Az utolsó űrhajó (2020)

 Na, az Utolsó Bruce Willis filmek közül a reviewk alapján ez éppen érdekesnek tűnt, és végülis csak másfél óra, talán végig tudom ülni.

Az alapszitu, hogy a gazdaság összeomlott, a keresztények blokkoltak minden szennyezés-mérséklő intézkedést, a gazdagok megint csak magukra gondoltak, építettek egy űrhajót, 19 milliárd meg aki nem #KeményenDolgozóKisember az dögöljön meg.
Noé (lol) és a terhes felesége persze megpróbálnak fellógni a Bárkára (fogalmam sincs mi a hajó neve, de annyira jellemző lenne!), de persze Noénak nem sikerül, útlevél hiányában.


A hajón vannak potyautasok, megtaláláskor ezek a rendszerellenes elemek kivégzendők, pláne tekintve hogy ez az egy űrhajó van. Így amikor Terhes Feleség kijelenti hogy ő kiszállna az űrben, minimum őrizetet rendelnék mellé, de lehet likvidálnám, mert még a végén nekiáll kinyitni az ajtót repülés közben, és akkor mindenkinek annyi.


Komoly problémám, hogy 50-60 éves embereket is látni a tömegben - ők miért vannak ott, mikor egy teljesen új bolygón kell az alapoktól felépíteni mindent?
Másik, befut az eligazítás közben Noé is. Ezzel az a gond, hogy mikor Feleséget feltuszkolták a hajóra, 1 perc volt még indulásig, azaz kb. pont annyi idő, amíg felért a lift. Hogyan jutott fel Noé a Bárkára?
A film azt akarja elhitetni velünk, hogy az alatt az 1 perc alatt Noé találkozott a felkelőkkel (nagyon óvatosan Rebellion-nak hívják a dolgot, nem Revolution-nak), beszervezte magát, feljutott a hajóra (emlékezzünk, minden űrhajó csak liften keresztül megközelíthető, alul a tolórakéták vannak), ÉS még Feleségnek is leadta a drótot. VAGY az elején megpróbálni belógni a hajóra, meg megpróbálni lejutni róla abszolut hülyeség volt. VAGY még az is lehetséges, fellógni a hajóra volt az eredeti terv, de aztán feleség felvette valahogy a kapcsolatot a Lázadókkal, akik megkeresték Noét a tömegben, és valahogy felvitték magukkal a hajóra - mindezt 1 perc alatt!
Komoly forgatókönyvírási gondjaink vannak, hogy jelenetenként felosztották ezt az egészet az írók között, akik nem kommunikáltak egymással.

Azt is észrevettem ám, hogy ez egy űrhajó. Amin a szállított emberek hibernációban utaznak. Tehát a levegő korlátozott. Miért dohányzik akkor a kapitány?


A Lázadó Vezér esete is érdekes. Neki ugyanis ígéretek egy hajót, cserébe hogy feljuttatja Feleséget. Nyilván nem kapja meg a hajóját, de van egy jobb kérdésem: hová kívántak menni?

Noé aztán nagy ügyet csinál abból, hogy ő itt csak egy takarító lesz.
Ahha.
Takarító egy űrhajón. Az egyetlen űrhajón ami elviheti őt az öt perc múlva felrobbanó Földről. És ő nyafog.
 
10 perc telt el, megjelenik Bruce W., és alapból leüt valakit a stábból. Csak úgy, indoklás nélkül.
Gyűlölök minden egyes szereplőt, és remélem, mind meghalnak.
 Az effektek minősége szerintem teljesen elfogadható, és élvezni akartam ezt az alapvetően DeadSpace-ripoffot (nem, nem Alien, hanem DeadSpace). Nem érdekelt hogy buta lesz, nem érdekelt hogy a színészi alakítások rosszak, érdektelenek. Az érdekelt, hogy egy butasága miatt vicces B-filmet nézhessek.
De ez nem az. Ez annyira szélsőjobboldali filmtermék, hogy nem vagyok hajlandó tovább foglalkozni vele, mert ez mérgező.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Comments

Popular posts from this blog

Swamp Attack Wiki (episode 1-10)

Herkules, 1-6 évad (sorozat, 1995-1999, The Legendary Journey)

Bűbájos Boszorkák 9-11. évad