hátul volt futott hátra - én meg voltam középen. Ami lehetőséget adott egy kis szerepjátékra, merthogy a karaktermotivációm az volt, hogy emberként mágus voltam (nem mage, hanem csak úgy), és tökre akartam a varázslás-diszciplinát, ha egyáltalán van olyan. Szóval még egy Akaraterő-PŐontot is elköltöttem hogy én márpedig nyomulok előre. Gondoltam ez egy jó csapda, a csapat kettészakad, azok kereshetnek más járatot, addig mi lenyúljuk az összes jutalmat.

Hát nem így történt. A tűz pár másodperc után kialudt, mikor a területre megint besétáltak a hátramaradtak, nem történt semmi. Lehangoló. Legjobban a tekintetek fájtak, amikben azt láttam: minek erőlködsz?

Aztán ott volt még az a gondom is, hogy mondom, egy tippet kaptunk, alacsony generáció jó lesz nekünk. Én meg eddigre untam már, hogy éveken át mást se csináltunk, mint henteltük az ellenséget. Tehát összeraktam egy olyan karaktert, ami nem a harcban jeleskedett. Mert gondoltam, hátha újítunk.

Aztán kiderült, hogy megint szörnyeket kell hentelni.

No messze nem bántam ám meg a karaktert, sőt, egész érdekesen alakult a sorsa.

Először is, mikor az első összecsapás közelgett (szemből érkezett egy csapat vámpír, de legalábbis ghoul), én azt mondtam, basszátok meg, bevetem magam az árokba a csövesek közé, ti meg harcoljatok ha akartok, én csak egy vagyok az ártatlan, halandó csövesek közül. Na, ezen mindneki jól meglepődött.

Aztán azon meg én lepődtem meg, hogy elhagytuk a várost. Tudni kell, hogy külön rákérdeztem az elején, mit lehet inni. Épp akkoriban néztem meg végre az Angel-t, mert végre volt internet...

Ez azért lényeges, mert az a sorozat kb. azzal kezdődik, hogy Angel éppen éhenhalni készül, mert egy átok miatt nem ehet embert, mire egy jószándékú démon felvilágosítja, hogy nem muszály ám patkányra vadászni a csatornákban, menjen el egy mészárszékre, viheti literszám.

Szóval ez kiesett, én meg úgy igazán fizikai harcra nem rendezkedtem be, szóval a háttérsztoriba kellett beillesztenem valamit. Azt találtam ki, hogy van egy szerepjátékboltom, hetente legalább egy élő szerepjáték-alkalmat rendezek, persze vámpírosat, csak én tényleg kiszívom a vérük. Mivel a harapás ebben a rendszerben azonnal begyógyul, le se lehet bukni vele.

Na, ennek azonnal befellegzett, jól meg voltam lőve. Olyan rendszertelenül és tervezés nélkül táplálkoztam, hogy még meg is lettem intve, hogy ebből még baj lehet.

Az amúgy sokat segített, hogy két történet között kérdés nélkül maximumra tölthettük a vértartalékainkat...

A többiek közül a két mesélő rakás pontot költött pénzre és kapcsolatokra, így nekik ezzel nem volt gondjuk, a negyedik játékos pedig harci képességekben élte ki magát, folyton kocsmai bunyót provokált :S

Volt az is, hogy ugye a WoD a vámpírokat "kárhozottak"-ként emlegeti. Volt egy ilyen pillanatom. Valakit éppen szívtam, amitől az elkezdett pánikolni, én meg telinyomtam őrülettel. Gondoltam, akkor toljunk egy megváltás-sztorit, és nagyon szégyelljem magam, meg minden. Nem, megint nem jött be. Áldozat hulla.

Szóval ott állok, megélhetés nélkül, biztos vérforrás nélkül, különösebb harci készségek nélkül, egy játékban ahol nyomozni vagy hasonlót nem fogunk, harmadfokú égésekkel... Mikor belefutottunk egy vérmedencébe, naná, hogy kaptam az alkalmon!

Valahol a labirintusban félúton elveszítettük a hozzáférést a helyhez ahol összejöttünk, így sose fejeztük be.

Nagy kár, mert életemben először kaptam kedvet mesélni. A fő ellenség a harmadik történetben vmi szektavezér lett volna. A templom alaprajzát eléggé abból a Lovecraft-novellából nyúltam (földbe vágott aknákban lapuló iszonyatok - Charles Dexter Ward esete -, hozzáadva fanatikus szektatagokat).

Persze nem lehet csak úgy bejutni, pláne nem lezúzni a helyet, az egészhez "tanácsos kinyomozni" mivel van dolga a játékosoknak, ami könyvtárazást, vagy hasonlót jelent (felőlem mehetnek jóshoz is, vagy akármit találnak ki, pl. vehetnek szívességet más vámpíroktól stb.). A rituálé meg olyan volt, hogy ha megfejtik a versikét, rájönnek, hogy NPC-ket kell bérelni (akik majd jól beáldozódnak, de ez apróság, a játékosokat ugye nem fenyegeti ugyanez a veszély). A legvégén meg a szektavezérről kiderül hogy egy démon, betoppan egy angyal, bezáródnak vmi zsák-univerzumba, és csak úgy juthatnak ki, ha megisszák egyikük vérét. Vagy van harmadik lehetőség?

A játékosok kalandba ugratására meg Sokadik Generációs Komát használtam volna, hogy új lakhelyünkön nézzük a tévét, a híradóban meg felbukkan a családja mint naív szektatag. Malkáv karakterem meg sötétségről és fenyegető végzetről karattyolva ront keresztül a színen. Persze ő elindult volna kideríteni hogy akkor ez most mi, persze nem lehet csak úgy odamenni mint azonnal tapasztalja, és akkor beindul az információszerzés, meg az egész hajcihő.

Tehát volt az egészben némi harc, több módon megoldható nyomozós rész is volt, meg ami kell.

No de mi lett volna a karakteremből az egész "életút kaland" után? Lássuk be, valahol ennek a környékén azért már nem lehetett volna nagyon folytatni, nincs olyan sok generáció amit meg lehet lépni.

Nos, miután a megváltás dolgot kilőttük, szó nem lehetett egy golcondára törekvésről. És a karakter se úgy volt összerakva, hogy világuralmi terveket szőjön. Ezért úgy képzeltem el, hogy a sok küszködés és fájdalom a Sabbathoz sodorta. Eddigre megszerezte a varázslás képességét (a 2. történetnél garantálták ezt a jutalmat), és akkor mondom malkáv, tűz, őrület, sötétségfóbia, sabbat - csapjuk hozzá az árnyék-diszciplinát is az egészhez. Csináljunk belőle egy őrólt jóst, akit a sabbat egy ablak nélküli szobában tart bezárva (maga és mindenki más épsége érdekében), félig meditációba merülve (őrület disziplina 3. szint), félig skizofrén módon saját magától rettegve (az árnyék diszcilina, meg a "közelgő Gehenna" miatt). Néha jön valaki, és kb. 50% esélye van hogy választ kap - vagy ott helyben elégeti az Orákulum ;)