Angyalok háborúja 3: az arkangyal szárnyalása (2000)

Mr. Walkent még mindig sikerült rábeszélni a folytatásra, bár igazság szerint az előző film azt szépen felállította. Viszont rajta kívül csak Brad Dourif ismerős arc - ő volt pl. Chucky a Gyerekjáték filmekben.
 
Na kezdjük azzal, hogy Anyura és nefilim gyerekére molotov-koktélokat dobnak.
 

Egy utcai prédikátor meg azt hirdeti, "Isten nem halt meg, csak magasról tesz a fejünkre", mire Mr. Dourif
 
 
lelövi. Brad késéből mindjárt rá is jövünk, hogy mind a ketten angyalok. Aztán akkor a pap mégsem az, én meg csalódott vagyok. De aztán az derül ki, hogy de mégis, Dourif meg az, aki nem angyal? Hanem egy angyalnak dolgozik.
Btw, gyanakodtam hogy túl drága volt eza név a produkciónak, és itt meghótták. De ez messze nem volt egyértelmű, ezért felütöttem a spoilert, és tényleg.
egyúttal az is kiderült a spoilerből, hogy Random Utcai Prédikátor a felnőtt nefilim, és az introban Anyunak annyi vót. Hát ez eddig sehogy nem jött le a filmből.
Ekkor találkozunk ismét a sorozat másik állandó szereplőjének számító boncorvossal,


aki azok számára akik megjegyezték Anyu nevét az előző filmből, megteremti a kapcsolatot z előző filmmel. Engem viszont aza  lehetőség kezd már nagyon furdalni, hogy ezeken a lelőtt angyalokon ha "idejében" elkezdenék a boncolást, éppen kivághatnák a szívet is, puszta orvostani alapon, teljesen véletlen az adott angyalka halálát okozva. Mókás lenne.
Btw, az is kiderül, hogy angyalok nyírták ki Anyut. A spéci tűz legalábbis nekem fleidézi az egyik filmben felgyújtott egyik angyalt.
 
De úgy tűnik, Walken karakterét egint viccesre írták:
"Nincs feltűntetve a születési év [a jogosítványon]?"
"Én is ezt kérdeztem a hölgytől az irodában."
"És?"
"És azt mondta, ne zavarjam kávézás közben."
 
Gabi angyalainak új vezetője Zafael, akinek célja egyenesen lerombolni a Mennyet.
 

De igazából úgy tűnik, lesz itt egy Titkos Boss, a Népírtás Angyala, Pyrie:


Ami kifejezetten vicces, hogy az angyalok itt úgy járnak, mint vámpírok a Pengében: bandajelek mindenhol.


És igen, Chucky akkor meghótt:

Itt megtudjuk, mit látott utoljára a pali:


Hát nekem ez úgy néz ki, mint Dániel2 a nefilim - de miért akarta volna kinyíratni önmagát?

Hm, szóval az angyalok képesek kisebb illúziókat is előhúzni a seggükből. Z legalábbis tud.
 
Né' má: az első filmből a kislány, akiben a tábornok lelkét dugdosták:
 

1 óra 7 perckor Dani2 és Zaphael, angolban Zophael, tehát Zophi, tehát Szofi(a) találkoznak, és különösebb felhajtás nélkül Z-nek annyika. Még a szívét se kell eltávolítani! Á. Akkor ezért:


Még van úgy 10 perc a filmből.
És az igazság, hogy a film úgy a felétől teljesen kifúj, mint felizgulni, aztán nem fejezni be.

Na de Dani2 átmászkál az angyaldimenzióba vagy mi, és jön Pirit-el.
 

Na Ő tényleg úgy hangzik, mint ezen univerzumban Isten terve: megszabadulni az emberektől, végleg. Anélkül, hogy a hibáztatni lehetne érte. Elvégre Pyriel azért létezik, hogy eltörölje az emberiséget, ha nefilimek jönnek létre.
Sajna Mr. P-nek nincs jó napja.
 

 Gábriel visszakapja az angyalságát - és Dani2 is angyallá válik? Ennek nem sok értelmét látom.
 Gábriel története ugyan véget ért, de nem látom mi az értelme Mr. Nefilimnek, így tökéletesen befejezetlennek érződik az egész.

Comments

Popular posts from this blog

Swamp Attack Wiki (episode 1-10)

Herkules, 1-6 évad (sorozat, 1995-1999, The Legendary Journey)

Bűbájos Boszorkák 9-11. évad