Angyalok Háborúja 1 (1995)

Az eredeti cím "A Prófécia", bár legalábbis az első filmnél nem csalás a magyar cím.

Illusztris szereplőgárda van ebben: Christopher Walken, Viggo Mortensen, Amada Plummer, hogy a leghíresebbeket említsem.

Szóval megvan a háttér: az angyalok háborúztak, a harmaduknak annyi lett, Pokol, meg Lucifer. És most megint küszöbön áll egy ilyen háború. Ennek valami köze van ahhoz, hogy őtet leküldték egy lélekért:


Őtet még éppen pappá szentelnék, mikor látomása támad:


Nem lehetett kellemes élmény, mert inkább rendőrnek állt.


Az angyal meg meglátogatja. Nem semmi egyensúlyérzéke kell legyen:


Viszont, legalábbis a Földön, az angyaloknak nincsen szárnya.
Továbbá ha kinyomod egy angyal szemét, az angyal meghal (mert a szem a lélek tükre, a szem megsemmisítésével tehát a lelket pusztítod el). Egyébként a szívkitépés is működik.


Simon (utalás Simon mágusra?), az angyal elég nyomot hagy hátra, hogy nyomozónkat egy világvégi porfészekbe csalja, ahol lesmárol egy hullát.

Az angyalok továbbá hermafroditák - egyetlen működő nemi szerv nélkül. Valamint a testük technikailag olyan, mintha frissen született csecsemő volna. Persze attól eltekintve, hogy felnőttnek néznek ki, és tudnak is annyit.
A szem nélküli angyalunk amúgy Uziel volt, és volt neki egy Bibliája, amiben János Evangéliumának 23 fejezete volt, amiben a mennyekben kitört Második Háborúról írnak, ami azért tört ki, mert egyes angyaloknak nem tetszett, hogy az embert nevezték meg a Teremtés ékkövének, az angyalok fölé sorolva őket. A Második Háború még most is tart, és valami, valami, kell hozzá egy nagyon gonosz lélek. Megmondom mi van: az angyaloknak egy erkölcsi megfontolásoktól mentes hadvezér-stratéga kell.
 

 De most ismerkedjetek meg Gábriel arkangyallal:


Ez a kis szerencsétlen meg a zombija. Ami nem egy nagy élmény, pont a halálod előtti pillanatban létezel, amíg az angyal meg nem engedi hogy tényleg meghalj.


Simonból pedig komoly pedofil hullámok áradnak.

"Tudsz titkot tartani?"

De persze, igen, a hullából a lelket lopta el, és most a gyerekbe dugta. És akkor úgy néz ki, Gabi a rosszfiú, mert nagyon kellene neki a lélek.
 
A dilm kétharmadára Gábriel megtudja a gyerek nevét.
 
 


A nyomozónak itt sikerül kinyírnia a zombit. Úgy tűnik, simán meg lehet ölni őket a szokásos módon, csak önmagukban nem okozhatnak kárt.
Gabit meg felrobbantják, de az neki nem halálos.
A gyereket meg elviszik egy indián sámánhoz.
 
No, nem tudom ezt minden angyal tudja-e, de kellő közelségből Gábriel el tudja altatni az egyes embereket, és pirokinézist is tud. Per pillanat fontosabb, hogy szerez magának egy új zombit.
 
 
És akkor eljött Lucifer.
 

"Aragornnak" ez az egyetlen jelenete, de karrierje második legemlékezetesebb alakítása. És neki is van zombija!
 
 
Ez a zombi ráadásul olyan régi, hogy valószínűleg nem is ember, hanem valami más. Valami szörnyeteg. Valami mitologikus. A szerencsétlen.
Ha. A Második Háború jelentősége, hogy egyetlen halandó se kerülhet a Mennybe. Persze a Pokol kapuja nyitva áll.
Lucinak van egy ajánlata, merthogy riválist lát Gábriel és kis seregében - mert kinek kell KÉT Pokol?
 
Gábriel: "A Mennyben hiszünk a szeretetben."
FSz: "És Te mit szeretnél?"
Gábriel: "Kitekerni a nyakad."

De persze Gábrielnek annyi.


A gonosz lelket pedig elhamvasztja Isten.
 

Aztán persze nagy végső narráciió, meg fennkölt zene, de ha figyeltünk, maradt a tény: a Menny ígérete hazugság. Ebben az univerzumban Mr. Isten arra játszott, hogy az emberekkel ne kelljen találkoznia, semmivel nem jobb mint Gábriel. Sőt. Pont ugyanolyan. Csak okosabban játszik.
 
 

Comments

Popular posts from this blog

Swamp Attack Wiki (episode 1-10)

Herkules, 1-6 évad (sorozat, 1995-1999, The Legendary Journey)

Bűbájos Boszorkák 9-11. évad