Free to play MMO? (a Diablo Immortal kapcsán)

 Avagy mitől halnak meg ezek.
A címekre már nem emlékszem, de mindegyikkel játszottam.

1) Ebben sárkányokat kellett termeszteni, és igazából annyira volt csak MMO, hogy a daily rewardot az "ismerősökért" kaptad. Mindegy. Jól elvoltam vele, már competitive szinten is volt aki észrevett a visszajelzések alapján - de egyszerűen nem bírta tovább a tablet erőforrással, annyi sárkányom volt, pedig még a lehetséges variációk harmadát se gyűjöttem össze.

2) ez vmi facebookos szar volt, szintén sose találkoztál a többi játékossal. Vmi kertet kellett építgetni. El is voltam vele, de egyszercsak jött egy akkora frissítés mint a korábbi teljes játék, és az összes új cucchoz ugyanazt az erőforrást kellett végtelen mennyiségben termelni (sárga festéket, amit vmi virágból nyertünk), szóval dobtam.

3) volt egy másik facebookos élményem is, ilyen labdákat kellett lőni más labdákra, és ha elég azonos színű volt, akkor leestek vmi boszorkányüstbe. Egy idő után lehetetlen volt alapvetően fizetős extrák nélkül haladni. Pár hónapig(!) egyszercsak ilyet mindenki kapott, meg különben is elindult a 2-es számú játék, gondoltam, akkor hagynak élni. Aztán ezt a bónuszt is elvették, én meg akkor léptem.

4) ez se volt túl kooperatív, max. annyiban, hogy voltak ilyen "eventek", amik számolták a játékosok mennyiszer teljesítették, és elvileg a történet attól függően ment tovább, elég aktív volt-e a játékosbázis. No persze ez csalás volt, az elérendő számot mindig "megfelelően" módosították.
No nem ettől hagytam abba, hanem mert teljesen átírták a statok működését, és mert báűr szerződés garantálta hogy a legjobb cuccok mindig ingyenesen is elérhetők, ez egyre többször nem volt igaz.
Egyéb problémák is gyűltek, mint hogy ha rossz guildben voltál (rengeteg, de inaktív tag, a játékban összesen 5 guild volt, nem te alapítgattad) sose nyerhettél guild-eventet  (a tróüfeák mondjuk szart se számítottak, de mégis), és szépen halmozódtak a problémák, a szerződésben garantált másodlagos játékot is szépen lekapcsolták...
Elegem lett.
Elegem lett belőle, hogy a játékot CSAK úgy lehetett már játszani, ahogy az alkotók elképzelték, nem pedig úgy ahogy megalkották. No és persze rengeteg pénzbe került volna átképezni az évek alatt felhúzott karaktert.

5) na ennél is elég aktív voltam, a program guildfőnökké is megtett miatta, pedig azt nagyon nem akartam. Mindegy. Ennél az volt a gond, hogy egy idő után csak csoportosan lehetett előrejutni, csak meghatározott karakterkombinációban, csak meghatározott kártyákkal/képességekkel. Azaz lehetetlen volt előrejutni.
Dobtam.

6) ebben az amúgy elég mókás játékban egyféleképpen lehetett pénzt szerezni: ha alacsonyabb szintű játékosokat támadtál meg, és elvetted a pénzüket. És itt nem azt értem, hogy pénzt adott a program PvP-ért, hanem hogy ténylegesen elvetted a másik játékos pénzét.
Totál értelmetlen.

7) Ez elég szépen muzsikált egy ideig, amikor rájöttél, hogy mindent kéne csinálnod (guild, napi küldetés, bázisfejlesztés, sztori), DE nincs mindenre időd/erőforrásod. Azaz amire nem tudtál/akartál szánni - azt valós pénzzel kellett volna kiváltani.
Csá skacok, én leléptem.

8) A "free to play" 90%-a amúgy olyan, hogy 20-120 percig elvagy vele, aztán jön egy Fal. Vagy grindelsz egy évet (gyakran szó szerint) hogy átérj a második területre - vagy fizetsz mint a katonatiszt.
Hát ez nálam nem ingyenes kategória.

9) Diablo Immoral. Fizetsz - és alapból háromszor akkorát üt a karaktered, meg ötször olyan gyorsan gyűjti az exp-t. Lol.

Comments

Popular posts from this blog

Swamp Attack Wiki (episode 1-10)

Herkules, 1-6 évad (sorozat, 1995-1999, The Legendary Journey)

Bűbájos Boszorkák 9-11. évad