One Piece - Mindent a One Piece-ről, Harminckilencedik Sziget

629-746. részek:

Felhívom a figyelmet rá, hogy a wiki állapota szerint immár senki nem nézi az animét. A mangát még viszi a tehetetlenség, de ennyi.

Mivel shennanigan az egész, természetesen kulcsepizódokra repülünk csak. Még szerencse.

Ja, az Alabasta-ban legalább tudtuk hogy ELŐRE mennek, még ha shennanigan is volt. Itt még azt sem.

Az író továbbá elkezd kifutni a karakterekből, így időnként pótolnia kell őket, pl. egyik célja ennek az időhúzásnak, hogy újraalkossa Ace-t: kitalál egy újabb "testvért" Lufinak, és megeteti vele ugyanazt a Devil Fruitot, gyakorlatilag klónozva a kiírt karaktert. A CP9-et helyettesíti aCP-0-val.
Egyébként ha megnézzük kik a maradék nevesített ellenfelek jelen pillanatban, akik még nem mentek nyugdíjba, nem barátkoztak össze a csapattal, vagy távoztak végleg - illetve lettek már legyőzve, akkor marad:
- 1 db marine admirális, az a magma-fickó
- 1 db a hét hadúrból (őt most győzik le): Don Quihote, A Flamingó
- 2 db kalózcsászár: Kaido (honnan tudjam), és Big Mom (meglehetősen érdektelen, korábbi karakterek újrahasznosításából-összeolvasztásából keletkezett izé)
- no és persze Feketeszakáll.

A 629. részben kiderül hogy a pillanatnyi valódi célja mindenkinek vmi Zou-sziget, ami két Szigettel tovább van tehát ez nem önálló "Saga", csak része egy másiknak, és a Yonko-Saga úgy magában nem igazán látszik megfelelőnek. Persze majd később kiderül mi van: egyben az egész a Yonko-Saga, vagy fel lehet még bontani.

Ja: a csapat céljai közül kb. kettő maradt még ami így-úgy nem teljesült: Robin ésazelveszett évszázad (ha annak van bármi köze is bármihez), és Lufi meg a One Piece.

Oh, egy ideje zenei betétekkel is húzzák az időt, és meg kell említenem, hogy egyszercsak gyakorlatilag kiírják a történetből a főszereplők felét: Naomit, Choppert, Sanjités Brookot. A következő Szigetre visszajönnek, de az úgy nagyjából 100 résztávollét, ami ha 1,000 epizódra terveznek, önmagában 10% kiesés.

Hm, ez a tetü képes egy-az-egyben lopni a Dragon Ball-t a harcművészeti tornával... A maradék esetben pedig a Rendíthetetlen Ólomkatonát, a Gulliver Utazásait, valamint a Narutot lopja. A végén meg Lufi átmegy Super Sajan 4-be.

ja, nem is mondtam: annyira kifogyott az író az ötletekből, hogy itt már a takonyemberrel támad.

Akad két további probléma, amik igen súlyosak:
- a fickó nem írt karatekereket, csak pár gimmicket, és a time jump után bepróbált változtatásokat se tudja fenntartani: Zorrót olyan erősre csinálta hogy nem tudja senki ellen küldeni, Usopp bátor és erősből visszacsúszott a gyenge fizikumú comic relief-fé, Sanji mégsem buzi (és mégse jön össze Violával se). A többieket meg egyáltalán nem használja, mert
- kétségbeesve próbál világot építeni hogy a time jump és 600 epizód után még tudjon mesélni, de ez elveszi a műsoridőt a főszereplőktől, és a One Piece megtalálásától.

És megtudjuk, hogy Kaido egy alulméretezett Oars. Tehát ha Oars-t az óriás-óriást  lenyomták (párszáz résszel korábban), akkor ez is menni fog, méghozzá könnyedén ugyebár.

Egyébinfó, hogy Lufinak saját flottája lesz, legalábbis névleg. Nyilvánvaló hogy nem fognak együtt hajókázni, legfeljebb vmi történetzáró megacsatára lesznek bevonva.

Ja: kulcsepizódok:
629, 632-633 (hidd el, nem akarsz a 630-631-el szenvedni), 640-642, 662-663, 678-680, 700, 702-703, 727, 733-746.

Comments

Popular posts from this blog

Swamp Attack Wiki (episode 1-10)

Herkules, 1-6 évad (sorozat, 1995-1999, The Legendary Journey)

Bűbájos Boszorkák 9-11. évad