Game Over, aka. Maximum Surge (2003)

 Erről a filmről elöljáróban érdemes tudni, hogy eredetileg egy FMV-videojátékot fejlesztettek, de aztán a kiadó csődbe ment, de annyi anyagot forgattak addigra, inkább megpróbálták összevágni egy hagyományos filmmé.
És mint a thumbnailen is látszik, az egyik Baywatch-cicus volt a főszereplő:


Ez egyébként - a dupla név ellenére - a zegyetlen kópia amit még sikerült a neten találni, utána maradnak a DVD-k, ha egyáltalán.
 

Vmi Steve-nek depressziója van, a kirendelt pszichomókus megdícséri milyen együtttműködő a cégvezetés, mire azok sietve közlik, nem minden alklamazottnak jár ez ám, vele kivételezünk, mert személes barát.
 

Pasinak van egy barinője, meg egy virtuális barinője is, akik féltékenyek egymásra, az agyturkjász-kezelést meg nem sietik el.

Steve vmi globális játékcégnek dolgozik, és itt vmi hackerkedés lesz. Nem egyértelműen a cég ellen, mert korábban ez afféle cyberpunk anarchista ügyködésnek tűnt úgy random célpontok ellen.

25 percnél kiderül, van egy Nem-Skynet a cég fejlesztésében, ami magába olvasztotta a játékokat, attől pedig megőrült, és most VILÁGURALOM!
 
Steve-et kihívja a program, így Steve-nek játszania kell!


28. perc körül tűnik fel először Ms. Babewatch:


Haha, az Mi-nek női hangja van, de valami 38 perc után kiderül, hogy az avatárja meg Chekov a Star Trak:OS-ből!


A játék egy nagyon béna pisztoly-vezérlővel lövöldözésnek tűnik. Az ellenfelek túl nagyok, a pálya egyáltalán nem mozog, unalmas az egész.
A rögbis kitérő érdekelne, hogy az eredeti játék része volt, vagy az is hozzáforgatás.
A főszereplő továbbá rengetegszer passzívan van jelen a jelenetben. Azt viszont mégsem hiszem, hogy ilyenkor pl. a kocsi vezetőjét irányítottuk volna szándék szerint, A filmben meg aztán biztos nem.

Egyes vágásoknak semmi értelme, pl. ennek az egész karakternek:


Igazából ezen a ponton mintha egyszerre / felváltva két játék futna. Az egyikben az a post-apokaliptikus cucc, a másikban egy szintén screenshooter, csak ott zombik tolják dzsungelben.
Egy óránál meg az egész random káosz. (Ennek végül rájöttem, van oka, ugye hogy Igazgató és Munkatárs baszogatja a programot, de mire erre rájöttem... És amúgyis tart a dolog 10+ percig, ami nagyon hosszú és dezorientáló, pláne hogy passzívan ülsz a monitor előtt, és egyébként semmi más nem történik.)

A 73. percnél sikerül kinyírni a Gonosz Vállalati Vezetőt.

A vége tulajdonképpen tetszik. A programot sikerül összeomlasztani - de egy játék még fut, benne az MI!

 

Comments

Popular posts from this blog

Swamp Attack Wiki (episode 1-10)

Herkules, 1-6 évad (sorozat, 1995-1999, The Legendary Journey)

Bűbájos Boszorkák 9-11. évad