Dűne Messiása (regény)

 Először is, nincs többé függelék. Ami részben jó, részben rossz, de ezek szerint elég volt annyi. És a többi kötetben sincs több, tehát innentől a szöveg képes magáért beszélni, letudtuk az alapozást.

A hamarosan érkező(?) új változatról én tényleg azt hittem, sorozat lesz, mondjuk 6 résszel, de nem, egy film lesz. Ami rosszabb, egy Part 1 lesz, ami a könyv első felét(?) fogja feldolgozni. És nem, nem egyszerre forgatták a két felet.
Ez kérem akkora bukta lesz mint ide lacháza.
Először is mindenki vár egy teljes történetet. A figyelmesebbek az egész filmet. Ehelyett most kapnak egy Első Rész-t. Sokan fognak csalódottan kijönni a mozikból.
Ráadásul egyszerre megy majd streamre és moziba. A kettő bevételszámolásilag nagyon nem ugyanaz a műfaj, és a konstrukció még kipróbálás alatt van, tehát jó eséllyel ebbe is beledöglik a project, és nem fog elkészülni a Második Rész - azaz ugyanúgy fog járni, mint az Arany Iránytű film (Az Úr Sötét Anyagai első könyv - jut eszembe, a harmadik könyv feldolgozására még mindig csak várunk a sorozatnál, merthogy azt nem rendelte meg - eredetileg(?) - a stúdió).
És ott van az is, hogy már van két változatunk. Meg a könyv. Ami nem olvashatatlan terjedelmű (mint egy Stephen King Az, vagy Az Idő Kereke kötetei). Ezekkel mind versenyeznie kell. Úgy, hogy bizony a minisorozat eljutott a Dűne Istencsászára kapujáig!
Ez nem lesz egyszerű menet.

Ja: jó hír, hogy a kétkötetes, háromkönyves, ~600 oldalas Dűne után a folytatásai csak 2-300 oldalasak, azaz kb. fele olyan vastagok, egykötetesek.

A kötet kezdete előtt említeném, hogy az előző kötet végének ~izgalmassága talán szándékos becsapás, félrevezetési kísérlet, amivel az író az olvasót a fremen vallási (tehát megingathatatlan) fanatikus ünneplők szintjére próbálta lecsalni. Nem Paul ünneplése volt a cél.
 
Ja, és elfelejtettem említeni, de a Fűszerhez van hozzászokás, azaz Paul képességei az idővel gyengülni kezdtek (még az Élet Vizének elfogyasztása előtt legalábbis).

Na lássuk, itt mi lesz.

Szóval 12 évig djihad volt.

Btw, érdekes hogyan alakul át Muad Dib a Messiás mítosza a beszélő karakter értelmezésében az Édenkertbeli megrontó kígyóévá.

Oké, szóval valaki klónozta Duncant. A klónokat ebben az univerzumban gólemnek hívják...
De mi a fene az a Bene Tleilax? A Tleilax-bolygóról jöttek a mentátok, ott állították elő őket az első könyvben, de nem volt szó Bene-frakcióról. Egyáltalán nem derült ki más arról a bolygóról.
Oh, most ők is egy Bene Geserit-iskola...!

És akkor majd Korba (egy random fremen az előző kötetből) jól meg fogja merényleni Pault, és ezt Chanira kenni.

Höööö? A Navigátor(ok) most egy rohadék, tartályban, fűszergázban úszkáló mutáns, l. Dűne Gyermekei sorozat:

 
A tleilaxiak meg alakváltók. Értem.

Paul birodalma máris szétesik, mert: a) a liga nyilvánvalóan sértve érzi magát hogy megfosztották egyeduralmától b) a bene geserit megsértődött hogy nem irányítják a kwisatz haderakjukat c) a császárlány megsértődött hogy csak névleg feleség, utódot nem nemzenek neki.
És itt vannak a tleilaxiak is.

Felbukkan a utilitiarianizmus, a hasznosság elve? "Ha djihadod van, ne azon siránkozz hogy djihadod van, hanem találd ki hogyan húzhatsz hasznot belőle."

A jövőbelátás csapdái, hogy a) az elképzelt jövő valóra váltja önmagát b) amíg a jövőbe nézel, elfeledkezel a jelenről c) elhiszed hogy minden lehetséges jövőt látsz, elfeledkezve a vakfoltokról.

Mi lehet a "kőégető"? Úgy tűnik, valamiféle atomfegyver.

IX Bolygó még lehet hogy fontos lesz, bármi is az.

Á! A "fűszersör" az nem egy sör, hanem a Tisztelendő Anya által átalakított Élet Vize, az így kapott drog! Asszem a Dűne sorozat első könyvét jobb kihagyni, mert az író itt kezdi rendesen összerakni a világát. Itt van ez, meg a most már mindigis mutáns navigátorok, a Harkonen-kapcsolat leépítése/kitörlése...Ez a könyv végre emlékeztet a filmekre, és egyszerűen csak ... "ismerős".

Áh! Innen jön a Második Hold Árnyéka! Paul a sivatagi egérről nevezte magát Muad Dibnek, majd mítosszá vált alakja, és az emberek mikor felnéztek a  Második Holdra, akkor az árnyék Muad Dib szimbólumává vált! így már logikus.
Btw, a filmet tudjátok hogy lehetett volna jobban megoldani? Oké, nyilván pár átvezető jelenet a történeti ugrásoknál segített volna, de igazából az kellett volna, hogy ne Paul győzelmével érjen véget - hanem a djihad megindulásával, amit Paul ellenez.

Lássuk ki hány éves: Alia 14, Paul 29. Lenne, de valahonnan idekerült még 2 év.
Alia furcsa egy alak. Egyfelől mellékneve a "késes", tehát afféle muszlim szent. Másik oldalról ő a "szű Anya", merthogy ugye embrióként átment a Tisztelendő Anya szertartáson, ami miatt ő Szűz Mária allegóriája is. És gyanúsan éppúgy 15 éves, mint az első könyv elején Pál. Aki a Messiás, de a Messiás az Jézus, nem Pál. Érdekes ahogy a mitológiai alakok összemosódnak.

Asszem a Tleilax olyan orvosok lakhelye, akik az anti-hipokratesz-esküt tették le. Az az, amikor az orvost nem érdekli a fájdalom okozása, vagy az etika, csak az orvosi tudás fejlesztése.
A tleilaxiak nem csak klónoznak és génmérnökök, de kibernetikában is utaznak.

Paul átveszi a Duncan-gólemet, amit az ellene végrehajtandó merényletre, és Alia elcsábítására kondicionáltak.

A Bene Geserit új terve, hogy Pault Aliaval hozzák össze egy elcsórható Kwisatzért.
Ennek útjában áll, hogy Chanit nem lehet többé fogamzásgátlóval tömni, mert vmi fremen diétát kezdett, amitől extrém fogamzóképes lesz.
Miért ugrik be itt most is mikor azok a feleségek a Bibliában egy mandragóragyökéren veszekedtek?

A jövőbelátók úgymond nem látják egymást. Ez bizonyára egy visszacsatolási mechanizmus: amikor az egyik nekilát "meglátni", potnosabban kiszámítani a jövőt, a másik erre azonnal reagál, amire az első reagál azonnal - és egy villogó vakfolt keletkezik.

Valaki egyszer azt mondta, a Dűna az Alapítványról mintázta magát, de az Öszvér szemszögéből.
Ez különösen igaz erre a kötetre.

Mikor hagyta abba Pál az éjszakai Mátyás-király-sétákat?

A kőégetőnek, ami megvakítja Pault semmi értelme. A dolognak nincs köze se a Bene-összeesküvéshez, se a fremenekhez akik fanatizmusukban Pault eltávolították volna, azok meg ugye ilyet nem csinálnak akik Paul bartai. A könyv még annyival rosszabb, hogy Paul nem néz szándékosan a fénybe, ami úgy tökre illett a tv-sorozatban a jövőbelátás-témához, és a folytonos hiábavaló küszködéshez a djihad abbafejezésére. Ez itt sajna sovány.
Amúgy a kőégetőről legalább kiderül micsoda: egy fúróbomba, ami beássa magát a bolygó magjába, és felrobbantja az egész planétát.
Egy pillanatra mintha eljátszottunk volna a gondolattal, hogy a fegyvert maga Muad Dib vetette be...

A geserit azért alkudozik hogy Pault szaporíthassa - a problémájuk hogy elutasítják a mesterséges megtermékenyítést.
A teilaxiak Chanit akarják klónozni, hogy így irányíthassák Pault - akit szintén klónoznának, vagy mi. Esetleg rögtön Aliát mellé, és akkor nekik is meglenne a vérfertőzött kis Paul/Alia termék.
A Császár a Secunduson bepróbálkozott egy új sereg felállításával, de az orrára lett koppintva - és szerintem úgy elfelejtjük ezt mint a kötet nagyrészében a Harkonen-örökséget.
A Liga meg van.

ALia túladagolja magát Fűszerrel a tökéletes jövőbelátás vágya miatt. Ám a Dűne-univerzum lakói sosem kutatták a "jövőbelátás" hatásmechaizmusát, így nem jön rá a dolog fölöslegességére. A "jövőbelátás" és a Fűszerfogyasztás vallássá, a vallás üres rítussá változott. Egy kormányzatban pedig nincs helye vallásnak, mert a vallásban nincs helye törvénynek, mert a törvények szükségszerűen korlátozóak, míg F.H. szerint a vallás a mindenhatóság keresése.
 
Chani meghal, az ikrek megszületnek, a Duncan-klón pedig átáll Paul oldalára. Jobban tetszett a tv-sorozat, amiben belevágta a tőrt a törpébe - kielégítőbb volt.
 
Á! Nem értettem azt a jelenetet a sorozatban mikor Paul az egyik bébi szemével lát. Hiszen minek? Ott van a saját látomása.
A könyv viszont elmagyarázza, hogy az ikerszülés olyasmi ami kiszámíthatatlan volt, és ami kiszámíthatatlan is maradt Paul számára, összeomlasztotta valószínűségi hullámokat, kilapította őket, megszűntette a "jövőlátását".
 
Végül Paul besétál a sivatagba,  Stilgar, a fremen vezér meg kivégzi ennek a könyvnek az eredeti összeesküvő-csoportját. Kivéve a császár lányát, aki ~megtér. Júdás-párhuzam?

És van itt egy téma, az önfeláldozás, az ember az eszme ellen.
És talán a halhatatlanságé?
 
--------------
Összegzés:
Jó könyve-e ez? A félig-kétharmadig igen. A gond, hogy Franknek nem elég fontos a cselekmény. A filozófiai témák azok erősek, végig vannak víve, de ezeket a gondolatokat egy konzisztens történetre kellene felfűzni, nem úgy hogy elindítok egy konspirációt, elfeledkezek róla, odaírok valamit ami jól szolgálja az aktuális szükséget de semmi köze a többi történéshez.
Plusz ez tényleg inkább egy "Dűne, 4. könyv", átvezetés Muad Dibről egy következő karakterre, önmagában nem igazán olvasható.
Az összpontszám így mindössze közepes, bár feltétlen jobb mint az első regény.








Comments

Popular posts from this blog

Swamp Attack Wiki (episode 1-10)

Herkules, 1-6 évad (sorozat, 1995-1999, The Legendary Journey)

Bűbájos Boszorkák 9-11. évad